Kiút a válságból

Szerző: Papp Tamás

A 3. évezred küszöbén jártunk. II. János Pál pápa vezette Péter hajóját és Compostelába ifjúsági találkozóra hívta össze az európai fiatalokat. Legátust küldött maga helyett, aki nagyszerű képet festett az egybegyűltek elé. Mint mondta, kétezer év óta Egyház és Európa sorsa szorosan összekapcsolódott. A két zarándok, kéz a kézben, évszázadokat járt be együtt a történelem útján. Amikor együtt haladtak, gazdagították egymást és az egész emberiséget. Amikor Európa megfeledkezett Istenről, az Egyházról, megfeledkezett keresztény gyökereiről, akkor válságba került. Ezért Európa nem hagyhatja el útitársát, mint ahogyan a zarándok sem mondhat le terveiről és úti céljáról. Eddig a pápai legátus szavainak rövid foglalata, melyet a történelem igazolt. Hiszen milyen közel volt egymáshoz Európa és Egyház, amikor bencések járták földrészünk országútjait, hogy kortársaikat megtanítsák mindarra, ami Istenhez emeli a lelket, és tájékozottá tesz a földön. Így ismertette meg Cirill és Metód a Bibliát az általuk megtérített népekkel, miközben a kereszténységet belegyökerezték a szlávok kultúrájába és történelmi tapasztalatába. Meggyőződésük volt, hogy akkor lesz jövője az itt élőknek, ha elfogadják a kereszténységet, mint útitársat a jövőbe vezető úton.

Ma nem annyira gyarapodásról, mint inkább válságról szólnak a hírek világszerte. Sőt, egyszerre több irányú ez a krízis. Gazdasági és pénzügyi válságot említenek. Sokak szerint környezetünket az általános fölmelegedés veszélyezteti, mások demográfiai fagyról beszélnek. Vannak, akik Földünk energiatartalékai miatt aggódnak. De válságban a házasság, az elköteleződés, a család és folytathatnánk a sajnos kényszerűen túl hosszúra nyúlt felsorolást. Mindezekről a krízisekről a Szentírás is bőséggel ír. A teológia nyelvezetén úgy mondjuk, hogy mindeme válságok mögött a bűn struktúrája húzódik. Mi keresztények azt is valljuk, hogy létezik reális kivezető út ebből a válságból, de az nem a Wall Streetről, a kereskedelmi és pénzügyi központokból, de még nem is a nagyhatalmak kabinetirodáiból, még kevésbé a miénkhez hasonló kis országok vezetőitől indul.

Az egyéni ember és a történelem nagy válságaiból a kivezető utat Jézus Krisztus mutatta meg. A kétezer éve született Szent Pál zseniálisan rácsodálkozott erre a tényre, és amerre járt, tanította, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. A nemzetek apostola nyomán ezrek hirdették, hirdetik ma is, hogy a jövő és a megújulás záloga Jézus Krisztusban van. Reményt és jövőt adok nektek – emlékezünk a budapesti Városmisszió mottójára.

Minden korban szükségünk van olyan emberekre, olyan világító tornyokra, mint amilyenek Szent Benedek, Ferenc vagy Cirill és Metód voltak, akik Istentől elszakadt és válságba sodródott kortársaikat ismét közel tudják vezetni Krisztushoz, a hűséges zarándoktárshoz. Így válhattak a mostanihoz hasonló, embert próbáló, nehéz idők a lelki gyarapodás és megújulás nagyszerű pillanataivá, amikor ismét a lényeges kerül a középpontba. Idén februárban, a megszentelt élet világnapján, ebben a hiteles példaképek után sóhajtó világban ezért még nagyobb várakozással tekintünk azok felé, akik életüket Istenre tették fel. Közel egymillión vannak – csipetnyi só a világban –, hétszázezer megszentelt életet élő nő és kétszáztizenötezer férfi, akik szerzetesrendekben, kongregációkban és az apostoli élet társaságaiban élnek világszerte. Micsoda nagyszerű, jövedelmező befektetés! – mondhatná valaki. De nem a tőzsdék gyanús és ingatag árfolyamán, hanem a történelem és az örökkévalóság mérlegén. Életük ajándék Egyházunk számára. Intézményeik megszámlálhatatlan karizmája az egész emberiséget gazdagabbá teszi. Ők Krisztus életének jelei, az önzetlenség, a másokért való lemondás és az imádság példái, akik figyelmeztetnek, hogy semmit se helyezzünk Isten és az Ő országa elé.

Van tehát jövőkép, és fenntartható fejlődés is van, csak el ne engedjük az Isten kezét!

> Cikk nyomtatása > Küldje el e-mailben

2010. június
Tartalom >>>