Beszélgetés a pápa egyetlen Magyarországról származó diplomatájával
„A »titok« maga a Jóisten”
Szerző: Farkas P. József
Nemrég otthon, a kétezer lelket számláló tiszazugi Csépán járt Msgr. dr. Pintér Gábor pápai prelátus, a Vatikán egyetlen Magyarországról származó diplomatája; jelenleg a párizsi apostoli nunciatúra első tanácsosa és ügyvivője. A diplomatával lapunk munkatársa beszélgetett.
– Ön Párizsban, a Szajna-parton, a monacói herceg egykori párizsi rezidenciáján végzi napi munkáját XVI. Benedek pápa képviseletében. 45 éves, három diplomája, két doktorátusa van, kilenc nyelven értekezik állam- és kormányfőkkel, miniszterekkel, hivatásos diplomatákkal, bíborosokkal és püspökökkel. Mit jelent az Ön számára magyarnak, csépainak lenni?
– Nagyon nehéz erre röviden válaszolni. Külföldön az ember ezt sokkal mélyebben átéli, mint otthon. Hiszen ami közvetlen valóság, amihez hozzá vagyunk szokva, azt kevésbé értékeljük. Legtalálóbban és leghitelesebben talán csak egy közhellyel tudnék felelni: nekem mind a mai napig rengeteget ad a szülőföld. Hiszen a gyökereimet, a neveltetésemet, a kultúrámat, a történelmemet, az eleven társadalmi és családi hátteremet jelenti. A magyar nép, a magyar egyház történetén keresztül ismerkedtem meg a sokszínű emberiséggel, a világegyházzal, és közvetve ez segít abban mostanáig, hogy biztonságosan tudjak mozogni meglehetősen összetett világunkban. Nem hallgathatom el viszont, hogy meggyőződésem szerint ez fordítva is igaz. Vagyis amikor a pápa diplomatájaként az egyetemes Egyházat és az emberiség nagy családját szolgálom, akkor ezt szívből, lelkesen és egészen konkrétan Magyarországért és a magyar egyházért is teszem.
– Lehet itt valami különleges titok is? Azért az mégiscsak döbbenetes, hogy egy aprócska Tisza-menti faluból valaki eljut a Vatikánba, illetve – már küldöttként – a pápai állam egyik fontos diplomáciai képviseletére, Párizsba.
– Illúziórombolónak kell lennem, mert én nem tudok beszámolni semmiféle titokról. Úgy hiszem, hogy a Jóisten mindnyájunk életét, útját előkészíti a maga végtelen bölcsességével, amit mi vagy elfogadunk, vagy nem. Visszagondolva nyugodtan mondhatom: kisgyermekkorom óta sok-sok olyan benyomással, élménnyel, lehetőséggel áldott meg az Úr és olyan családot adott, olyan emberekkel vett körül, akiken keresztül lépésről lépésre felkészülhettem arra, amit most csinálok. Tehát a „titok” maga a Jóisten és az ő gondviselő szeretete, amivel felkészít bennünket arra, amit tennünk kell. S ha az én életemben ez talán egy kissé látványosabban nyilvánult is meg, az csupán alátámasztja állításom igazát.
– Térjünk vissza mégis az induláshoz, az otthoni tájhoz, a helyi színekhez, a lokális társadalomhoz. A messzeségből hogyan látja: létezhet-e az Alföldnek valami sajátos misztikája, spiritualitása?
– Biztos vagyok benne, hogy létezik ilyen, bár ezt inkább érzem, mintsem hogy pontosan meg tudnám fogalmazni. Érzékeléséhez még csak külföldre sem kell utaznunk, elég, ha Magyarország más régióiba megyünk. Egy-egy népcsoport spiritualitása számos körülmény miatt különbözhet: a természeti adottságok, a földrajzi elhelyezkedés, a gazdasági és szociális viszonyok, a néphagyományok, a kulturális és történelmi háttér mind befolyásolják a közösség identitását és vallásos gondolkodását. Hogy a puszták „misztikája” pontosan miben is áll? Az alföldi ember nyitott, de mégis visszafogott, „szégyenlős”, magába forduló és kissé büszke lelkisége valahol a véget nem érő kitartást igénylő, nehéz körülmények között végzett, kemény munkára vezethető vissza. A mindennapi élet hatalmas türelmet és szilárd hitet követelt tőlük. Az idősebb emberek vallásosságában ez még ma is tükröződik, de a fiatalabb generációk lelkisége már egészen más. Egy sajnálatos és tudatos rombolás következtében – nézetem szerint – leginkább az Alföld falvainak népessége veszítette el önbecsülését, identitását, évszázados hagyományait, példás vallásosságát. Ettől szenved szülőfalum, Csépa is és a környék számos nagy múltú települése, és ennek következtében kerültek meglehetősen nehéz lelki, szociális és gazdasági válságba.
– A Papok Évét ünnepeljük. Mi az, ami egy diplomatát képes papnak megtartani?
– Valóban komoly kihívás, hogy miként tudja valaki egyszerre jól megélni papságát és diplomata mivoltát. Nagyszerű gondolatnak tartom Szentatyánk ötletét, mellyel a Papok Évének nyilvánította ezt az esztendőt, aminek apropója Vianney Szent János halálának 150. évfordulója. Igen nagy örömöm, hogy ennek kapcsán immáron ötödszörre is ellátogathattam Ars-ba, ebbe a francia kisvárosba, és még közelebbről megismerkedhettem a neves szent életével, aki példamutató papi életet élt.
Rendkívül aktuális a pápa gondolata: a hívek figyeljenek oda jobban papjaikra, törődjenek velük és segítsék őket, illetve a papok szenteljenek több időt lelki és szellemi önazonosságuk megtartására. Visszatérve a konkrét kérdésre: tapasztalataim szerint a papi élet és a diplomáciai szolgálat teljesen összeegyeztethető. Ám erre jól és különleges módon fel kell készülni, hiszen mi, diplomaták nem a szokványos papi munkát végezzük; az Egyházat egy másik úton szolgáljuk.
– Konkrétan Ön hogyan erősíti és tartja meg papi hivatását?
– Nagyon-nagyon tudatos imaélettel és jól karbantartott lelkiséggel. A mi munkánkban, mivel számtalan feladatot és elfoglaltságot kell összehangolni napról napra, valamint munkaidőnk legtöbbször a késő esti órákig tart, elengedhetetlenül fontos, hogy mindennap biztosítsunk magunknak időt imára, elmélkedésre, adorációra. Ezek nélkül én sem tudnám elviselni a folyamatos stresszt, a rám nehezedő felelősség súlyát. Azonban önfegyelemmel, tudatosan szervezett munkával és időbeosztással és persze Isten segítségével sikerülhet. Meg lehet szokni, hogy érjek haza akár éjjel egy órakor egy hivatalos vacsoráról, akkor is a kápolnában töltök még fél órát, mert tudom, hogy ha akkor elmulasztom, holnap már nem lesz időm bepótolni. Azt se felejtsük el, hogy nekünk is vannak nyilvános papi feladataink: prédikációkat, konferenciákat, előadásokat tartunk, a legkülönbözőbb egyházi ünnepségeken képviseljük az Apostoli Szentszéket, közvetítjük a Szentatya üzenetét. Ott vagyunk és beszédet mondunk fogadalomtételeknél, templomszenteléseknél, jubileumi eseményeknél, püspökszenteléseknél stb. Nem a klasszikus plébánosi munka ez, de átélt papi szolgálat. Diplomata kollégáink is gyakran tartanak igényt papi munkánkra, nagy bizalommal fordulnak hozzánk lelki ügyeikkel. Minden állomáshelyemen volt több olyan diplomata, aki rendszeresen járt hozzám gyónni. Bolíviában az akkori amerikai nagykövetet én eskettem a nunciatúra kápolnájában.
– XVI. Benedek pápa június 2-án kinevezte Fortunato Baldelli érseket, eddigi franciaországi apostoli nunciust a lelkiismereti ügyek legfőbb szentszéki bírósága élére. Az új nuncius megérkezéséig Ön helyettesíti őt. Sokakat érdekel: merre tovább?
– Mint említette, ez csak helyettesítő, ideiglenes feladat. Igaz, teljes felelősséggel. A jövővel kapcsolatos kérdéseket szerencsére csak a Jóisten tudja megválaszolni. Annyi biztos, hogy a következő fél évet még itt fogom tölteni Párizsban, hiszen az új nuncius megérkezése után legalább néhány hónapot együtt kell majd dolgoznom vele, hogy megfelelően át tudjam adni ismereteimet, tapasztalataimat. 2010-ben viszont bizonyosan másik állomáshelyre fogok kerülni.
– A kérdésem persze arra is vonatkozott, hogy Ön mikor lesz nuncius.
– Erre természetesen szintén nem tudok válaszolni – ezt majd a pápa dönti el. Mindenesetre nem a közeljövőben fog bekövetkezni, hiszen – habár az idő fölöttem is halad – még mindig jóval előtte vagyok annak a életkornak, amelyben nunciusokat szoktak kinevezni.
*
Első kinevezését 1996-ban kapta a pápától Haitibe, ahonnan 2000-ben továbbvezényelték Bolíviába, később pedig vissza Európába, Stockholmba. Jelenleg Párizsban állomásozik. Noha Pintér Gábor a magyaron kívül angolul, németül, franciául, spanyolul, oroszul, svédül és kreolul is beszél, mégis legtöbbet az olaszt használja, az a munkanyelve. Munkahelye és szállása a Párizs belvárosában található vatikáni nagykövetségen – apostoli nunciatúrán – található. A Szajna-parti diplomáciai negyedben áll a palota, melyet eredetileg a monacói herceg építtetett, és 1922-ben ajánlotta fel megvételre a Szentszéknek. Szűk a hivatali stáb. Az élén három diplomata: ketten tanácsosai a nagykövetnek. Mellettük három francia pap és négy francia apáca dolgozik főállásban a hivatalokban. Őket segíti még a technikai személyzet: négy másik apáca és tíz alkalmazott.
