Február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékezünk
Emlékezet és remény
Szerző: Kovács Gergely
„Várakozásunk hosszú és türelmes volt. Többször úgy éreztük már, hogy fel kellene szólalnunk, de nem akartuk a kibontakozást megzavarni. De most, a választások előtt, nem hallgathatunk. Meg kell mondanunk, hogy a magyar közéletben nagyon sok oly jelenséget tapasztalunk, melyek a tiszta demokrácia elveivel éles ellentétben vannak. Meg kell mondanunk, hogy ez az irányzat újabb veszélyekbe sodorhatja súlyosan megpróbált hazánkat. Keresztény választó nem adhatja a szavazatát olyan irányzatra, mely újabb elnyomást, újabb erőszakos uralmat, a természettörvények mellőzését felelőtlenül és sűrűn elköveti.
Kedves Híveink, fontoljátok meg szavainkat s a választás alkalmával adjátok szavazatotokat arra a jelöltre, aki az erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkra szállani s képes lesz küzdeni a jelenlegi szomorú állapotok visszaélései ellen. Ne rettenjetek meg a gonoszság fiainak fenyegetéseitől! Könnyebb egyszeri fenyegetést kiállani és elszenvedni, mint rálépni arra az útra, ahová meggondolatlan és lelkiismeretlen emberek csábítani akarják a magyarságot. Az erőszak és a zsarnokság annál nagyobb lesz, minél kevesebb ellenállásra talál. Az erőszak természete az, hogy ma csak szavazatot kényszerít ki, holnap már fenyegetésekkel szorít munkára, holnapután háborúba visz, majd erőszakkal a megsemmisülésbe kerget.”
A szovjet megszálló hadsereg támogatását élvező kommunista párt nem sokáig tűrte el a szabad választás eredményét, a sokféle módon korlátozott, és ezért inkább jelképesnek mondható polgári többséget a magyar állam irányításában. A Parlamenttel 1946 márciusában elfogadtatták a „demokratikus államrend védelméről” szóló törvényt, amely a kommunista belügyminisztérium által irányított rendőrség és államvédelmi osztály kezébe olyan tág lehetőséget adott, hogy gyakorlatilag bárkit őrizetbe vehettek egy alaptalan feljelentés vagy egy lehallgatott magánbeszélgetés alapján. A köznyelvben csak hóhértörvénynek nevezett felhatalmazás birtokában már 1946 decemberében kezdetét vette a másként gondolkodó politikai ellenfelek „likvidálása”.
A „hatalmas összeesküvés” szálai elérték a kisgazdapárt sorait. Hét kirakatperben 250 személyt ítéltek el, köztük sok olyan országgyűlési képviselőt, akiknek a mentelmi jogát saját párttársaik segítségével függesztették fel a kommunisták. Egyedül Kovács Béla kisgazda pártfőtitkárt nem akarták kiadni a megfélemlített párttársak, őt ezért február 25-én a szovjet hadsereg vette őrizetbe és hurcolta el. Halálos ítéletek, évtizedes börtönbüntetések születtek. Nem volt ritka a Misléth Endrééhez hasonló eset: őt 6 évi kényszermunkára ítéltek, és „ebből több mint 8 évet” töltött fogságban, embertelen körülmények között.
Az „összeesküvés” felszámolásának záró fejezete Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök lemondatása és külföldre kényszerítése volt, aki a kitalált vádak szerint gyakorlatilag a saját kormánya ellen szervezkedett. 1947 nyarán a kommunista párt kierőszakolta a nemzetgyűlés feloszlatását és az előrehozott választások megtartását, ekkor azonban már nem bízták a választókra az eredmények alakulását. Az ún. szalámitaktika jegyében tizenegy párt indulását engedélyezték, ezek között szerepeltek a darabjaira hullott kisgazda tömörülés utódszervezetei. Az ellenzéki pártok és a püspöki kar tiltakozása ellenére százezreket töröltek a választói névjegyzékből pusztán nem kívánatos pártszimpátiájuk vagy egyházi állásuk miatt.
A hírhedt „kékcédulás” választásokra augusztusban került sor. A szervezett és tömegesen elkövetett csalások ellenére a jobboldali tömörülések és a baloldali pártok demokratikus szárnyai együttesen többséget alkothattak volna, de a kommunista vezetésű baloldali választási szövetség olyan előnyökhöz jutott a képviselői helyek elosztása során, hogy behozta a lemaradást, és végül az egyik ellenzéki párt hatósági feloszlatásával többségbe került. A létrejött látszatkoalíció már a korlátlan önkényuralmat készítette elő.
Mindszenty József bíboros ezekkel a szavakkal vigasztalta az üldöztetés előtt álló magyar híveket: „Isten nem kényezteti Egyházát. Engedi, hogy bajba, viharba jussunk. A megpróbáltatások nyitják ki szemünket, hogy megértsük, mennyire nem ez a föld, nem ez a világ a mi szövetségesünk, hanem egészen máshonnan van a mi erőnk és egészen másfelől kell várnunk győzelmünket.
Legyen bár divat manapság az anyagelvűség, a materializmus, mely mindent tagad, ami nem szemmel látható, nem kézzel tapintható, mi ne szakadjunk el őseink hitétől, a katolikus keresztény tanítástól, mert ég és föld elmúlnak, földi hatalmak megsemmisülnek, világnézetek elfakulnak, de Krisztus igéi el nem múlnak, a sziklára épült Anyaszentegyház meg nem inog. Igenis, mi Isten ujját látjuk a történelmi eseményekben, s ezért minden vész és vihar közepette meg nem szűnünk remélni.”
Saját sorsát vetítette előre, a hatvan éve ellene lefolytatott kirakatpert, a Krisztusért viselt rabságot és az életszentség titkát árulta el a hercegprímás, amikor így írt főpásztori levelében:
„A rágalmak, a feljelentgetések, a deportálások korszakát éljük. Midőn ettől szabadulást, igaz békét, szebb jövőt kívánunk, el ne feledjük, hogy ennek ára a keresztény szeretet, a megbocsátás, a gyűlölet elfelejtése. Így érdemeljük ki a békét. A bosszúforralók nem békélnek meg soha. Az ellenségek ellen legjobb fegyver, ha megtanulunk imádkozni, jót tenni. Ha legyőzzük a rosszat a jóval.
Tudjuk, milyen nehéz ez egy letiport népnek, hisz minden jajotok, minden keserű emléketek, minden nélkülözésetek nekünk is fáj, és sebet üt a mi lelkünkön is. Jézus Szívének ellenségekért is fohászt sóhajtó hősi ütemét olyan nehezen veszi át gyarló természetünk! De ezt a Szívet kell kölcsön kérnünk, hogy Isten fiaihoz méltó érzések legyenek bennünk.”
Ez már a Hegyi Beszéd világa: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudván minden rosszat mondanak rátok énérettem. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz jutalmatok a mennyben.”
