Cikkek listázása

Varga László a felnőttképzésben végzett munkájáért kapta a KIFE elismerését

Kerkai-díj a csend barátjának

Szerző: Lőrincz Sándor

Fotó: Lőrincz Attila

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség (KIFE) Kerkai-díjat adomá­nyozott a közelmúltban Varga Lászlónak, a kaposvári Szent Imre-templom plébáno­sának, püspöki irodaigazgatónak. László atya a katolikus felnőttképzés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményért kapta a kitüntetést. Kerkai Jenő a katolikus felnőttképzés és a mozgalmi élet kiemelkedő alakja volt a múlt században. A szövetség példamutató tevékenysége előtt tisztelegve nevezte el róla a díjat.

Varga László 1956-ban született Tapolcán. Édesapja több mint ötven év óta a sáskai templom kántora, közelmúltban meghalt édesanyja pedig több évtizeden át sekrestyésként szolgált. 1982-ben szentelték pappá, s elsőként Várpalotán káplánként pasztorálta híveit, és szervezte az ifjúsági és gitáros közösségeket 1987-ig, amikor Somogysámsonba helyezték plébánosnak. A Kaposvári Egyházmegye megalakulásakor, 1993-ban egy levelet talált a sámsoni plébánia postaládájában, amelyen ez állt: „Figyeld a rádiót, ha bemondaná, hogy én vagyok a kaposvári püspök, akkor te vagy a Szent Imre-plébánosa. Azonnal csomagolj, küldöm a kinevezést…” E sorokat az új egyházmegye püspöke, Balás Béla írta, s Varga atya valóban csomagolhatott…

Tizenhetedik éve a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa, aki a folyamatos lelki építkezés mellett a plébániai közösségépítést, a kulturális értékközvetítést is szívügyének tekinti. Ezért oly meglehetősen gazdag az egyházközség éves eseménynaptára; a tiniklubtól kezdve a filmklubon, a zarándoklatokon s a folyamatos szentségimádáson át a Magyarország megújulásáért szervezett imaórákig számos lehetőség közül választhatnak a hívek. A lelkigyakorlatairól és lelkigyakorlatos könyveiről is ismert, karizmatikus plébános a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium hitoktatója s a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház kórházlelkésze, akit főpásztora néhány hónapja bízott meg a püspöki iroda vezetésével. Éveken át igazgatta a kaposvári Szent Imre Kollégiumot. Az általa koordinált Hit és Tudás Szabadegyetem előadásai is igen népszerűek. Egy időben a börtönlelkészi szolgálattal is megbízták, amit nagy-nagy szeretettel végzett.

Varga László a Szent Imre-templomban bevezette az egész napos szentségimádást, amelyre egyre többen térnek be, hiszen sok a gyógyulni vágyó ember. Működik egy játszóház is, amelynek szülők és gyerekek egyaránt örülnek. A plébános tagja a Szent Imre Öröksége Ifjúsági és Szociális Alapítvány kuratóriumának, amely számos szociális hátránnyal küzdő személyen segít folyamatosan.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>