A pusztacsatári kegyhely
Térképen ne keresd!
Szerző: Horváth István Sándor
Gyermekkorom egyik kedvenc templomi ifjúsági éneke Krisztus királyról és az ő országáról szól, amelyet a dal szerint hiába keresnénk a térképeken. A Szombathelyi Egyházmegye zalai területének egyetlen Mária-kegyhelye, Pusztacsatár szintén nem található meg a térképek többségén, de akik Nagyboldogasszony napján évről évre elzarándokolnak e helyre, azoknak nincs is szükségük térképre. E sokak számára ismeretlen helyre hívom az olvasókat.
Zalalövőről és a környékbeli falvakból a Nagyboldogasszony-napi búcsút megelőző nap délutánján néhány lelkes fiatal minden esztendőben útnak indul, hogy a zalai dombok között, árkon-bokron át eljusson a kegyhelyre. Itt nincs kitaposott ösvény, a turistaútvonal jelzései is megkoptak már, de e nélkül is ismerik ők jól az utat a Szűzanyához. Talán majd egyszer járhatóbb lesz az út a zarándokok számára is, hiszen Pusztacsatár a mostanában újra felfedezett Szent Márton európai zarándokútvonal egyik állomása. Most viszont szinte érintetlen természeti környezet csalogatja kincseivel és rejtett lelki értékeivel az ide látogatókat, akik a búcsút megelőző nap estéjén érkező gyalogos zarándokokkal egész éjszaka szentségimádást tartanak a kis templomban.
Az Árpádok korában több Csatár nevű község volt található Magyarországon. Napjainkban már csak a Zalaegerszegtől délre fekvő Csatár (Veszprémi Egyházmegye) és a vasi Felsőcsatár létezik. Pusztacsatár a Zalalövőtől mindössze 13 km távolságra fekvő Vaspör külterületén, a Háshágyi patak és a Szélvíz patak találkozásánál, egy erdei tisztáson található. Szűz Mária tiszteletére szentelt, ősi kegyhely és zarándokhely ez, ahová Zala megye minden részéről érkeznek a búcsúra hívek.
Csatár község azokról a fegyverkovácsokról és pajzskészítőkről kapta nevét, akiket valaha csatároknak neveztek, s egykor lakták a települést. Vas megye határához közel vagyunk itt, amely a magas vastartalmú talajáról kapta a nevét. A földfelszín közelében található vasércből Árpád-kori magyarjaink egyszerű eljárással nyerték ki a fegyverkészítéshez szükséges alapanyagot. A hely érdekessége, hogy vaskorszakból származó kardot is találtak itt.
IV. Béla király 1238-ban kelt adományozó levele az első szövegtanú, amely a falu legrégebbi írásos említését őrzi. 1328-ból szintén származik egy oklevél, amely megemlíti Csatár nevét. A viszonylag nagy kiterjedésű temetőről arra következtethetünk, hogy nagyobb számú lakosság élt itt. Pusztacsatártól északra volt található Remethe település, amely már a 16. században is létezett, s amelyet – mint ahogy azt beszédes neve is elárulja – a 19. századig remeték, magányban élő szerzetesek laktak. Pusztacsatár a középkor folyamán önálló plébánia volt, ma már Zalaháshágyhoz tartozik, s az egyházmegyei rendezési terv szerint 2010-től a zalalövői plébánia része lesz. A középkorból ismert plébánosok: 1333-ban Pál, 1421-ben Tamás, 1550-ben Ambrus nevű papok éltek és szolgáltak itt.
A középkor folyamán Csatárt és Remethét a törökök elpusztították, a lakosság elmenekült, a templom teljesen romossá és elhagyottá vált. A teljesen néptelenné vált falu ebben az időben kapta a „puszta” előnevet. Zarándokhellyé a pusztulás évtizedeit követően vált, amikor az elmenekült, a török katonák által zaklatott hívek időnként összegyűltek szent helyükön. Egy csodás jelenés mutatta meg nekik, hol van elrejtve a templom régi Fájdalmas Szűzanya-szobra.
Az eredeti kegyszobrot azóta sajnos ellopták, mára csak megsárgult, régi fényképek tanúskodnak róla. Így néhány évtizede immár új szobrok díszítik a pusztacsatári templom oltárát: középen áll a mennybe felvett és megkoronázott Mária mint a világ királynője, jobb karján a gyermek Jézussal. Tőle két oldalt pedig Szent István és Szent László magyar királyok szobrai láthatók.
