Cikkek listázása

Kérdéseinkre válaszol: Kránitz Mihály

„Mindig azt tehetem, amire meghívást kaptam”

Szerző: Körössy László

Fotó: Fábián Attila

Hitvalló embereket bemutató sorozatunkban egyházi-közéleti emberek személyiségének kevésbé ismert vonásait mutatjuk be. Ezúttal Kránitz Mihály, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára válaszolt kérdéseinkre.

– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Mások öröme. S ha igazi, akkor a másiknak nyújtott konkrét segítség után érzem, hogy „ez jó mulatság, férfimunka volt”.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– A con-passio, vagyis a mások lelki vagy fizikai szenvedésében, elesettségében, magányában, betegségében, gyászában való osztozás és csöndes jelenlét.

– Melyik az az erény, amelynek a jelen­létét a legszükségesebbnek tartja mai társa­dalmunkban?

– A nyitottságot, és nem a bezárkózást a saját gondolatrendszerünkbe, hagyományainkba, szokásainkba. A nyitottság mindig az ember természetfeletti céljára, vagyis az Isten előtti hivatására vonatkozik, amely alapjaiban egy optimista hozzáállás is az élethez, a jövőhöz.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– A megértést, a gondosságot, a spontán szeretetet és gondoskodást, az okosságot, a felelősséget, s mindezt Jézus „szemével” próbálom meglátni.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Ezt másoknak kellene rólam megállapítani, én Pál apostolhoz fordulok, aki azt mondta: „De óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát vagy tőlem hall” (2Kor 12,6). De talán a készséget a tanulásra, a jóra való törekvést Isten ajándékaként tarthatom számon. Egyébként elcsodálkoztam, amikor a 2009-es Ki kicsodá-ban felfedeztem magam…

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– Ha elvétem azt a pillanatot – inkább csak figyelmetlenségből –, ha valakihez figyelmes, kedves, önzetlen lehetnék.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– Amikor huszonnyolc évvel ezelőtt papnak jelentkeztem, a Szentírás egésze vont hatalmába, papként pedig a szentmise bemutatása, amelyben imádkozni tudok az emberekért, a szükségben lévőkért, az újszülöttekért, az elhunytakért és önmagamért.

– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?

– Érettebb felnőttként nehéz erre válaszolni, mert feltételezi azt a tudatosságot, ami talán korábban nem volt meg, viszont hogyha ezzel a tudatossággal rendelkeznék az emberi fejlődés kezdetén, akkor – ahogy azt Szent Rita tette –, mivel ez a mai világ nagyon szétszakítja a családokat, a szülőknek való nagyobb engedelmességgel és nagyobb felelősségérzettel élném fiatal koromat.

– Mit jelent az Ön számára a katolikus­sága?

– Amit maga a szó is jelent, vagyis az egészre való rálátást, az „egyszerre egész” megragadását, amit Jézus Krisztus egyháza képvisel. Nagyon fontos, hogy ezt nem kizáró jelleggel, mert az egészbe belefér protestáns, ortodox és más vallások tagjainak az elfogadása is.

– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?

– Több is van, de megemlíthetem Skóciai Szent Margitot, aki nehéz körülmények között is meg tudta szentelni családját, s akinek az ünnepnapján pappá szenteltek, valamint Edith Steint, aki a keresztben látta meg az igazi bölcsességet, s példaképe lehet a mai filozófusoknak, teológusoknak is. A férfiszentek közül talán Szent Ferenc, mivel ifjúkorom nagy részét a budai ferenceseknél töltöttem, és a szentendrei ferences gimnáziumban érettségiztem, s akinek a szent „rugalmasságából” talán bennem is van valami, s aki a legváratlanabb helyzetekben is az isteni gondviselésbe kapaszkodott.

– Ki a kedvenc történelmi alakja és miért?

– Talán furcsának hangzik, de az apostolok, akik elindultak a világba, a történelembe, és egyszerű eszközeikkel, de mégis a Lélek erejével voltak képesek alakítani egyéneket, közösségeket, s végül a világot és a kultúrát. Hacsak tehetem, felkeresem sírjaikat Rómában és szerte Olaszországban, vagy akár Kis-Ázsiában. Meghatározó kortárs történelmi személy számomra II. János Pál pápa.

– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>