Beszélgetés egy falusi plébánossal a Papság évében
Összegyűjteni, ami szétszóródott
Szerző: Horváth István Sándor
A Szombathelyi Egyházmegye déli részén, a szlovén határ közelében terül el a Csesztregi Plébánia. Az „elterülés” kifejezés jelen esetben mindenképpen a legkifejezőbbnek tűnik, hiszen a plébániaközponton kívül további tizenöt település tartozik az egyházközséghez. Ekkora területű földbirtok még egy uraságnak is elég volna, de a most itt szolgáló pap sem kíván magának ennél nagyobb területet. A papnak persze kastélya, cselédje, uradalmi épülete nincs, s mentes az úri szeszélyektől is. Egyszerűen és derűsen végzi szolgálatát az egyszerű, falusi emberek között. Interjúnkban Páli Zoltán plébánost kérdeztük lelkipásztori munkájáról.
Páli Zoltánt 2002-ben szentelték pappá Szombathelyen, s 2009 augusztusától csesztregi plébános. A plébániához 16 falu tartozik, amelyek közül 880 katolikus hívőjével Csesztreg a legnagyobb, a legkisebbek pedig Pusztaapáti, illetve Magyarföld, ahol mindössze néhány katolikus család él.
Zoltán atya egyedül látja el a lelkipásztori feladatokat a falvakban, amelyek még az 1970-es években négy önálló plébániához tartoztak, s öt pap szolgált itt, mert Csesztregen káplán is volt a korábbi időkben. A falvak a sokat emlegetett elöregedő települések közé tartoznak, egyre több a nyugdíjas, s egyre kevesebb a fiatal. A mezőgazdaság egykor megélhetést biztosított a családoknak, de mára már kevesen művelik a földet. A lakosság jelentős részének két gépgyártó üzem biztosít munkát Csesztregen, a többiek Zalaegerszegre vagy a közeli Lentibe járnak dolgozni.
A gyerekek a plébániaközpont falujában járnak iskolába, illetve Zalabaksán működik még iskola, de ott már csak az alsótagozat. Orvos, posta még van, a busz ritkán jár, vonat erre sose járt, de ha járt is volna, mára bizonyára megszüntették volna.
A plébániához tartozó falvak közül nyolcnak van katolikus temploma. Hagyományos, népi vallásosság jellemzi a hitüket gyakorlók vallási életét. A plébános számára nagy kihívást jelent, hogy a hívek szétszórtan, kis falvakban élnek, de igyekszik mindenhová rendszeresen eljutni.
– Hogyan próbálja – az evangélium szavaival élve – összegyűjteni, ami szétszóródott?
– Elődöm, Kondákor Gyula érdeme, hogy jó rendszert alakított ki a szentmisék, a gyóntatások és más szentségkiszolgáltatások esetében. Ezt próbálom magam is folytatni. Hetente vagy két hetente mindenhová eljutok szentmisét bemutatni. A hitoktatás az iskolában történik, ahol együtt vannak a gyerekek. Ez mindenképpen nagy könnyebbséget jelent, hiszen a szétszóródott, kis településeken nehéz volna megszervezni a hitoktatást. Az iskolai hittanórákon kívül a plébániai közösségi ház ad otthont a gyerekeknek, akik számára rendszeresen tartunk játékkal egybekötött foglalkozásokat. Ezen alkalmakhoz szentmise is kapcsolódik.
A középiskolások számára itt még működik a KALOT mozgalom. Elsősorban nyáron szervezünk tábort és kirándulást ennek keretében, de arra törekszem, hogy év közben gyakrabban találkozzak a fiatalokkal és ők is egymással.
– Manapság szinte mindent az eredményesség szempontjából értékelünk. Itt milyenek az eredményességi mutatók?
– Megtanultam örülni az apró részsikereknek. Ilyen helyen nem lehet látványos eredményeket elérni. Nem várhatom azt, hogy több száz fiatal részt vesz a szentmisén, miként egy városban, bár ott is egyre ritkább az ilyen. De a kisebb eredmények is örömmel töltenek el és megerősítenek a folytatásban. A megvetőről szóló evangéliumi példázatot felidézve azt mondhatom, hogy nem lesz százszoros termés, talán még harmincszoros sem, de a kevésnek is érdemes örülni. Az eredmény sokszor nem mérhető számokban, de egy-egy ember szívében százszoros termés fakadhat. És azt is gyakran megélem, hogy a növekedés Isten műve és nem az emberi erőlködés függvénye.
