Cikkek listázása

Családi nap a megújult pécsi Ciszterci Nevelési Központban

„Uram, jó nekünk itt lenni”

Szerző: Nagy Katalin

Aki Pécs belvárosában az Apáca utca felől a székesegyház felé sétál, egy régi épületet pillanthat meg, melyet festői környezet övez: előtte egy nagy park hangulatos szökő­kúttal, hatalmas fákkal és mindig nyíló virágokkal. Közvetlen szomszédságában az öreg Zárdatemplom, melyen már látszik az idő vasfogának nyoma, de mégis maga­biztosan áll a helyén, mintha a falai között egykor imádkozó apácák elszántságát tükrözné. Vajon mit rejthet magában a templom melletti ódon épület? – teheti fel a kérdést egy arra járó idegen. Ha a templom melletti kapun belép, hangos gyerekzsivaj üti meg a fülét. Ez az épületegyüttes ad ugyanis otthont a Ciszterci Nevelési Központ intézmé­nyének, mely három részből tevődik össze: óvoda, általános és zeneiskola és leány­kollégium. Itt rendezte meg a Központ az ide járó gyerekek és családjuk számára az idei családi napot.

A Ciszterci Nevelési Központ három katolikus intézményét Mater Assumpta nővér keltette életre, majd halála után, csaknem három évvel ezelőtt a Ciszterci Rend Zirci Főapátságának tulajdonába került. Az intézmény egyik fő feladatának tartja a közösségi életre való nevelést, ezért kora ősszel a Ciszterci Nevelési Központ dolgozói családi napot rendeztek az intézménybe járó gyerekeknek és családjaiknak, melynek mottójául a következő bibliai idézetet választották: „Uram, jó nekünk itt lenni”.

A hétvégi rendezvény célja az volt, hogy szülők, gyerekek és pedagógusok játékos programok keretein belül közelebbről is megismerhessék egymást. Jó volt látni, ahogy a felnőttek önfeledten beszélgetnek egymással a legkülönbözőbb témákról. Körülöttük vidám, mosolygós gyerekek örültek a számukra felkínált érdekes programoknak. A sportolni vágyók focimérkőzéseken vehettek részt, de ezen kívül célba dobás, kosárra dobás, tollaslabda, íjászat, családi váltóverseny és még rengeteg sporttevékenység közül választhattak. A kézműves foglalkozások kedvelőit várta a nemezelés, a gyöngyfakészítés, kavicsdíszítés, de lehetett készíteni ujjbábot, lovacskát és különböző kreatív hangszereket is.

A családi nap programjai esztétikus, szép környezetben, a felújított intézmény udvarán és falai között zajlottak. Az elmúlt három nyáron ugyanis a ciszterci rend több millió forintos támogatásával, valamint különböző adományokból az intézmény épületeit felújították.

Mindennek köszönhetően az óvodában, az iskolában és a kollégiumban megszépültek a folyosók, a termek és az udvar, felújították a vizes­blokkokat, korszerűsítették a fűtés­rendszert, valamint a tetőszerkezet is megjavították.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>