Út menti és szabadtéri keresztek a Veszprémi Egyházmegyében
Fohász a Megváltóhoz
Szerző: Budai Éva
Mélyen szomorkodjatok,
Keseregjen minden sziv,
Aki Jézussához hiv.
Nincsen abban irgalom,
Hozzád buzgó fájdalom,
Aki téged meg nem szán,
Ó Jézus, a keresztfán…”
Faludi Ferenc (1704–1779) nagypénteket, Jézus kereszthalálát idéző verse fájdalmas és gyönyörűséges imádság a kereszten megváltásunkért vértanúságot szenvedett Krisztushoz. (Egyházunk énekei sorában ma is megtaláljuk ezt a fohászt némi módosulással: Keresztények, sírjatok…)
A keresztállítás indítéka többnyire meghatározza a keresztállítás helyét – írja S. Lackovits Emőke néprajzkutató egyik e témakörben írott tanulmányában. Ezek alapján ismerünk engesztelő és emlékkereszteket, hála-, fogadalmi és őrzővédő-, valamint Isten dicsőségére állított kereszteket.
Főként fából, homokkőből, pléh-Krisztussal
A korai kereszteket fából készítették, s ez volt a 18. századiak anyaga is, csak a 19. században tértek át a kőkeresztre. A fakeresztre pléhből, bádogból készítették el a Corpust, amit általában szépen kifestettek, kidíszítettek. A keresztek anyaga később vidékenként változott, a Bakonyban, a Balaton-felvidéken leggyakrabban homokkőt használtak. A kereszteken a megfeszített Krisztus ábrázolása mellett később mellékalakok is megjelentek, így például a kereszt tövében a fájdalomtól megtört Szűz Mária, vagy János evangélista és Mária Magdolna. S vannak olyan keresztek, amelyeknek tövében ábrázolták a közösség védőszentjét is. A 20. századi kereszteknél gyakori a feszület hármas tagolása. A függőleges ág alsó részén az alvilágra, a bűnre, a halálra emlékeztető ábrázolások találhatók, a középső részen a földi létre utaló mellékalakok, míg a felső részen Krisztus látható felmagasztosult alakjával. A feszületek készítőiről rendkívül keveset tudunk, csupán a rezi kőfaragók közül ismerjük egynek a nevét, őt Hála Józsefnek hívták. Az eddigi kutatások szerint az egyházmegyében Pápán, Veszprémben, Keszthelyen, Sümegen, Várvölgyön és Balatonalmádiban voltak kőfaragó műhelyek.
Az út menti keresztek mindig a felszenteléssel váltak kultikus hellyé. Ezután „helyszínt biztosítottak bizonyos ájtatosságok számára, ugyanakkor puszta létükkel is ájtatosságra késztettek. Segítették a fohászkodást, látványuk hozzájárult a láthatatlan elképzeléséhez, de erkölcsi tanítással is szolgáltak. A feszület előtt elhaladó férfiak megemelték a kalapjukat, a nők, gyermekek keresztet vetettek, mások ajkáról felszállt egy-egy röpima.” Ezek a keresztek búcsúztatták a falut elhagyót, köszöntötték az érkezőt, s tájékozódási pontok is voltak egyúttal, vagy a búcsús zarándokok számára pihenőhelyként szolgáltak egy-egy imádság erejéig. Búcsúk előtt a kereszteket mindig megtisztították, újrafestették. Néha liturgikus szertartások helyszínei voltak, például itt tartották meg a búzaszentelőt, a barkaszentelőt, ide érkezett, itt fordult meg a templomi körmenet.
Hála-, fogadalmi és emlékkeresztek
A közelmúltban az egyházmegye több pontján újítottak fel ősi kereszteket az adományozók, a helybéli önkormányzat, az erdészet képviselőinek összefogásával. A 84-es főút 18–19-es kilométerkövei között, Uzsánál az út baloldalán áll egy fakereszt, félköríves bádog tetőzettel védve a rajta elhelyezett pléh-Krisztust. Ezt a keresztet – illetve feltehetően ennek elődjét – még a 19. század végén építtette egy asszony, akinek családjában egy csodás gyógyulás történt, s hálából emeltette azt a Sümegre, Segítő Mária szobrához igyekvő zarándokok számára. Mintegy 15 évvel ezelőtt egy másik asszony is erre utazgatott sokat beteg férje látogatására a sümegi kórházba. Nap mint nap megállt a kereszt mellett, elmondott egy kis fohászt az uráért. S fogadalmat tett, ha párja meggyógyul, felújíttatja-felújítja az erősen kopott, korhadt feszületet. Udvardi Erzsébet festőművészről van szó, aki egykori író-párját, Tamás Istvánt látogatta a kórházban. Mikor férje meggyógyult, saját kezűleg restaurálta a pléh-Corpust, a keresztet pedig felújíttatta. 2005-ben ez megismétlődött, hiszen a feszületet az idő ismét eléggé megviselte.
Hasonló összefogás révén állították fel ugyancsak 2005-ben annak a Magas-Bakony alján, a fenyőfői erdőben álló ősi fakeresztnek az élethű másolatát is, amelyet még a 19. század közepén emeltek, s amely az idők folyamán teljesen elkorhadt, kidőlt. Ezt a keresztet feltételezhetően egy vadász vagy egy szénégető erdei balesetének emlékére emelhették 1894-ben. A korabeli leírások alapján készítették el bádog elemeit, bádogdíszeit is, s festették ki.
Nevezetes temetői emlékkereszt található Herenden, amelyet 1945. március 16-nak tragikus eseményei nyomán emeltek. Ekkor ugyanis a 27. székely határőrezred honvédei közül 21 Madéfalváról és környékéről származó fiatal életét vesztette a vasútállomáson veszteglő szerelvényben a szovjetek bombázásakor. Regényes a története, hogy derült fény arra, hogy a csíki hősi halottakat Herenden temették el közös sírba. A 80-as évek közepe óta rendszeresen jöttek székely családok március idusán felkeresni hozzátartozóikat, 1990-ben pedig az Erdélyi Szövetség veszprémi csoportja egy gyönyörű „csíki keresztet” emelt a sír fölé, melyen a Pro Patria Hungaria felirat mellett olvasható egy megrendítő népének részlete: „Megsirat ingem madár es, / Meghajlik értem az ág es”.
Kihagyhatatlan annak az idén 80 éve állított tihanyi IV. Károly Kálváriának a keresztjeiről is beszélni, amelyeket a stációkkal egyetemben 1960-ban barbár módon leromboltak a diktatúra főembereinek parancsára. A kőkereszteket daruval rántották ki helyükből, a stációkat pedig ráerősített kötelek segítségével traktorokkal döntötték a földre.
A kálvária újjáépítése 1992-ben kezdődött el, 2000 októberében történt meg az új stációoszlopok felállítása. A helyreállítás befejezéséhez a kőkereszteket kell még újra elkészíteni, s tárgyalnak a jelenleg a sümegi temetőben található (egykor odamenekített) Corpus és a latrok szobrának visszakérhetőségéről.
