Cikkek listázása

Ternyák Csaba a bencés örökségről és az elköteleződésről

Európa fővédôszentje máig tanít

Szerző: Toldi Éva

Tihany vendége volt nemrég Ternyák Csaba egri érsek atya, aki Szent Benedek ünnepén szentmisét celebrált az ősi bencés apátság templomában. Meghitt pillanatoknak lehetett tanúja az egybegyűltek közössége, hiszen a vendég hálatelt szívvel köszönte meg Korzenszky Richárdnak, hajdani tanárának meghívását, s meghatottan emlékezett arra, hogy mit adott számára a benedeki szellemiség.
Szent Benedek egész életét a Krisztusba vetett hit, és a világ megújulásáért folytatott törekvés hatotta át, mondta. Regulája nemcsak a bencés rend, de az egész nyugati szerzetesség aranybullája mind a mai napig. Benne erkölcsi útmutatást ad valamennyi keresztény embernek a Krisztus-követő életre.
A főpásztorral a szertartás után beszélgetett lapunk munkatársa.

– Érsek úr Győrött volt bencés diák. Említette, hogy „együtt kezdtek” Richárd atyával. Ő ugyanis akkor volt kezdő tanár, Ön pedig kezdő diák. Mit jelentett, mit jelent ez az időszak az Ön számára?

– 1968-tól 72-ig voltam a bencés gimnázium növendéke. Számomra ott nyílt ki a világ, hiszen egy faluban nőttem fel, Fertőszentmiklóson, s a bencés gimnáziumba kerülve egyszerre a nagyváros lüktetése vett körül. Nagy hatással volt rám a bencés atyák komoly lelkisége, és az a gondolkodásmód, amelyet ott magamba szívtam. A személyes példa, a következetesség, amit tőlük tanultam, azóta is lelkesít és erőt ad a mindennapi munkámban.

Richárd atya akkor volt kezdő kollégiumi nevelőtanár. Neki köszönhetem többek között azt, hogy megtanultam tíz ujjal gépelni. Amikor meglátta, hogy egyik diáktársunk két ujjal pötyögtet egy írógépen, megmutatta, hogyan kell azt szakszerűen csinálni. Vásárolt a kollégiumnak egy régi írógépet és egy gépíráskönyvet. Beosztotta félóránként a szabadidőnket, hogy akinek kedve van hozzá, az megtanulhasson gépírni. Később az alattam lévő évfolyamnak lett az osztályfőnöke, akik nagyon szerencsések voltak, mert ő egészen különleges módon fogta össze a közösséget. Kellőképpen szigorú volt, de hagyott szabadságot is a diákoknak, és nagy empátiával figyelt rájuk. Izgalmas volt megnézni mindig a kirándulásaikról készült diavetítéseket. Szeretettel emlékszem többek között Ruttmayer Ince atyára is, aki viszont nagyon szigorú volt, mégis szerettük, mert a szigorúsága mögött mindig volt egy csöpp cinkos mosoly is, ami akkor is ott bujkált a tekintetében, amikor megbüntetett bennünket.

– Manapság a világi sajtó szereti hangoztatni: a kereszténység válságban van. Többnyire azzal érvel, hogy az egyházak nem tudják megszólítani az embereket… Ön a Pápai Magyar Intézet rektoraként, majd a MKPK titkáraként is bepillanthatott Egyházunk gondjaiba. Mit tart a legfontosabb feladatnak a jövőt illetően a katolikus világegyházban?

– A Krisztus-követőknek mindig személyesen kell elkötelezniük magukat Jézus Krisztusnak, bárhol éljenek a világban. A személyes elköteleződés valamennyi keresztény feladata, papoké és híveké egyaránt. Nem elég az, ha valaki formálisan, arra emlékezve, hogy a családja mindig is vallásos katolikus volt, magát is annak tekinti. Nagy érték persze már ez is, erre könnyebb építeni, de ez önmagában nem elég. A mai világban tudatos döntés és választás szükséges mindenki részéről, aki Krisztus követője. Érvényes életprogram lehet Szent Benedek életpéldája ebben is, akinek vezérlő elve volt: „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tégy”. Hiszem: a példaadó keresztény élet a legfőbb megszólító erő.

– Elköteleződés és hűség rokon erények. Manapság mintha mindkettőt a szabadság ellenségének tekintenék. Sokan azért félnek az elköteleződéstől (házasságban, hivatásban), mert abban személyes szabadságuk elvesztését látják.

– Én is tapasztalom ezt, sajnos. A szorongóknak XVI. Benedek pápát szeretném idézni: „Ne féljetek Krisztustól. Aki beengedi Krisztust az életébe, nem veszít el semmit, ami az életet szabaddá, széppé és naggyá teszi. Csak a hozzá fűződő barátságban tárulhat ki ugyanis az élet igazi kapuja. S ez a barátság képes arra, hogy napról napra átalakítsa életünket, hogy minél szorosabban ragaszkodjunk Krisztushoz, s ezáltal minél érzékenyebbé váljunk embertársaink gondjaira.”

– Az elköteleződés és a hűség láthatóan a polgári hivatásokban is válságba jutott. Ma az orvos elhagyja hivatását és vállalkozó lesz, a tanár biztosítási ügynök, az asztalos kamionsofőr stb. Azt mondják: gazdasági bizonytalanságban nem lehet elkötelezetten élni.

– Emlékeim szerint Japánban számít különleges értéknek, ha valaki hűséges a munkahelyéhez vagy választott hivatásához egy egész életen át. Ez Magyarországon is sokáig értéknek számított. Most pedig az amerikanizálódás korát kezdjük élni. Azért mondom ezt amerikanizálódásnak, mert az Egyesült Államok az az ország, ahol az emberek rendkívül mobilakká váltak. Nemcsak munkahelyüket, hanem lakóhelyüket is többször változtatják életük során, s vannak, akik ezt követendő példának tartják, mintegy elvárásnak tekintik. Az a fajta gyökértelenség azonban, ami ebből következik, nagyon árt a hagyományos értékeknek, az emberi kapcsolatoknak és mindenfajta elköteleződésnek. Hiszen az ember saját környezetével együtt könnyebben marad az, aki, mint ha onnan kiszakad. Az igazán elkötelezett emberek azonban akkor is azok maradnak, ha teljesen új környezetbe kerülnek. Elkötelezettségüket mindenhová viszik magukkal. A hivatásukban ingadozóknak azt üzenem: a lelki békét, az igazi boldogságot nem pénzben mérik.

Mindenek előtt jó embernek kell lenni, bármilyen foglalkozást, pályát is választ valaki, legyen bár jogász, pedagógus, pap vagy bármi más az ember. Csak ilyen alapon születik igazi hivatás, s csak így lehet teljes életet élni.

Mit jelent jó embernek lenni? Az alapvető emberi erényeket kell mindenekelőtt gyakorolni, mint a hűség, a kitartás, a másik ember tisztelete, a becsületesség, a szavahihetőség, a megbízhatóság. Csak ezek után lehet szeretetről beszélni. Ezen értékek nélkül a hivatását senki nem tudja jól teljesíteni, nem képes másokért élni. Pedig ez a legfontosabb. Az ember igazi önmegvalósítása, kiteljesedése ugyanis csak a közösségben bontakozhat ki, csak a másokért élni tudó ember válhat igazán boldoggá.

Ma az emberek gyakran közömbössé válnak mások problémái, szociális gondjai iránt. Szent Benedek erre is útmutatást adott. A „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tégy” tanács ma azt jelenti, hogy profitéhes világunknak le kell győznie az önzést. A ma emberének rá kell döbbennie: nem építhet tovább olyan társadalmat, amelyben maga az emberi személy és az emberi élet tisztelete oly keveset számít, amelyben a piac korlátlan uralma érvényesül, amely kevesek meggazdagodását és sokak elszegényedését eredményezi. Igazságos társadalomra van szükség, és ez csak a szeretetben valósulhat meg.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>