Kérdéseinkre válaszol: Tóth Sándor író, költő, újságíró
Az arany, amit a szívedben őrzöl
Szerző: Körössy László
Hitvalló embereket bemutató sorozatunkban egyházi-közéleti emberek személyiségének kevésbé ismert vonásait mutatjuk be. Ezúttal Tóth Sándor író, költő, újságíró, a PPKE Vitáz János Karának docense, az Új Ember és a Magyar Katolikus Rádió munkatársa válaszolt kérdéseinkre. Munkásságát több díjjal ismerték el. 2009. december 1-jén Erdő Péter bíboros prímástól átvehette a Pro Cultura Christiana-díjat, a Magyar Katolikus Egyház kitüntetését.
– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?
– Örömet és boldogságot lehet együtt emlegetni. Például baráti körben eltöltött órákra mondhatjuk: mindenki jól érezte magát, igazi boldog idő volt. Valójában csak átmeneti, hiszen a tovatűnő élet egy-egy kiragadott „pillanata”, bár lehet tiszta öröm, mégsem az, amely tartósan a miénk. Bulgakov (a filozófus!) az egyik írásában „metafizikai és örök” Golgotáról beszél, amelynek szerinte a „történelmi Golgota” a megfelelője – fenomenális értelemben. Nem hinném. Ha az örömet emlegetjük, nekem nem a szeretet elcsépelt fogalma jut eszembe, hanem a tapasztalat akként, hogy elfogadom: öröm és áldozat (de: boldogság és áldozat is) összetartozik. A zsoltár azt mondja, hogy az öröm „a szív szüntelen mormolása, mindennél erősebb”. Boldog pillanat, ha hallom ezt a muzsikát.
– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?
– Az irgalmasság lényege az a fajta kenózis (kiüresedés), amely krisztusi: elfelejt mindenféle sérelmet. Az embernek nem könnyű elfogadni, mert legtöbbször tüskét hordoz, amiért szeretne „visszavágni”. A jézusi megbocsátás a megváltás, és mert ő megváltott minket, nekünk egy maradt: gyakorolni az irgalmasságot. Kinek-kinek a maga módján…
– Melyik az az erény, melynek jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?
– Fiatalokkal beszélgetve döbbentem rá, hogy az általuk is jogosnak vélt társadalmi hibák, bajok forrása a fokozódó önzés, amit egyetlen módon lehetne kiküszöbölni: az alázatossággal. (De hiszen az Evangélium erről szól!) Az imént említett kiüresedés nem más, mint alázatosság. „Isten szenvedése és alázata”. Érdemes ezt naponta átgondolni. Jobb lenne a világ is!
– Mi az, amit leginkább nagyra becsül a nőkben?
– Az anyaságot, amellyel senki sem rendelkezik így az élővilágban, hiszen az ember istenképiségénél fogva a teremtésnek olyan folytatója, aki életet tud adni és az utód további életét biztosítani. Ez utóbbi a nevelést jelenti.
A nő szépsége sokféle. A benső az igazi, ott rejtezik a titok, mely meghaladja a külső megjelenést még akkor is, ha nagyon szép valaki. Az anyaságban egyesül igazán szerelem és szeretet, ezt kellene megértenie sokaknak, akik manapság a házasságra csak legyintenek.
Úgy érzem, a nő lehet az, aki fölemel. (Bölcs könyveken kívül az irodalomban a mi Komjáthy Jenőnk Éloa versciklusa is bizonyítja.)
– Mit tart a legnagyobb hibájának?
– Az egyik múlt századi költőt megkérdezték: „Milyen ember ön, mi a legnagyobb hibája, mik az erényei?” Ezt válaszolta: „Itt a telefonom, hívja fel a feleségemet.”
– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?
– A hit, amit a Teremtőtől édesanyám által kaptam. De van más is: családom szép csokra, amelyből már az unokák sem hiányoznak. Ha pedig mindezt nemesérc-hasonlattal akarom kifejezni, Sladkovič, a szlovák költő szavait kell idéznem: A virágok lehervadnak, a világ elmúlik, de az arany, amit a szívedben hűségesen őrzöl, el nem vész.
– Mit jelent az Ön számára katolikussága?
– Ami a kereszténység lényege: krisztusit. Ugyanakkor azt a szabadságot, amely az egyetemesre irányul – Szent Pál útmutatása alapján: vizsgáljak meg mindent, és ami jó, azt tegyem – minél előbb.
– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?
– Hofbauer Szent Kelemen redemptorista, aki 1820-ban halt meg. Bécs apostola volt, de a mi Széchenyi Ferencünk temettette el. Korának karizmatikusa volt, hiteles igehirdető és a kultúrának hiteles szolgája. Kis szobájában európai nagy szellemek (filozófusok, írók, muzsikusok) találkoztak; hallgatták, csodálták egyszerűségében rejlő bölcsességét. Kallódó gyerekek szeretetszolgálatában – időben – megelőzte Don Boscót. A női szentek közül II. András lánya, Erzsébet. A világ árvaságát, éhségét vállalja odaát is magára. Hadd fejezzem ezt ki egyik versem soraival:
Fölötte élsz e kornak semmi-álmán, / mikor a hírnök hozza könnyeit / Szeressél minket csillag-mosolyoddal, / kötözgesd ismét rózsa láncait
Örök-Kenyér – az éhség táperője / belül-növekvő nyugtalan koron / Erzsébet, járj kenyérosztón mint régen, / redőt simítva megdúlt homlokon
– Ki a kedvenc történelmi alakja és miért?
– Egyháztörténeti személy: Prohászka Ottokár, aki különösen érezte korát, zseniális munkáiban fölismerte mindazokat a társadalmi, egyházi problémákat, melyeknek orvoslására a receptet a 21. századnak is előírta.
– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?
– Szent János evangéliuma 21. fejezetében az utolsó jelenést olvassuk Jézus feltámadása után a Tibériás tavánál, ahol az apostolok közül heten vannak jelen. Fiaimnak szólítja őket az Úr, parázson sült hallal, kenyérrel várja őket, de előzőleg megkérdezi: „Nincs ennivalótok?” Aztán megtörténik az újabb csodálatos halfogás: 153 nagy haltól duzzad a háló. Titokzatosan szép részlet, szavanként kellene érteni, de elég csupán az a sejtés, amit a szöveg kivált: az odaátról. Visszatérő mindig ekként gondolkodik a kereső emberről, aki égi és földi találkozásában meglátja a parton a parazsat, mellette a Várakozót, Kérdezőt. Assisi Szentjének imádsága a leghitelesebb számomra a mondottakhoz: Deus meus et onmnia – Istenem és mindenem.
– Milyen könyvet vinne magával a Szentíráson kívül, ha hosszú időre egy lakatlan szigetre kellene mennie?
– Egyet nehéz lenne. Legalább kettőt. Mauriac Jézus életét és Rainer Maria Rilke verseit. De hadd legyek elégedetlen: Carlo Martini bíboros kis helyen elférő meditációs munkáját, a Mária tovább szenved címűt is hátizsákomba tenném. Magam fordítottam, nagyon hozzám nőtt. Már a címe sokat elárul. Persze egy szakácskönyv sem ártana, meg az ókeresztény himnuszok. Mennyi ez?
– Ki a kedvenc regényalakja és miért?
– A könyvtáramba hemzsegnek a regényalakok, az én koromban hajlandó vagyok Somlyó György véleményéhez csatlakozni: valamennyi regény ugyanarról szól. Mégis Dosztojevszkij kivétel. Meg Mauriac Frontenac-misztériuma. Az anya alakja, aki kisfiától kérdezi: Mondd, kicsim, ha meghalunk, gondolunk-e azokra, akiket szertettünk a földön?
– Melyik a kedvenc magyar bora, étele?
– A Magyar Borakadémia tiszteletbeli tagja vagyok, nehéz válaszolni, azonban elmondhatom, hogy bármely jól kezelt (nem manipulált!) nedűt – amely igazolja, hogy szőlőből is lehet bort csinálni – kellő tisztelettel fogadok családi asztalomnál, ahol feleségem készítette pörkölt a menü.
– Mivel tölti szabadidejét?
– Legszívesebben olvasok, vagy átadom magam a muzsikának, ha több időm van, nekivágok a hegyeknek. Az esti séták mindenesetre nem hiányozhatnak. Márai írja, hogy ilyenkor találkozik az ember a földdel és a csillagokkal…
– Ki a kedvenc festője, muzsikusa?
– A festők egyre több gondot okoznak. A festészet. De Greco transzcendens alakjai külön tájakra irányítják a figyelmemet. Muzsikusom igazán három maradt: Bach, Mozart és Schubert, ami nem kizárólagos választás, hiszen rengeteg barátom van a zeneirodalomban.
– Mi a hobbija?
– Az egyik barátom mondta egyszer: „Tudod, mi a szerencséd? Hogy ami a foglakozásod, az a hobbid is.” Egyetlen percig sem tiltakoztam. Hetvenen túl sem tiltakozom.
Amíg az Úristen engedi, szolgálatban szeretnék maradni, követni még Rimai János (Balassa Bálint barátjának) tanácsát, amikor „az idő óságáról” elmélkedett: „… jó légy, és mással is sok jót tégy.” Csak így érdemes.
– Melyik szín fejezi ki leginkább az Ön egyéniségét?
– A színek szimbolikája ma is izgat. Nem Rimbaud vagy más poéták okán. Ez is lehet meghatározó, azonban a kék mindezektől „elvonatkoztatva”. A keresőnek végtelenséget, távlatot nyitó. Felejthetetlen egy kék szemafor: szinte megnyitja a sötétséget, amelyben vasúti sínpárok futnak…
– Melyik várost vagy országot tartja a legszebbnek?
– Esztergomban kezdtem a középiskolát, abban a magyar városban, amely európai örökségével kultúrára, egyházra tanított, derűre, a ferences lelkület lényegére, amit azóta is ajándéknak tartok. Említhetném Firenzét meg Rómát is, de Babits meggyőzött: Esztergom piccola Roma – kis Róma és kis Firenze. Érdemes a bazilikára nézni a Szent István térről. Ennél meggyőzőbbet Itáliában sem láttam. És a kis utcák – tujákkal, fenyőkkel. Szent István városa vezetett Európába, bízom, nem kell csalódnom.
– Hol érzi igazán otthon magát?
– Itthon. 1956-ban több osztálytársam vette az irányt Nyugatra. Én jóanyámékhoz, Nógrád megyébe, ahol először éreztem az otthon szeretetét, nyelvünk palóc-jóízét. Plébánosom jóvoltából szent zenék szép hangjait is vándortarisznyámba „csomagoltam”.
– Ha csak egy órája maradna az életből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?
– Megszokott válasz: folytatnám tovább a munkámat. Bölcs. Azonban mégis csak letérdelnék a földre – bárhol legyek – és újra meg újra bűnbánatot tartanék. Nem „érdekből”, hanem az odaátra érkezés tisztaságáért, annak a nagyvonalúságnak átéléséért, hogy a halál az élet természetfeletti folytatása, s hogy attól a pillanattól csak ketten leszünk: Ő és én. Ő, akitől félni nem kell, akit gyarlóságunkban is szeretünk, mert Atyánk, s most visszahív. A hit és az alázat át segít. Azért így sem lesz könnyű.
