Jezsuita évforduló és missziós hét
Mindent Istent nagyobb dicsőségére - a kávézóban is
Szerző: Körössy László
Fotó: Körössy László
A magyar jezsuiták szeptember 13. és 20. között ünnepelték önállóságuk 100. évfordulóját Budapesten. A 2007. évi városmisszió tapasztalatain felbuzdulva missziós hetet rendeztek. A rendkívül változatos programsorozat több helyszínen zajlott: templomban, közösségi termekben, az utcán és egy különleges helyen: a jezsuita kávézóban. A szervezésben részt vett többek közt a Párbeszéd házának közössége, a Jézus Szíve-templom hívei, a Szent Ignác Kollégium diákjai, a Chemin Neuf közösség, a SOTE Mentálhigiéné Intézete, a Keresztény Élet Közösség csoportjai, a Jézus Szíve Társaság nővérei és kollégistái, a Szentjánosbogarak, a Miskolci Jezsuita Gimnázium diákjai, a Loyolai Szent Ignác cserkészcsapat. A rendezvénysorozatot Beer Miklós váci megyés püspök nyitotta meg a budapesti Jézus Szíve-templomban.
Az élet és a hitélet számos vonatkozását érintették a missziós hét rendezvényei, előadásai: például a cigány-magyar megbékélésért mutatott be szentmisét Székely János esztergom-budapesti segédpüspök. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős püspöke a misét követően a cigánymisszió lehetőségeiről folytatott kerekasztal-beszélgetésen is részt vett.
A civil szférában folyó munkáról, a másokért vállalt szolgálatról Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke és Elek Dóra, a Baltazár színház rendezője vallott, Kozmann György kenus olimpikonunk sportról, kitartásról, vereségről, győzelemről, a küzdelmes életről beszélt, a Bolyki Brothers pedig zene és hivatás kapcsolatáról. Sorra került a szerelem, párkapcsolat, elköteleződés témája is, valamint a nők szolgálata a jezsuita rendben; Istennel való személyes kapcsolatunkról pedig Vizi Elemér SJ, Béres Tamás evangélikus lelkész, valamint Tímár Ulla református lelkésznő szólt az ökumené jegyében. Nemeshegyi Péter jezsuita atya az „örvendezésről” elmélkedett.
A magyar jezsuiták 100 évéről s a jubileum alkalmával a rendnek a mai világban betöltött küldetéséről tartott előadást Lukács János tartományfőnök. A missziós hétre megjelent Ignáci szikrák című kötetből válogatott a rendalapító Szent Ignác mondásaiból, s tovább is fűzte azokat korunkra alkalmazva. A tartományfőnök többek közt rámutatott, hogy Szent Ignácnál az életünk rendezése kulcsfogalom. És valóban, a jezsuiták számos módon segítik a hívők, a keresők, fiatalok, idősek, házasok, egyedülállók életrendezését. A párbeszédre fogékony szerzetesek a mégoly profán miliőtől sem riadnak vissza. Ha segíteni kell, mindent Isten dicsőségére szeretnének tenni: az utcán, a előadóteremben éppúgy, mint például egy kávézóban. A missziós hét egyik nagy dobása volt a Jezsuita Café elnevezésű intézmény, amely főként a fiatalokat vonzotta nagy számban. A helyszín és a kedves invitálás után („Boldogok, akik kávéznak és közben mindenféléről beszélgetnek” mottóval) olyanok is ismerkedhettek a jezsuita renddel, akik addig még nem kerülhettek közelebb hozzájuk, a hívőkkel, barátokkal pedig még szorosabbá fűzhették a meghitt környezetben kapcsolatukat! A kávézó hívogató közösségi helyszínné vált, de a Café szomszédságában a magányra vágyók is megtalálhatták számításukat: például egy függőágyban ég és föld közt lebegve olvasgathatták kedvenc könyvüket.
Az „életrendezés” sajátos formája, modellje volt a 2007-es városmisszión már bemutatott, nemzetközi példán alapuló „lelkigyakorlat”: egy elmélkedő séta a városban, imafüzettel a kézben, meg-megállva életünk hétköznapi helyszínein.
„A város misszionál minket” – vallják a Keresztény Élet Közösség ifjúsági csoportjának tagjai, akik meghonosították ezt a meditációs módszert. A városban tett spirituális séta során az aluljáróban egy hajléktalan embert szemlélve, egy bank vagy múzeum mellett megállva próbálják a vállalkozó szelleműek a gondosan összeválogatott bibliai idézetekkel, elmélkedésekkel segítő imafüzet kalauzolásával megtapasztalni Isten jelenlétét.
Az elmélkedő séta a szervezők szerint „olyan időt, lehetőséget kínál fel, amikor elengedhetjük mindent-jobban-tudásunkat, megmondani-akarásunkat, a tekintetünket befolyásoló és irányító rutinokat, és egyszerűen hagyjuk, hogy maga a város mutassa meg nekünk, mit vár tőlünk, hová és mire hív bennünket. Isten közelségét próbáljuk megélni, közel engedve magunkhoz a konkrét környezetet, amiben élünk. Más »optikával« nézünk a társadalom intézményeire, a tanulás, gyógyulás, kultúra helyszíneire,
illetve a helyekre, ahol naponta megfordulunk, hogy pénzügyeinket intézzük, vásároljunk, szórakozzunk. Ránézhetünk hitünk éltető forrásaira is, találkozhatunk saját magunkkal és Istennel, felmérhetjük helyünket és küldetésünket a bennünket jelenleg körülvevő városban.”
Szemlélődésre alkalom nyílt a misszió hétvégéjén a kisgyerekes szülők számára is, akik a napi munka és gyermeknevelés mellett kevesebb időt tudnak fordítani imaéletük elmélyítésére. Gyerekeikre hozzáértő fiatalok vigyáztak, s ők újra el tudtak csöndesedni, Isten előtt rátekintve életük valóságára.
Mindenki előtt nyitva állt a héten az imaiskola is a Párbeszéd Házában, bevezetést nyújtva a keresztény meditációs imamódokba, kiscsoportban végzett gyakorlatokkal, Bibliai történetek átelmélkedésével, az öt érzék alkalmazásával, és az
érdeklődők megismerkedhettek a ritmikus imamódokkal is. Utóbbiak szinte minden vallási hagyományban ismertek. Keleten mantrákat ismételgetnek, nyugaton Jézus-imaként végzik a szerzetesek. Egy-egy szó hosszabb ideig való ismételgetése a légzés ritmusára új tartalommal tölti meg a szó jelentését, és mélyebb önismerethez, valóságismerethez vezet.
A tematikus elmélkedések folyamán a konfliktusokkal, múltbeli sebekkel, önértékelési problémákkal próbáltak szembenézni a szemlélődésre vágyók, hogy fejlődjön az önismeretük, mélyebben elfogadják önmagunkat, életüket, sorsukat.
Az előbb említett programok a hitükben megerősödni, elmélyülni kívánó keresztényekhez szóltak, de a jezsuiták azok felé is „megnyíltak”, akik talán még nem is hallottak a rendükről, sőt a kereszténységről is alig. Nekik állították fel a Lőrincz pap téren a „Meghallgatlak” sátrat, amelyben az életet Boldvai Ferenc mentálhigiénés szakember szervezte. „Itt bárkivel bármiről szívesen beszélgetünk. Akkor is, ha konkrét probléma adódott, akkor is, ha csupán egy jó csevegésre vágysz. Most olyan emberek várnak, akik arra szánták az idejüket, hogy meghallgassanak, figyeljenek rád, jelen legyenek a számodra.
Elmondhatod, ami a szívedet nyomja, tanácsot kérhetsz” – így hangzott a sátor-projekt hívogató ars poeticája. Hasonló projekt volt a Csodapatika is, ahol a patikustól lelki nyavalyákra kaphattak gyógyírt s mellé jó szót az arra járók.
A csöndes elmélkedés órái mellett a missziós hét számos látványos vagy „hangos” programmal is szolgált. A hét elején a Chemin Neuf lelkiségi mozgalom utcabállal, a hét végén a Szentjánosbogár-csapat fesztivállal ünnepelt. Végül, de nem utolsó sorban méltó helyet kapott az egy hetes misszión a keresztény és egyetemes kultúra is. A jezsuiták budapesti központjába látogatók megtekinthették – tárlatvezetéssel – Feszty Masa eddig kiállí tatlan festményeit, valamint az átfogó Jezsuita bélyegkiállítást.
