Jókedvű csodavárók hitben, szeretetben
„Aki a virágot szereti…”
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila
A feleség virágkötő, a férj közgazdász. Két gyerkőcöt nevelnek. A hetedikes Holda él-hal a sportért, nyolc évig lovagolt verseny- szerűen, s a Munkácsy Gimnáziumba készül, ahova szülei is jártak. A 12 esztendős Ábel, aki kiváló tenorkürtös, autótervező szeretne lenni. Egy fiatal kaposvári házaspárnál jártunk, akik tartják a böjtöt, az ünnepre készülődvén maguk festik a tojásokat, szolid dekorációt készítenek, és hisznek abban, hogy húsvét misztériumát az ország feltámadása követi majd. Horváth Ákos és felesége, Józan Dóra vallja: a 21. században csak élő hittel, rendszeres imával őrizhetjük meg tisztánlátásukat, józanságunkat. És magyarságunkat.
– Ez a nemzeti trikolór március 15-ről maradt kinn? – szegezem nekik a kérdést, miután belépek a kétszintes belvárosi ház udvarára – hiszen a zászlóval pajkos táncot jár a tavaszi szél…
– Ahogy fontos számunkra a nemzettudat erősítése, ugyanolyan fontos nemzeti jelképeink használata is – tartja a férj, aki hiszi: nemcsak a családját, hanem másokat is büszkeség tölti el, ha ránéznek a régi címeres, piros-fehér-zöld lobogóra. – Édesanyám is mindent megtesz a magyarságért, értékeinkért, s nem a mának, a holnapnak él; a Magyarok Világszövetségével is rendszeres a kapcsolata.
A régi családi bútorokat nagy becsben tartó házaspár otthonában ha nem is minden helyiségben, de sok helyütt virágok köszöntik a vendéget. A halványrózsaszín jácint illatától bódulatba esünk, s megcsodáljuk a cirmos minitulipánokat, éppen csak kibújó nárciszokat is. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tolakodik elő gondolataim mélyéről a közmondás, amelynek igazságtartalmáról egyikünket sem kell győzködnünk. A ház asszonyának nevét őrzi az üzlet, ahol bámulatos csokrok születnek, pedig a hajdani mernyei kislány először önmaga tanulta, kísérletezte ki e szép szakma minden csínját-bínját. Szakács és cukrász az eredeti végzettsége, ám nem tudott szabadulni a virágoktól, ezért később megszerezte a virágkötő oklevelet. Kreativitására, tudására, tehetségére már a kezdeti években felfigyeltek, hiszen a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete által szervezett versenyeken többször is első díjjal ismerték el kompozícióját, de más dobogós helyekből is bőven jutott – légyen szó adventi koszorúról, karácsonyfa-díszítésről vagy ünnepi asztaldíszről.
– A színpompa a legvonzóbb számomra – jegyzi meg Dóra, amikor arról faggatom, milyen érzés egész nap virágok között, illatfelhőben dolgozni. – Isten teremtményei vagyunk mindannyian; a növények, a pompázó virágok is Neki köszönhetik létüket, én csak próbálom helyesen összeilleszteni őket. Az üzletbe szinte kikapcsolódni járok, remekül érzem magam, s bátran belefeledkezhetem az alkotásba. Épületgépész öcsém sem dolgozott egy percet sem a szakmájában, inkább mellém szegődött. Neki is jó szeme, ügyes keze, kiváló érzéke van a széphez, a harmóniához.
Józan Dórát különösebben nem foglalkoztatja az aktuális virágtrend, csupán arra ügyel, hogy mindig természetes anyagot használjon. Általában romantikus csokrokat köt. S hogy maga is romantikus lélek-e?
