Cikkek listázása

A Nógrádi család tanúságtétele Isten „lovagiasságáról”

Ajándék a nagyböjt, mert szembesít önmagunkkal

Szerző: Körössy László

Fotó: Mészáros Gábor

Megtérésre hív a nagyböjt, évről évre alkalmat adva, hogy átgondoljuk életünket, istenkapcsolatunkat. Nógrádi Zsolttal és feleségével, Zitával beszélgettünk arról, hogy mindezt hogyan élik meg a családjukban, gyermekeik körében. Családlátogatásunk alkalmával Zitát kértük meg, hogy mutassa be a gyerekeket, akik között a tizenhét évestől a kétévesig minden korosztály sorra kerül. „Barnabás, Sári, Ágota, azután Jakab, aki négyéves korában meghalt daganatos betegségben – mondja az édesanya, majd folytatja: utána született Sámuel, Johanna, Zakariás és Boldizsár. A Nógrádi házaspár a Neokatekumenális út közösség tagjaiként katekéziseket is tart. Nagyböjtben Sződligetre indulnak.

– A katekézisek alkalmával a családi életünkről, önmagunkról is beszélünk, a tanítás így hiteles – mondja Zita –, ha meg is éljük azt, amiről beszélünk. Ez nem azt jelenti, hogy szépek és jók vagyunk; a lényeges az, hogy az életünkben tényleg megjelenik Krisztus. Azt tapasztaljuk, hogy Isten megérinti azt, aki komolyan hallgatja a katekézist.

Számomra a nagyböjt időszaka az Egyház nagy ajándéka – folytatja az édesanya –, mert szembesít önmagammal. Rendszerint nagy lendülettel indulok, elhatározom, hogy böjtölök, imádkozom, jót cselekszem. De már a hamvazószerda azzal kezdődik, hogy elfelejtem, hamvazószerda van, és biztosan ettem valamit, amit nem kellett volna. Szeretnénk jót tenni, próbálkozunk, de egymagunkban ez nem sikerülhet, de éppen ebből kiindulva képessé válunk arra, hogy őszintén Istenhez forduljunk.

Szembesülünk a hibáinkkal, s a nagyböjt valóban megtérésre hív minket. Megélhetjük azt is, hogy Isten akaratában lenni valóban boldogító. Ha pusztán a saját akaratom teljesül, az önmagában nem boldogít.

Zsolt, a férj hozzáteszi:

– Akkor vagyok boldog, amikor Isten cselekszik; ha olyasmi történik, amit nem terveztünk meg előre, amit nem írtunk fel előre a naptárba.

– Ezt a szemléletet hogyan tudják átadni gyermekeiknek?

– Nem valamiféle moralizálással, ez nem segít. Inkább példával. Köztünk élnek, látják, mit gondolunk, mit teszünk, és amit teszünk, azt el is magyarázzuk nekik. Böjt idején például azt, hogy „ma nem eszünk húst, túrórudit stb.”. Látják, amit mi teszünk, és próbálkoznak ők is.

– Mi az, amit mindenképpen szeretne tovább adni nekik? – kérdezem az édesanyát.

– Annak a tudatát, hogy az élő Istenhez tartoznak, aki komolyan jelen van az életükben. Ők az Isten népe: ezt tapasztalhatják minden egyes közös imában, hogy meg lettek keresztelve. Megbeszéljük a napi gondokat is: hogy lássák, egy tanárral, osztálytárssal kapcsolatos probléma által is Isten szól hozzájuk. A mi életünkben nagyon fontos a vasárnap délelőtt – mondja Zita. – megterítjük szépen az asztalt, hogy lássák: a vasárnap nagyon különbözik a többi naptól. Mindenki az asztal köré ül, és közösen imádkozzuk a zsolozsmát, majd a hitünkről beszélgetünk a heti események kapcsán. Nem elméletben, és távlatosan, hanem konkrétan: hogy mi történt a papával a munkahelyen, vagy éppen a hét közbeni veszekedésekről is. Nagy ajándék számunkra, hogy kamasz gyermekeink is beszélnek a saját problémáikról, s ez a kicsiket is elgondolkodtatja. Nem maradnak titokban a problémák, előjönnek a belső családi konfliktusok is, amelyekre próbálunk választ adni, de a legnagyobb ajándék ezeken a délelőttökön mégis az, hogy ki tudunk békülni egymással. A tudat, hogy mindig van lehetőség az újrakezdése.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>