Bálint-nap
„A fiatal szív megnyílik egy új élmény számára”
Szerző: Mácsai Kornélia
Szent Bálint, Balassi Bálint, Valentin-nap… – mindegyik eszünkbe jut február 14-én. De vajon mi áll a különböző tradíciók mögött? Mi köze Szent Bálintnak a szerelmesekhez?
A szerelmesek napjának megtartása az ókorig nyúlik vissza, ugyanis már a régi rómaiak is tartottak ünnepeket február közepén Lupercus pásztoristen tiszteletére. Ebből az alkalomból „szerelmi sorshúzás” során „adták össze” a párokat. A termékenységi ünnep a kereszténység térhódításával Valentin-nappá alakult. Azt, hogy ki is volt ez a Valentin, nem könnyű meghatározni. A katolikus hagyomány két szentet tart számon, akik ezt a nevet viselték, mind a ketten vértanúhalált haltak. Az egyik, aki pap volt, a legenda szerint virágcsokorral köszöntötte a fiatal házasokat. A másik Terni város püspökeként került a kalendáriumokba. A mai keresztény hagyományban Szent Bálint a szerelmesek, a jegyespárok és a fiatal házasok védőszentje, valamint őhozzá fohászkodhatunk a gyomorbántalmakban és az epilepsziában is.
A Valentin-nap mint a szerelmesek napja a kereszténység elején ugyan felcserélődött a két szent pap ünnepével, ám a középkorban újra előtérbe került a szerelem motívuma. Angliában és Franciaországban ugyanis ez a nap úgy volt ismeretes, mint a madarak párválasztásának, valamint a termékenységnek a napja, ezért az emberek kis kártyákat küldtek az „ő Valentinjuknak” – a British Múzeumban számos ilyen 14. századi kis kártyát őriznek. Később, az 1700-as években már verseskötetek szóltak a Valentin-napról, majd a 19. században általánossá lett a Valentin-napi jókívánságok küldése.
Magyarországon már a középkorban szerepelt a misekönyvekben Szent Bálint ünnepe, valamint a név gyakori használata mind család-, mind pedig utónévként, ezen kívül ma is számos templom védőszentje Szent Bálint.
