A farsangról és az öröm kultúrájáról
Az igazi vidámság a szív derűjéből fakad
Szerző: Körössy László
Fotó: Szalézi fotóarchívum
A legkisebbek számára nagy élményt jelenthet a „beöltözés”. A kreativitást is fejleszti, valamint a bensőséges együttlét, a szülőkkel való közös munkálkodás örömét jelentheti a jelmezkészítés. Felejthetetlenek az izgalmas jelmezverseny díjkiosztóinak pillanatai is. Előfordul, hogy az idősebb korosztály is szívesen osztozik a játékos képzelet kibontakoztatásában: apukák, anyukák, letéve a szigor álarcát, gyermekeik pajtásává válhatnak ötletes jelmezeikben.
Ne feledjük, hogy a farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A 15. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban.
Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak. A 16-17. században falu, város és a királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott. Arról is tudnak a néprajzkutatók, hogy 1525-ben álarcos menet jelent meg a királyi udvarban húshagyókedden, amelyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A 16. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s a Húsételek tréfás küzdelmét is, amit sok európai nép megszemélyesítve adott elő. Erdélyben még századunkban is említik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt.
Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát.
A rendszerváltozást követően hazánkban lassan hagyománnyá váltak a reprezentatív bálok. A februári farsangi időszak egyik kiemelkedő fővárosi rendezvénye a Budai Egyházközségek Farsangi Bálja, amelyet idén tizedik alkalommal szerveztek meg. A bál fővédnöke Erdő Péter bíboros esztergom-budapesti érsek. Idén a főpásztor mellé társul Tarlós István, a fővárosi FIDESZ-KDNP frakciószövetség elnöke, s a bál díszvendégei felvidéki magyar fiatalok.
Ismert még a szegedi ökumenikus bál is, de többek közt megemlíthetjük a tavaly második alkalommal nagy sikerrel megrendezett keceli bált is, amelyen Pitti Katalin operaénekes és Varga Miklós énekes-zenész is fellépett.
A farsangi-báli időszak kapcsán a keresztény életöröm megéléséről, a kapcsolatok építéséről és a generációk közötti összhang megteremtéséről így írt egyik családokat buzdító levelében Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke (aki 2009. január 9. óta tábori püspök is): „Éljük meg a keresztény életörömöt a táncban, a bálokon, az ünnepi szórakozásban. Ugyanakkor ne feledjük, akkor is Krisztushoz tartozunk, amikor szórakozunk, táncolunk, mulatságokon veszünk részt. A farsangi mulatság szerves tartozéka lehet keresztény életünknek mind a családban, mind közösségeinkben.” A püspök bátorítja a híveket, hogy keressenek alkalmat az igazi farsangi szórakozásra, legyenek találékonyak a formák megválasztásában, munkálkodjanak „a szórakozás kultúrájának elmélyítésén”.
– Legyetek vidámak, tegyetek jót, és hagyjátok a verebeket csiripelni – Bosco Szent János szavait idézi Andrásfalvy János a szombathelyi szalézi rendház vezetője, szalézi ifjúsági referens, aki a Famíliának elmondta: a rendben a farsangi ünneplés Don Bosco január 31-i égi születésnapjához kapcsolódik. A vidámság a szív derűjéből fakad – folytatja a fiatal szerzetes. – A fiatalokkal foglalkozva szeretnénk átadni az igazi öröm lelkületét, hogy a szórákozás ne csupán felületes jópofáskodás legyen, ami jellemzően a mai ember kedvelt időtöltése, csakhogy valahol a bensőben, a lelkükben sok minden nincs rendben. Arra is törekszünk, hogy a szórakozás ne legyen valamiféle tökélyre vitt, ugyanakkor önző, mert másokkal együtt örülni nem tudó játék. A jó hír az, hogy létezik egy harmadik út, a belső békéből, a közösségi tudatból, az együttes ünneplésből fakadó öröm, ami a farsangi időszakunkat is jellemezheti. Ezzel a belső, egymásra odafigyelő és az isteni „motivációkra” is odahallgató lelkülettel szeretnénk megélni ünnepeinket.
Korábbi farsangokra emlékezve János atya elmondta: gyerekkorában a jelmezekbe öltözés jobban előtérbe került, napjainkban egyre inkább kimegy a divatból. „Azt gondolom, hogy ha helyenként ragaszkodnak hozzá, és komolyan előkészítik, üdítő része lehet az együtt ünneplésnek. Jópofa jelmezekre, produkciókra emlékszem a gyerekkoromból – teszi hozzá az atya.
– Isten jelenléte igazi öröm a keresztény ember számára – folytatja Andrásfalvy János. – Nemrég olvastam egy hírt, ami arról szólt, hogy egy londoni ateista reklámkampány már Spanyolországban is terjed: madridi és barcelonai buszokon is feltűnt a következő hirdetés: „Valószínűleg nincs Isten, ne aggódj, élvezd az életet!” Ez a mondat egy mélységesen eltorzult istenképből származó elgondolásból született, egy olyan Istent fest a képzeletünk elé, akiben én sem hiszek. A mi Istenünk jelenlétének lényegéhez hozzátartozik az öröm. Ahol Isten jelen van, ott öröm és biztonság is van, mert ő Atyai szemmel gondolkodik rólunk. Isten nélkül nem is tudnánk igazán örülni egymásnak, tisztelni társainkat a közösségben, rácsodálkozni a másik emberi értékeire, meghallgatni őt, elismerni erőfeszítéseit. Isten léte igazi örömhír: általa tudunk közösen tervezni, szervezni, játszani – valamiképpen a közösség ereje – az összegfogás a kis és nagy dolgokban, az, ami átlendít a nehézségeken is.
