A Hittani Kongregáció új rendelkezése
Az anglikánok csatlakoznak
Szerző: Kránitz Mihály
2009. október 20-án az újdonság erejével hatott a hír, miszerint anglikánok jelentős csoportjai kívánnak Rómával egyesülni. A bejelentés, melyet William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa tett, nem volt előzmények nélküli. Sőt! Már a II. Vatikáni Zsinat új fejezetet nyitott a keresztény egyházakkal való kapcsolatában. Az Unitatis redintegratio ökumenikus határozat (1964) kimondta, hogy a Szentlélek teremti meg a hívek közötti csodálatos közösségkapcsolatot.
A Katolikus Egyházhoz való visszatérés nagy példája John Henry Newman (1801–1890), az anglikánból római katolikussá lett bíboros. Megtérésében fontos szempont volt az egyházatyák olvasása, mert az első keresztény írók egyetemes látásmódja közelebb vitte őt a katolikus felfogáshoz.
Alapítója lett az úgynevezett Oxford-mozgalomnak, melynek tagjai népszerű, 90 részes röpiratban (Tracts for the Times) fogalmazták meg felismeréseiket, melyek az Egyház egységével, s így az anglikán és a római egyház közös gyökereinek a vizsgálatával foglalkoztak. Newman 1845. október 9-én katolizált, döntését önéletrajzi írásában (Apologia pro vita sua) – mely az angol irodalom gyöngyszeme lett – ismertette. Mivel boldoggá avatási eljárása a végső fázisba érkezett, s közbenjárására csoda is történt, valószínű, hogy 2010 során megtörténik a boldoggá avatása.
A 16. században a Rómától elszakadt anglikánok nagyon sok területen megőrizték ősi hagyományaikat, melyek az egyházszervezettel, a hittel, a liturgikus szokásokkal és a szentségek ünneplésével voltak összefüggésben. A több évszázados szembenállást a 20. századi egységkeresés váltotta fel. 1921 és 1926 között Mercier bíboros, a belga prímás palotájában megbeszélésre jöttek össze anglikán és római katolikus képviselők. A francia Paul Couturier volt, aki Mercier bíboros örökségét továbbvitte, s a következő lényeges gondolatokat fogalmazta meg: „Az egységkeresésben szeretnünk kell egymást; a szeretetben megismernünk kell egymást; a megismerésben pedig találkoznunk kell egymással.”
A testvéri szeretet párbeszéde anglikánok és katolikusok között
A közös párbeszéd igénye eredményezte a két legfőbb egyházi vezetői találkozását 1960-ban, amikor XXIII. János a Vatikánban fogadta Geoffrey Fishert (1887–1972). Ő volt az első canterburyi érsek, aki a reformáció kora óta a római pápával találkozott. VI. Pál pápa 1966-ban a saját gyűrűjét ajándékozta Michael Ramsey (1904-1988) canterburyi érseknek vatikáni látogatásakor. Jelentős tény, hogy ugyanezt a gyűrűt hordja a mindenkori canterburyi érsek, ha a pápával találkozik. A teológiai párbeszéd is ekkor kezdődött el anglikán és római katolikus teológusok között.
1982-ben (május 28–június 2.) II. János Pál pápa lelkipásztori látogatásra utazott Angliába és Walesbe. Személyében a történelemben először lépett pápa, Róma püspöke angol földre. Nagy-Britanniának mintegy tíz százaléka katolikus, s ők az egységkeresés jelentős tényezői. A pápa látogatásakor hangzott el egy anglikán szájából: „Nem vagyok katolikus, de azt hiszem, ez az egyetlen esélyem, hogy egy hiteles szentet lássak.” II. János Pál karizmája különösen is megnyilvánult az anglikán–római katolikus találkozások rendszerességében.
Az angol királynő, az angol egyház legfőbb kormányzója a miniszterelnök tanácsa alapján nevezi ki a canterburyi érseket. II. János Pál pápát saját londoni palotájában fogadta. A Stuartok óta (1603-tól) először vett részt egy katolikus vesperáson 1995-ben. A királynő mélyen tisztelte Basil Hume 1999-ben elhunyt katolikus bíborost, akit az „én bíborosom”-nak nevezett. Halála előtt érdemrenddel tüntette ki. 2002-ben pedig ő leplezte le a bíboros szobrát Newcastle-ben, a westminsteri érsek szülővárosában. 2007. december 22-én a korábbi kormányfő, Tony Blair katolikus hitre tért, miután hivatali ideje befejeződött. Felesége és gyermekei már katolikusok voltak.
Bizonytalanság az anglikán közösségben
A sok pozitív előzmény után az anglikánok egy részét csalódással töltötte el néhány, az egyházuk által hozott döntés, amellyel lehetővé tették nők pappá szentelését (1992), homoszexuális püspök felszentelését (2004), majd az azonos neműek által kötött házasság megáldását (2008). A világ 166 országában lévő, megközelítőleg nyolcvanmilliós anglikán közösség 38 tartományra oszlik, amelyben a nemzeti egyházak közösségben állnak a canterburyi érsekkel, aki a közösség prímása is egyben. Az anglikán közösséghez több mint 687 egyházmegye és több mint 800 püspök tartozik. Az anglikanizmus észak-amerikai ága, az episzkopális egyház a függetlenségi háború után szakadt el, s az Egyesült Államokban 110 egyházmegyét foglal magában. Az angliai anglikán egyház 26 millió hívőt számlál, s míg Nigériában 17 millió anglikán, addig az amerikai episzkopális egyházhoz két és fél millió hívő tartozik.
2008-ra az anglikán közösség a szakadás szélére került. Az 1867-ben alapított Lambeth-konferencián, az anglikánok tízévenkénti összejövetelén 2008-ban már csak töredékesen voltak jelen püspökök. Jelentős részük június végén Jeruzsálemben találkozott az anglikán hagyomány és teológia megmentése céljából. Összejövetelük a GAFCON (Global Anglican Future Conference, azaz Nemzetközi Anglikán Jövő Konferencia) nem fogadta el a canterburyi érsek nézeteit, valamint az anglikán hagyománnyal és a Szentírással ellenkező újításokat. Bár a szakadást sikerült megakadályozni, a feszültség mégis megmaradt, és anglikán csoportok tagjai jelezték a Vatikánnál, hogy készek felvenni a Rómával való teljes közösséget.
Csatlakozás Rómához
Már 1977-től amerikai episzkopális hívők jelentős számban hagyták el egyházukat, mivel ott már korábban lehetővé tették nők pappá szentelését. Mindez sajnálatos módon együtt járt az erkölcsi kérdések eltérő magyarázatával és a Book of Common Prayer megváltoztatásával, melyet a tanítás meghamisításaként érzékeltek. A korábbi episzkopális hívek megalapították a Continuing Anglican Churches („Folyamatos Anglikán Egyházak”) szervezetét, akikhez evangelikálisok, „low church”-tagok vagy más anglo-katolikus érzelműek csatlakoztak. A Szentszék 1980-ban kiadott normái alapján egy kisebb csoport a korábbi episzkopális egyházból áttért a Katolikus Egyházba. A pasztorális gondoskodás lehetővé tette, hogy a korábbi episzkopális nős papokat katolikus papként újraszenteljék. Az „anglikán közös imakönyv”-ből továbbra is használhattak számos eucharisztikus liturgiát és napi imádságot, melyet egyeztettek a római előírásokkal. Az „anglikán szokású” gyülekezeteket a helyi latin rítusú egyházmegye mint személyi plébániákat fogadta magába. 1994-ben London nyugalmazott püspöke, Graham Leonard vette fel Rómával a teljes közösséget, miután ténylegesen megtörtént Angliában az első női pap felszentelése.
2009. november 9-én jelent meg az Anglicanorum coetibus (Anglikánok csoportjai) kezdetű apostoli konstitúció, mely lehetővé teszi a jelenleg mintegy négyszázezer körüli anglikán – püspök, pap és hívő – csatlakozását a Római Katolikus Egyházhoz. A teljes közösség feltétele a hitvallás letétele a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján, valamint a szentségek és a római pápa mint Péter-utód elfogadása. A Rómával így egyesülni vágyó anglikán csoportok a rendelkezést kiegészítő normatívák szerint egy latin egyházmegyében személyi ordinariátust képeznek, melyek további személyi plébániákra bomlanak. Az áttért püspököket és lelkészeket pappá szentelik, hogy szolgálatukat folytassák, de a volt nős püspököket már nem lehet püspökké felszentelni, mert rájuk is vonatkozik a nőtlenség szabálya. Az ordinariátus vezetőjének azonban ilyen újonnan pappá szentelt, korábban nős anglikán püspök is kijelölhető.
Az egyházjogi rendezésen túl, ahogyan ezt a canterburyi és westminsteri érsek közös nyilatkozata is igazolja, ez a csatlakozás nem ellentétes az ökumenizmus szellemével, éppen ellenkezőleg, a már meglévő párbeszédet erősítheti fel a Katolikus Egyház és az anglikán kommunió között, mivel mindketten arra kaptak meghívást, hogy a Krisztus által óhajtott egységről tegyenek tanúságot. XVI. Benedek pápa és Rowan Williams canterbury érsek 2009. november 21-i vatikáni találkozása mindezt megerősítette.
