Találkozás egy könyvtárigazgazgatóval
Betlehemépítés harmóniumszóval
Szerző: Lőrincz Sándor
Negyven éve könyvtáros, s mi sem természetesebb, hogy az új könyvek illata ma is tűzbe hozza. Nem idegenkedik a világhálótól, sőt a kistelepüléseken élők hatékony tájékozódási lehetőségének tekinti a használatát, amolyan „szellemi honfoglalásnak”, jóllehet, tudja, hogy a számítógépet nem lehet ágyba vinni. (Hacsak a laptopot nem…) Kell tehát a könyv is, a jó könyv, hogy olvasás közben kitáruljon a világ. Úgy, ahogy egykoron a kis somogyi faluban, Kelevizen, ahol Varga Róbert, a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár igazgatója meglátta Isten szabad egét.
Egy ideig nem is tudta, van-e neki szülőháza, lévén szülei pedagógusok, az iskolaépületben lakott a család. Mindkét nagyapja néptanító volt, apai dédapja 44 éven át. A dédunoka is az akart lenni, de nem vették fel a pécsi főiskolára. Ekkor került Marcaliba képesítés nélküli könyvtárosnak. Levelezőn végezte az egyetemet, s akkor már nem akart tágítani e hivatástól.
A könyvtár különben sem csak a könyvekről szól. Szellemi színtér, ahol testvérmúzsák randevúznak, mint legutóbb Czigány György könyvbemutatóján, ahol ének- és zongoraszó töltötte be a termet. De említhetném Hobo gyönyörű József Attila-estjét, Ilyés Kinga Szent Erzsébet- estjét, erdélyi költők verseivel, Bencze Ilona Örökségét, amelyben oly szépen vall családjáról és hitéről, gyermekrajzpályázatok eredményhirdetését, Szántó Piroska tárlatát, s Balás Béla kaposvári megyés püspök könyvbemutatóit.
Kiemelhetném a dr. Péteri Pál pápai prelátussal való találkozást még a rendszerváltás előtt, a Hit és erkölcs szabadegyetem nyitányaként vagy éppen Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes előadását. Helyi és országos hírű személyiségek vallanak életükről, a tehetségről, a hit titkáról, hazánkról, nemzetünkről. Azért, hogy a szellem napvilága minél több ház ablakán beragyogjon.
Az igazgató szerint képernyők harca dúl a családokban, ezáltal ma sokkal nagyobb a csábítás arra, hogy a gyerek ne olvasson, mint ötven éve, amikor Kelevízen aggregátor adta az áramot a filmvetítéshez. Sokkal több a könyv is – az értéktelen irodalom is –, mint évtizedekkel ezelőtt. Ezért fontos, hogy az olvasó hallgasson a könyvtárosra, a mindentudás „atyamesterére”, hiszen a tékákban az olvasásé, a kultúráé a főszerep, a könyvtáros pedig missziót vállal a kultúraátörökítésben.
A Varga családban a feleség, Márta is könyvtáros – ma már nyugdíjasként a Szent Imre Plébánia tékáját gondozza felajánlásból –, a nagyobbik fiú, Bálint ugyan gimnáziumi tanár, ám felesége könyvtáros, mint ahogy a kisebbik fiú, Máté is. Valami különös, ám örömmel vállalt vonzalom ez az írott szó iránt. Mindannyian tisztában vannak az írástudók felelősségével, s azzal, hogy az értő olvasóvá nevelés a cél. Ehhez pedig a gyermek-, az ifjúsági és a szépirodalmi könyvek olvasásán keresztül vezet az út. Így szerezhető meg az a biztos tudás, tájékozottság, intelligencia, amely – valljuk meg – oly sok helyütt hiányzik. Még az elitpolitikusok körében is. S ha a könyves környezetben egyházi vonatkozású, lelki olvasmányok – könyvek, folyóiratok – is egyre inkább helyet kapnak, akkor a lelki intelligencia is magasabb lesz…
S hogy mit olvas szívesen a könyvtárigazgató? Mint mondta, mindig érdekelte a magyar sors. Határon innen és határon túl is. Már középiskolás korában is sokat olvasott, fesztelenül. Sütő András, Tamási Áron, Duba Gyula voltak a nagy kedvencek, s ma is rajong az erdélyi írókért, költőkért. Nemrég bukkant rá egy nem túl közismert Dsida-vers gépiratára, a Szépség utánra, amelyet más relikviák értékesítéséből származó bevételével együtt egy szerencsétlen sorsú asszony támogatására fordít. Nagy élményt jelentett számára egy Marosvásárhelyről áttelepült kedves ismerősének a könyve is, amit lektorként olvasott végig. Méghozzá úgy, hogy öt napot – elvonulva a világ zajától – egy erdélyi falucskában töltött. De nemcsak a szépirodalomba kénytelen belefeledkezni az igazgató, hanem különféle jelentések, előterjesztések tucatjaiba is el kell mélyülnie, ugyanis a rendszerváltás óta tagja a megyeszékhely oktatási, tudományos és kulturális bizottságának.
Abban bízik: az olvasás terén meglévő restanciáit némiképp csökkentheti majd adventben, de leginkább akkor, amikor nyugdíjba vonul. Addig azonban van még néhány év, s jó pár leendő munkatársnak beszélhet e pálya szépségéről és nehézségeiről, merthogy a könyvtárosjelöltek oktatásában is vállalt feladatot. Most azonban azért aggódik, lesz-e elég moha a templomi betlehemhez, amelynek építői közé jó pár éve felsorakozott. Dr. Szörényi Péter, a megyei kórház fiatal aneszteziológusának irányításával folyik majd a munka a Szent Imre-templomban, s a kész mű sokáig marad majd Isten hajlékának az éke.
Varga Róbert a plébánia képviselő-testü letének világi elnöke. Pázmány atya idején is idejárt a családdal, de a 16 éve Somogysámsonból áthelyezett új plébános, Varga László atya jóvoltából még aktívabb lehet az igazgató, aki azt vallja: a sövénynyírás is szolgálat, ezért aztán serényen metszi a 100. születésnapjára készülő templomot körülölelő örökzöldeket.
Érdekes azonban az is, hogy miként találkozott először Varga atyával.
– Mesébe illő és meglehetősen furcsa történet ez, de jellemző a kor akkori viszonyaira – mondta az igazgató. – Egy szociológus barátom megbízásából az Egyház kultúraközvetítő szerepét vizsgáltam Somogy megyében. Ennek kapcsán kerültem közelebbi, sőt baráti kapcsolatba neves papi személyiségekkel. Olyanokkal, mint a balatonkeresztúri Szemes Józsi bácsival és a balatonberényi plébánossal, Vörös Józseffel. Róluk több cikket is írtam. E munka során figyeltem fel a fiatal, somogysámsoni plébánosra, akiről az a hír járta, hogy soha nem üres a plébániája. Olyan lelki életet él és szervez, hogy hétvégenként Budapestről és az ország különböző pontjairól özönlenek hozzá az emberek. Mindenáron fel akartam keresni ezt a papot, ezért mindenféle bejelentkezés nélkül becsengettem hozzá. Mondtam: szeretnék megismerkedni vele. Az efféle őszinteség 1987-ben nem volt túl jó ajánlólevél; a plébánosnak meg minden oka megvolt rá, hogy gyanút fogjon. Kinyitotta ugyan a plébániaajtót, de nem tessékelt be, hanem rövid úton elküldött.
A következő találkozásunk Balás Béla püspök úr kaposvári beiktatásán történt. Akik ott voltak, tudják: a székesegyházban Laci atya hangolta rá a híveket a ceremóniára. Akkor hallottuk, hogy a Szent Imre- templomba került plébánosnak. Ezek után nem véletlen, hogy az első miséjén már örömmel fedezett föl a hívek gyűrűjében, és nyilván átvillant az agyán, hogy nem besúgó volt, aki Sámsonban felkereste, csak talán az átlagosnál komolyabban érdeklődik személyisége, karizmája, valamint az Egyház kultúraközvetítő tevékenysége iránt. Az ismeretség barátsággá nemesedett egy közös erdélyi út alkalmából, amikor Csíksomlyóra ment lelkigyakorlatra, engem pedig piros Suzukijával elvitt a csíkszeredai könyvtárba az ajándékkönyvekkel. Az utazás idején egész éjjel beszélgettünk és rózsafüzért imádkoztunk. Meglepett az a szeretet, amivel fogadták a fiatalok Csíksomlyón, s az a tehetség, az az empátia is, amellyel le tudta nyűgözni az ifjakat.
A Szinyei-díjas s Kaposvár Város Szolgá latáért kitüntetéssel elismert igazgatót – aki vízkeresztkor a megyenapon Somogy Polgáraiért-díjat vehet át több évtizedes, hittel és alázattal végzett munkájáért – arról is faggattam, hogy zajlik majd náluk a szenteste.
– Bensőségesen, egyszerűen, imával és hálával – mondta. – Átmegyünk édesanyámhoz, és ismét lejátszom kazettáról – mint ahogy apám 2000-es halála óta minden évben – a Mennyből az angyalt. A felvételnek az az érdekessége, hogy a kelevizi iskola épületében mintegy harminc éve készült. Egy bábtáncoltató betlehemes előadás után tértünk be ide, s mivel elől maradt a harmónium, édesapám nyomban odaült mellé, és elkezdte játszani a karácsonyi dalt. Én pedig elindítottam a magnót, amiről ő sem tudott. A harmóniumszó féltve őrzött kincse a famíliának, és már az unokák is átszellemülve hallgatják.
Varga Róbert egyébként e szép történetet megírta harmadik, Tükröződések című könyvében is, amelynek bevételét Böjte Csaba dévai árváinak juttatta el. A könyvtárigazgató arra készül, hogy megírja szülőfalujának monográfiáját. Írói falu riportot szeretne, sok személyes elemmel – természetesen felelevenítve a kelevizi karácsonyok soha vissza nem térő hangulatát is.
