Cikkek listázása

Nézőtér

Szerző: Nevelős Zoltán, Vajda Judit

Közellenségek (Public Enemies)

Michael Mann – olyan filmek rendezője, mint Az utolsó mohikán, A bennfentes, az Ali vagy a Miami Vice – igaz történet alapján dolgozott, amikor a harmincas évek hírhedt bankrablója, John Dillinger életrajzát dolgozta fel. A valós helyzetek sora pedig az alkotó talán fő művének nevezhető filmjére, a Szemtől szemben címűre rímel, hiszen Dillingerre (Johnny Depp) az akkortájt éppen miatta megalakuló szövetségi nyomozóiroda, a korai FBI egyik első ügynöke, Melvin Purvis (Christian Bale) vadászik. Mann mégsem ezt a végzetes szembenállást domborítja ki, hanem inkább nem kevés romantikával közelít mind a Közellenségekben központi fontosságra szert tevő szerelmi szálhoz, mind a bűnözők egyéb kalandjaihoz, így a film izgalmas akcióthriller helyett fájdalmas gengsztereposz lett.

Harry Potter és a Félvér Herceg
(Harry Potter and the Half-Blood Prince)

Bizonyára minden rajongó tűkön ülve várta a legújabb, sorrendben a hatodik Harry Potter-film premierjét, annál is inkább, mivel J. K. Rowling nagy sikerű regénysorozata utolsó előtti darabjának adaptációját az eredeti tervek szerint múlt novemberben mutatták volna be. Az egyre érettebb, a Roxfort boszorkány- és varázslóképző iskolában immár a hatodik tanévbe lépő főhős kalandjai ennek megfelelően egyre veszélyesebbek és rémisztőbbek. A Voldemorttal zajló harc immár a varázstalan világot érintve folytatódik, ezenkívül Harry és Dumbledore professzor számára sötét titkokra derül fény a múltból – méghozzá a Sötét Nagyúréból. Az ifjú varázsló egy bájitaltankönyv útján egy rejtélyes alak, a címben is szereplő Félvér Herceg nyomára bukkan, míg a könnyedebb vonalat ezúttal is a tovább bonyolódó szerelmi szál képviseli.

Adventureland – Kalandpark (Adventureland)

Az 1996-os független film, a Kiruccanók után 2007-ben a Superbad című igényes tinifilmmel visszatérő Greg Mottola új alkotása ismét kamaszok körében játszódik – ám ezúttal a tinédzserkalandok önéletrajzi elemekkel vegyülnek. A rendező saját ifjúkorába, az 1987-es évbe tesz nosztalgikus visszatekintést, amikor bemutatja egy frissen végzett 18 éves srác, James Brennan első munkával töltött nyarát. Az egyetemre készülő fiú ugyanis a család anyagi helyzetének váratlan megrendülése miatt a helyi roskatag vidámparkban kénytelen dolgozni. A fordulatok és a jó dumák helyett (ámbár azokból is van szép számmal) a fejlődéstörténetben az atmoszférára esik a hangsúly, amit a direktor saját élményei és helyismerete mellett a fiatal tehetségek (Jesse Eisenberg, Kristen Stewart) és a korabeli zeneszámok teremtenek meg.

Il divo

Julius Caesar után kapta a „Divo” (isteni) ragadványnevet Giulio Andreotti, Olaszország egykor sok-sok éven át hivatalban lévő miniszterelnöke, akinek szubjektív, látomásszerű játékfilmes portréját rajzolta meg Paolo Sorrentino alkotásában, amelyet tavaly Cannes-ban a zsűri különdíjával tüntettek ki. Szüntelen látványorgiával és nem kevés humorral festi fel a film az olasz politikai elit abszurd világát, amelyben az évszázados kulturális örökség pompája találkozik a maffiakapcsolatok baljós árnyaival. A korunk talán legnevesebb olasz színészének számító Toni Servillo által alakított kereszténydemokrata politikus személyiségének ellentmondásai, magányának és bűntudatának mélysége megrázó ellenpontjait adják a film szigorú adatszerűségének és a harsány képi hatások diktálta tempónak.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>