Vajdasági zarándokhelyek – szentkutak
Hála a Boldogságos Szûznek!
Szerző: Kovács Csaba
A Délvidéken is, mint sok más helyen, nagyon közkedvelt zarándokhelyek a szentkutak. A mai Szerbia területén több ismert szentkút is található, például Bács, Bácskeresztúr, Csonoplya, Doroszló, Monostorszeg, Muzslya, Pétervárad (Tekia), Szabadka-Szentkút, Töröktopolya, Versec és Zombor helységekben. Ezúttal a doroszlói Mária-kegyhelyet mutatjuk be.
A Délvidék legismertebb Mária-kegyhelye Doroszló – Bajkút, amely Zombortól húsz kilométerre található. Hivatalos neve: Mária, Keresztények Segítsége egyházmegyei kegyhely. Valaha Bajkút község állt itt, amelyet Nagy Lajos király 1382-ben a budai apácáknak adományozott. A falu a török időkben elpusztult, de kútja megmaradt.
Hogy hogyan vált ismét a búcsúsok ismert kegyhelyévé, arról egy 1807-től vezetett napló tudósít bennünket. A több mint kétszáz esztendős, megsárgult fedelű, ódon könyvben a doroszlói plébánosok kezdetben latin, 1871-től pedig magyar nyelven jegyzik föl lelkiismeretesen a történteket. A szentkút újkori fölfedezéséről ezt írja Körmendy István plébános a napló elején: „A Kalocsai Főegyházmegyében, Bács-Bodrog vármegyében, a magyar királyi kincstár uradalmához tartozó Doroszló község határában – a község mellett –, a Mosztonga-patak mellett emlékezetet meghaladó idők óta létezik egy kutacska, amelyet Bajkútnak neveznek Bács megyének 1732-ben keletkezett okmányai. A kút közelében épületromok is láthatók, amelyek egy nagy kolostornak és templomnak nyomait mutatják. Ide zarándokoltak a csapásoktól sújtottak tömegei: a betegek itt találtak gyógyulást, a szomorúak vigasztalást, a bűnösök megbocsátást. A török idők borzalmas háborúi idején azonban kiveszett a jámborság és a kegyhely iránti tisztelet. Olyan idők voltak ezek, amikor nem tudtak különbséget tenni köznap és vasárnap között, szent és e világi dolgok között, amikor mindenki küzdött mindenki ellen, és valósággá lett az Írás szava: sokak szívében kihűl majd a szeretet. Így aztán 1792-ig a lelkiismeretlenség és a nemtörődömség áldozata lett a szentkút. 1792-ben azonban megjelent Istenünk kegyelme és az istenszülő Szent Szűz jósága, és Doroszlón is fölragyogtak Nagyboldogasszony jótéteményei. Ebben az esztendőben ugyanis Záblóczky János bogojevói lakos oly szerencsétlenül járt, hogy mindkét szeme világát elvesztette. Mivel hetvenéves anyjának egyetlen gondviselője volt, minden emberi segítséget megpróbált, hogy szeme világát visszanyerje… A világtalan ember nagy tisztelője volt a Szent Szűznek. Hogy vakságától megszabaduljon, buzgó imádsággal fohászkodott a betegek gyógyítójához, a Boldogságos Szűzhöz. Hosszú idő telt már el forró imában, amikor álmában megjelent neki a Szent Szűz, és meghagyta neki, hogy menjen el a Bajkúthoz, mossa meg szemhéját a kút vizében. János fölébresztette édesanyját, és nagy örömmel beszélte el neki álmát. Alig várták a virradatot, máris elindultak. Az idős asszony kézen fogva vezette vak gyermekét a kúthoz. Itt aztán, amikor buzgó imádság és fohászkodás után háromszor megmosta szemét, fölsikoltva kiáltott anyjának: Ó, édesanyám, de régen nem láttam kendet, de már most látom, hála legyen az Istennek és a Boldogságos Szűznek! Ezután hálát adva Istennek és a Kegyelmek Anyjának, minden vezetés nélkül sietett haza. E csodálatos gyógyulás híre gyorsan elterjedt. A kutat mind sűrűbben kezdték látogatni… Mikor már a csodás események nem szórványosan, hanem mind sűrűbben mutatkoztak, Gyurócska István akkori doroszlói plébános értesítette a kalocsai érsekséget…”
A plébánia följegyzéseiben majdnem minden olyan bácskai község neve szerepelt, amelyben említésre méltó számú katolikus lakott. A második világháború kezdetéig Bácskeresztúrról is jelentős számban érkeztek görög katolikus rutének, több százan jöttek minden alkalommal a Tisza menti magyar községekből, többek között Becséről, Moholról, Adáról. Az utóbbi években egy-egy nagybúcsúra tízezernyi zarándok sereglik össze itt. Az egyes ünnepeken külön színt jelentenek a színes népviseletbe öltözött szontai sokácok, a mindig több százas létszámban zarándokló csantavéri férfiak, akik például 1926-ban ezerkétszázan jöttek búcsúba plébánosukkal.
