Cikkek listázása

Nyílt nap a budakeszi domonkos nővéreknél

„Gyertek, nézzétek meg!”

Szerző: Mácsai Kornélia

Ezzel a címmel rendeztek nyílt napot a budakeszi domonkos nővérek 2009. október 16. és 18. között, amelyre 18 és 35 év közötti lányokat vártak. A nyílt napról Sándor Katalin Filoména nővér, a hivatásgondozásért és a novíciákért felelős nővér beszélt. A domonkos rend több évszázados történelemre tekinthet vissza hazánkban. A legismertebb képviselője a rendnek kétség kívül az Árpád-házi királylány, Margit, aki élő áldozatként, Magyarországért vezeklő, teljesen Istennek szentelt életével örök példát adott a szerzeteseknek. Noha a szerzetesség mint életforma sokszor megdöbbenti, elképeszti a világi embereket, mindig vannak olyanok, akik keresik a választ Isten hívó szavára, amelyre a leginkább a megtapasztalás útján tudnak felelni.

„Közel tizenhat éve tartunk nyílt napokat, lelki napokat a rendünkben. Annak idején még belépésem előtt én is résztvevője voltam ezeknek az alkalmaknak, melyek lehetőséget adtak a renddel való ismerkedésre. Idén egy új kezdeményezést indítunk el Gyertek, nézzétek meg címmel. Ez egy egész hétvégét betöltő program, melynek célja, hogy lehetőséget adjunk a domonkos lelkiség megismerésére, életünkbe való bepillantásra” – mondta el Filoména nővér, majd hozzátette: a nyílt nap során az érdeklődők részt vesznek a közös imákban, napirendben, rekreációban, valamint személyes beszélgetésre is lehetőséget nyújtanak, „Jézus példájára, aki a nála érdeklődő Jánost és Andrást rögtön magához hívta: »Gyertek, nézzétek meg!«”.

Saját hivatásáról elmondta: „1994-ben léptem be a rendbe. Nem mondhatom, hogy kiskorom óta a szerzetesség foglalkoztatott, 18 éves koromig ez meg sem fordult a fejemben. Gyermekkoromban jártam hittanórákra, elsőáldozó és bérmálkozó is voltam (ez utóbbi tizenegy éves koromban, mert akkoriban nálunk csak négyévente volt bérmálás). Bérmálás után azonban abbahagytam a templomba járást, imádkozást.

Akkoriban örültem annak, hogy így »szabad« lett a vasárnapom. Hét évvel később kezdtem újból a templom köré settenkedni, mert békére vágytam, s úgy emlékeztem gyermekkoromból, hogy azt ott megtalálom. Így is lett” – mondta el, majd így folytatta: „Ezzel kezdődött megtérésem folyamata, mely aztán nálam együtt járt a szerzetesség gondolatával: »Ha már eddig faképnél hagytam az Urat éveken keresztül, akkor most szeretnék neki mindent szeretetből odaadni.« Megtapasztalva ugyanis az ő békéjét és szeretetét, nem volt más válaszom, mint ez. A mindent odaadást én akkor a szerzetességben láttam. Ez volt az ő hívása. Eleinte ferences közösségre gondoltam, mert nagyon vonzott Szent Ferenc személye. Aztán domonkosokkal hozott össze az életutam, ahol helyemen találtam magamat. Két éven keresztül ismerkedtem a közösséggel nyílt napok, nyári hivatástisztázó lelkigyakorla­tok alkalmával. A döntés számomra nem volt könnyű.

Ugyan már évek óta ez a hivatás járt az eszemben, szívemben, a végső döntés, a mindent otthagyás és új élet kezdése mégsem volt könnyű számomra.

Viszont mindvégig azt tapasztaltam, hogy az Úr ezen az úton szeretne látni: errefelé egyengette az utamat.”

Ma szerzetesnek menni talán nehezebbnek tűnik, mint amilyen régebben volt – pedig nem az, hiszen ugyanúgy küzdenie kell minden belépőnek önmagával, apró, megszokott kötődéseivel. Nagy Szilvia, aFelvidékről érkezett jelölt katolikus családba született, gyermekkorában is mélyen vallásos nevelést kapott – talán ezért is történhetett az, hogy már kora gyermekkorában felmerült benne a szerzetesség gondolata.

„A gimnáziumi és egyetemi évek alatt istenkapcsolatom egyre mélyült. Az Úr mindig megtalálta az utat, hogy közelebb vigyen magához. Tanulmányaim utolsó éveiben egyre többször tettem fel magamnak és Istennek a kérdést, hogy merre tovább, milyen tervei vannak velem az egyetem elvégzése után. Szentségimádá­sok alkalmával is sokszor vittem elé ezeket a kérdéseket, és vártam a válaszát. Ekkor már egészen mélyen bennem volt a vágy a szerzetesi élet után, de nem tudtam, mennyire egyezik az én elképzelésem az Atya rólam alkotott tervével. Ebben a keresésemben nagy segítségemre volt lelkiatyám – bármilyen gondom, kérdésem volt, hozzá mindig bátran fordulhattam.” A domonkos nővérekkel való kapcsolata során vált tisz­tává, hogy Isten ebbe a rendbe szólítja. „Az öt alappillérben (prédikáció, elmélkedés, közösség, kompassió, stúdium) különleges értékekre találtam, és az a tény, hogy a prédikátorok rendje a 13. századig visszanyúló történelemre és hagyományra tekint vissza, egyfajta biztonságérzetet, bizonyítékot adott arra, hogy az valóban Isten útjain jár, és az ő akaratát teljesíti. Így esett választásom a domonkos rendre, ahol, úgy érzem, most új otthonra találtam.”

Deák Viktória Hedvig nővér, a rend általános elöljárójának helyettese, a Sapientia Hittudományi Főiskola rektorhelyettese a domonkos hivatásról beszélt. A spanyol származású Domingo Guzman – későbbi Szent Domonkos – a prédikálást tartotta maga és követői számára a legfontosabb feladatnak. „Domonkos szerzetesnek lenni ma is azt jelenti, amit mindig jelentett: Isten szavának, az Örömhírnek a továbbadását, a róla való tanúságtételt. Mindez egy személyes találkozásból fakad: megragadott minket Valaki, aki az Út, az Igazság és az Élet. Ebből születik a vágy, hogy tovább akarjuk adni szavainkkal, tetteinkkel, igazából egész létünkkel az Örömhírt, hiszen nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk. A domon­kosság esetében ez nem pusztán egyéni vállalkozás, hanem egy közösségi tapasztalatból nő ki: a domonkos életforma mindig közösségi, amit teszünk, az mindig egy közösség tevékenysége, amelyben minden nővér részt vesz, bár különböző módokon” – mondta. A magyarországi domonkosok helyzetéről szólva kifejtette: „a hit átadásának azokat az útjait részesítjük előnyben, amelyeken közvetlenül tudunk emberekkel kapcsolatba lépni: leginkább a katolikus nevelés különféle színterein. Erre adnak alkalmat saját iskoláink, óvodáink és egyetemi kollégiumaink. Ezen kívül is, a pasztoráció és a tudományos munka terén is keressük a lehetőségeket a keresők megszólítására, illetve arra, hogy a már hívőket segítsük a krisztusi életben, hitben való növekedésben. A mai magyar helyzetben, amelyre rányomja a bélyegét a reménytelenség és a közöny sokféle formája, különösen fontos, hogy a krisztusi remény emberei és hírnökei szeretnénk lenni.”

Az Egyháznak, amely Krisztus teste, a szerzetesek olyan építőkövei, amelyek a „véráramlást” segítik. Ők azok, akik teljes életüket Isten szolgálatába állítva mind lelkileg, mind tettekben a mindennapi megtéréseinkhez kérik az erőt Istentől. Novemberben, a magyar szentek és boldogok ünnepén tekintsünk újrafigyelmesen Árpád-házi Szent Margit életére. Ez az egyszerű, fiatalon meghalt királylány ékes példája a búzaszemnek, amely képes meghalni azért, hogy százszoros termést hozzon, és Krisztus mellett folyama­tosan kegyelmeket kérjen minden magyar számára.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>