A nyolc boldogság embere

Pier Giorgiót két fontos hatás érte ez időben: a hittudós Karl Rahner családjának vendége volt, illetve nagy hatással volt rá Sonnenschein atya, Berlin Szent Ference. Egyre inkább érezte, hogy helye a szegények mellett van. 1921 végén apostoli munkaként vállalta szolgálatukat.

Benito Mussolini vezetésével 1922-ben bevonultak a fasiszták Rómába, és megszerezték a politikai hatalmat. Pier Giorgio Németországban bátran szembeszállt a feketeingesekkel, akik megzavarták a körmeneteket és sértegették a hívőket. Együtt énekelt és fennhangon imádkozott az Olasz Katolikus Egyetemisták szövetségének tagjaival. Segített megvédeni tanulóköre zászlaját, ezért társaival együtt őt is letartóztatták és börtönbe zárták, ahol közösen imádkozták a rózsafüzért. Határozottan tiltakozott a rendőrök embertelen módszerei ellen, és csak akkor árulta el, hogy apja szenátor, miután a rendőrök összeverték, mert igazának tudatában egyedül akarta tisztázni önmagát. Az alapvetően antiklerikális beállítottságú egyetemi légkörben bátran megvallotta hitét, és nagy lelkesedéssel vett részt a katolikus ifjúság kongresszusán. Pier Girogiót megdöbbentette és elszomorította, hogy általa nagyon tisztelt emberek is szövetségre léptek a fasisztákkal.

Felöltötte a domonkos harmadrend skapuláréját, és Savonarola iránti tiszteletből felvette a Jeromos nevet. Őszinte csodálója volt a máglyahalálra ítélt firenzei szentnek, aki prédikációiban hevesen ostorozta korának megromlott erkölcsi életét. Pier Giorgio fontosnak tartotta a társadalom erkölcsi megtisztulását és a politikai megújulást. Középiskolai tanulmányait befejezve, beiratkozott a torinói műszaki főiskolára, mert bányamérnök szeretett volna lenni, hogy minél jobban szolgálhassa Krisztust a szegények között.

Pier Giorgio közömbösen tekintett családja vagyonára, és azt a néhány lírát, amelyet anyja csúsztatott neki időnként, azonnal szétosztotta a torinói külváro sok szegényei között. „Számunkra ismeretlen fényesség veszi körül ezeket a szerencsétlen és nyomorgó embereket” – mondta egy társának. Azonban a betegek és azok az öregek, akiket rendszeresen felkeresett a menhelyeken, úgy látták, belőle sugárzott a fényesség és a hit öröme.

Az ima erejébe vetett hitét a feltétlen és tökéletes bizalom jellemezte. Mindig azt kérte barátaitól, hogy imádkozzanak egymásért. Egy alkalommal egy barátjának így írt: „Kérlek, imádkozz értem minél gyakrabban, mert nagy szükségem van az Úr segítségére, hogy meg tudjam valósítani terveimet. Egyedül az ima tudja megszerezni az Úrtól a szükséges előrehaladást. Az ima eloszlatja a homályt, eltünteti az akadályokat, megvilágítja az utat, és megmutatja, merre kell menni. Az ima során szavakba öntött hit az Eucharisztiából nyeri erejét, mert mindazoknak, akik az élet kenyerével táplálkoznak, Jézus Krisztus megígérte az örök életet és az ahhoz szükséges kegyelmeket. Ha teljesen eltölt titeket az Oltáriszentség tüze, meg fogjátok köszönni Istennek, hogy meghívott titeket seregébe, és olyan békességet fogtok megtapasztalni, amelyet az úgynevezett boldog emberek még soha nem éreztek. Mert az igazi boldogság nem evilági örömökben vagy földi dolgokban rejlik, hanem kizárólag a lelkiismeret békéjében. Csak a tiszta szívűek és tiszta lelkűek részesednek benne.”

Szavai nagy hatást gyakoroltak környezetére, főleg barátaira, akikkel együtt járta az Alpok hegyeit. Pier Giorgióban a tiszta szívűek öröme ragyogott: folyton bolondozott, szünet nélkül új és új tréfákat eszelt ki. Csoportot szervezett, melynek neve merőben szokatlan, de nagyon jellemző volt: „Gyanús Fickók Társasága”. Fő tevékenységük abból állt, hogy diáktréfákat eszeltek ki, s mindezt az apostolkodás jegyében tették. Varázslatának titka a vidámságban rejlett. A társaságnak nem voltak szabályai, sem rendszeres összejöveteli. Tagjait mágikus erőként fogta össze a jókedv, a nevetés, főleg a vidám kirándulások idején, amikor fiúk és lányok testvéri közösségben vonultak a hegyekbe, nem törődve a torinói polgárok véleményével. Pier Giorgio szívében lángolt az önzetlen barátság szelleme, amely az emberi személyiség mélységes tiszteletéből fakadt. Arra törekedett, hogy mindig a legjobbat vegye észre másokban.

Sajnos azonban a szegények gondozása közben megbetegedett gyermekbénulásban és 24 éves korában meghalt. Temetése igazi meglepetést szerzett családjának, akik arra számítottak, hogy a torinói elit, a politikusok és Pier Giorgio barátai fognak megjelenni. A valóságban azonban gyászoló tömegek lepték el az utcákat, amerre csak a gyászmenet haladt. Rengeteg szegény és szükséget szenvedő gyászolta, akiken önzetlenül segített éveken át. Ők maguk is meglepődtek, mert a temetésen derült ki számukra, hogy az általuk ismert Girolamo testvér nagypolgári családból származott. Ezek a szegények fordultak azután a torinói érsekhez és kérvényezték Pier Giorgio szentté avatását.

Pier Giorgio Frassati sírja abban a torinói templomban található, ahol a Szent Leplet őrzik. II. János Pál pápa 1990-ben avatta boldoggá a következő szavakkal:

„(…) Az igaz, hogy a modern és tevékeny fiatalember, Pier Giorgo Frassati életében első pillantásra nincsen semmi rendkívüli. De talán éppen ebben rejlik életszentségének eredetisége, talán éppen ezért találjuk vonzónak. Érdemes ezen elgondolkodnunk. A hit és a mindennapi események harmonikusan összeillettek benne, úgy annyira, hogy az Evangélium szelleméhez való ragaszkodása a szegények és a szükséget szenvedők iránti szeretetteljes figyelem formájában öltött testet személyében. A szépség és a művészetek iránti érzéke, a sport és a hegyek rajongó szeretete nem zavarta meg Istennel való állandó kapcsolatát. Földi életét a következőképpen lehetne jellemezni: személyiségével teljesen elmerült az Isten titkában, elköteleződött a felebarát állandó szolgálatára. Keresztényi világi hivatását a különböző közösségi és politikai elkötelezettségek révén élte meg egy forrongó, közömbös, vagy még rosszabb esetben az Egyházzal szembeforduló társadalomban… élete mutatja, mennyire boldog az, aki Krisztus lelkületével, a nyolc boldogság szellemében él. Csak a nyolc boldogság embere tud békét és szeretetet adni másoknak… Tanúságot tesz arról, hogy az életszentség mindenki számára elérhető, és csak a szeretet forradalma képes felszítani az emberek szívét, a jobb jövő reménységét.”