Cikkek listázása

Bemutatkozik a Brenner János nevelési központ

A névadóhoz méltón

Szerző: Horváth István Sándor

A Szombathelyi Püspöki Elemi Iskolát Szabó Imre egykori püspök alapította 1872-ben fiúk számára. Az iskola az egy évvel korábban, Kirchmayer Károly építőmester tervei alapján készült épületben kezdte meg működését a jelenlegi Hollán Ernő utcában. Az 1948. évi államosítást követően egészen a rendszerváltozásig különféle intézmények kaptak itt helyet. Itt működött a Petőfi Sándor Általános Iskola, illetve a Vas Megyei Pedagógiai Intézet. Jelenleg több épületben ismét egyházi nevelési központként működik Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium néven.

1992-ben – az időközben egyházi tulajdonba visszakerült épületben – Konkoly István szombathelyi püspök kezdeményezésére Püspöki Általános Iskola név alatt újraindult a tanítás immár fiúk és lányok részére egyaránt. Kezdetben alsó tagozatos gyermekek tanulhattak itt, majd 1996-tól az intézmény kibővült a közeli Petőfi Sándor utcai épülettel, amelyben a felső tagozatosokat helyezték el. A nevelési központ tagintézménye az 1996-ban alapított Egyházmegyei Óvoda jogutódaként működő Brenner János Óvoda is, valamint az egykori papnevelő intézetnek helyet biztosító, a püspöki palota és a székesegyház szomszédságában található kollégium is.

A Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában lévő, szombathelyi székhelyű, egyházi oktatási és nevelési intézmények 2008. szeptember 1-től Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium néven, közös intézményként végzik munkájukat.

A névadás nem véletlen, hiszen az 1957-ben vértanúhalált szenvedett fiatal pap egykor két jelenlegi tanintézetnek is növendéke volt. 1938-ban, amikor Brenner János a Püspöki Iskola tanulója volt, egy alkalommal társaival együtt előadták Szent Tarzíciusz vértanú történetét. Az iskolatársak visszaemlékezése szerint a kis János ragaszkodott ahhoz, hogy a darabban ő játszhassa el Tarzíciusz szerepét. Valójában nem a címszerepre vágyott valamiféle dicsvágyból, hanem az Oltáriszentséget haláláig védelmező kisfiú példája volt számára megkapó. Gyermekként még nem gondolhatta, hogy egyszer majd őrá is ugyanez a sors vár. Sok évvel később ugyanis fiatal papként egy állítólagos beteghez hívták éjszaka, s ő azonnal indult, hogy az Oltáriszentséget elvigye az illetőhöz. Útközben megtámadták és megölték. Brenner János Szent Tarzíciuszhoz hasonlóan, utolsó erejével Krisztus Testét védelmezve halt meg.

Emellett a jelenlegi kollégium is büszkélkedhet azzal, hogy falai között tanult Brenner János. A szerzetesrendek feloszlatását követően a papságra készülő Brenner fiú először a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta teológiai tanulmányait, majd elöljárói a Szombathelyi Egyházmegyei Szemináriumba irányították. Kovács Sándor akkori püspök jól ismerte a Brenner családot, ezért szívesen vette fel a szeminaristák közé Jánost. Napjainkban a kollégium bejárata mellett bronz emléktábla emlékezteti az intézet jelenlegi lakóit és a látogatókat az épület egykori növendékére, Brenner Jánosra, akinek boldoggáavatási ügye jelenleg Rómában zajlik.

A Brenner János Óvoda Szombathely északi részén helyezkedik el. Négy csoportban közel 100 gyermek számára biztosít óvodai ellátást. A csoportokat azonos életkorú gyerekek alkotják. Az épülethez tartozik egy 2500 m2-es udvar, mozgásfejlesztő játszótéri eszközökkel. A logopédiai és fejlesztő foglalkozások külön helyiségben zajlanak.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>