Rab Mária keserű és mégis felemelő története ma is tanít
Újjáéledő kegyhely Veszprémben
Szerző: Toldi Éva
„Veszprém város közelében,/ kis ligetes erdőcskében,/ édes-vizű forrás fakadt,/ s csörgedezik benn egy patak./ Sok őz oltja ott a szomját,/ keresve a patakocskát.
Régen történt, úgy hírlik,/ a kútjárók mesélik:/ Rab nő járt ott minden délben,/ imádkozott csendben, szépen…/ tiszta szívből fohászkodott:/ Ügyét, hogy újra tárgyalják,/ higgyék el ártatlanságát…”
Így kezdődik az a modern verses legenda, amely az 1920-as évektől fokozatosan Mária-kegyhellyé emelkedő, majd a kommunista diktatúra idején lerombolt Rab Mária-forrás történetét, eredetét költi rímbe.
– Pár évvel ezelőtt még hírét sem hallottam a Rab Mária-forrásnak, pedig Veszprémben születtem, itt jártam iskolákba, s az egyetemi évek kihagyásával itt éltem életemet – mondja a veszprémi honismereti túrák ismert szervezője, a Hét Domb Egyesület elnöke, Rácz Katalin, aki mára az enyészet helyévé vált egykori kegyhely visszaállításának buzgó szorgalmazója.
A Benedek-hegyi kereszt környékét bejáró Jutasi őrmester-túra – amelyet egyesületükkel immár ötödik éve szerveznek meg minden májusban – vezette el őket a Jutasi Altisztképző Intézet történetét kutatva a Rab Mária-forráshoz, mondja. E hely – Veszprém külterületi, erdők övezte részén – a két világháború között és a második világháború véres éveiben is menedéke, buzgó zarándokhelye volt a veszprémieknek. Itt kerestek békét és esedeztek a Szent Szűz közbenjárásáért, a háborúban elveszett fiak, férjek életéért, visszatéréséért, az elesettek lelki üdvéért. Hogy hol található e forrás, arra vonatkozóan azonban senkitől nem kaptak kellő információt. Kutatásukat korabeli újságcikkek, archív fotók, térképek segítették. Így is szinte csodával határos módon leltek rá, meséli Katalin: két őzike vezette el őket az eldugott völgy mélyén megbúvó, mára elapadóban lévő forráshoz, a lepusztított, megcsonkított kegyhelyhez.
A Hét Domb Egyesület és sok-sok érző lelkű veszprémi katolikus összefogásának eredményeképpen pár éve megkezdődött a küzdelem a kegyhely visszaállításáért. A területet megtisztították a bozóttól, természetes földlépcsők kialakításával megközelíthetővé, a forrás vízének útját szabaddá tették. Nemrég pedig a terület tulajdonosa, a Rab Mária Erdőbirtokossági Társulás engedélyével ünnepélyesen felállítottak a forrás felett egy kegyképpel ellátott keresztet.
A kegyhely eredetére vonatkozóan számos legenda létezik. A leghitelesebbnek tetsző változat szerint egy bizonyos N. Mária nevű, ártatlanul elítélt rabnő, aki a rabkertészetben dolgozott, a forrásról hordta az ivóvizet kannákban rabtársainak. Ott, a természet csendjében gyakran imában fordult Szűzanyához hogy kiderüljön ártatlansága, és kiszabadulhasson. Róla kapta a forrás a Rab Mária nevet. A fiatal lány a legenda szerint barátnőjével és egy fiatalemberrel a Bakony sziklás hegyei között kirándult a Cuha mentén, mikor tragédia történt: a sziklára állva barátnője megcsúszott, s a mélybe zuhant, szörnyethalt. Bár N. Mária kezét mentőn nyújtotta a bajbajutott felé, nem sikerült megakadályoznia a tragédiát. A fiatalember, aki a szerencsétlenül járt leányba szerelmes volt, a barátnő mentő mozdulatát féltékenységből fakadó letaszításnak vélte, s a bíróságon N. Mária ellen vallott. Az ártatlanul elítélt leány „jó magaviseletű, szorgalmas, munkájában elmerülő, s a megpróbáltatás keserveit krisztusi példa szerint viselő rab volt” – olvasható az emlékezésekben. Könyörgése a forrásnál végül meghallgattatott, s hamarosan kiszabadult. Az első Mária-kegyszobrotezért – hálából az imameghallgatásért – a legenda szerint ő állíttatta a szent helyen, ahová ezután sokan elzarándokoltak, és buzgó imádságaikkal fordultak a Szűzanyához.
Az első újságcikkek, amelyek már mint kegyhelyről tesznek említést a Rab Mária-forrásról, az 1920-as évek végén születtek. A Jutasi Altisztképző Intézet 1937-től a Rab Mária-forrás területének gondozója lett. A kegyhelyet Vitéz Markóczy János ezredes vezetésével megszépítették, felújították az intézet növendékei, s 1941-ben az iskola miséző helyévé nyilvánítottak. Rendszeresen itt tartották Kisboldogasszony és Magyarok Nagyasszonya ünnepén, valamint Hősök napján az egyházi szertartásokat. 1944-ben a kegyhelyen Lourdes-i barlangot szenteltek fel, 1945 végén pedig a Szent Margit-templom plébánosa, Szemes József egy új Mária-szobrot állíttatott fel.
Mindebből ma már semmi sincs, „csak” az érzés, az emlék, a remény, a Szűzanya közbenjárásába vetett hit él mindennél hevesebben, mert ez a benső erő lerombolhatatlan, s ez építi újjá a természet ölén majd a kegyhelyet.
