Cikkek listázása

Prohászka Ottokár születésének 150. évfordulóját ünnepeljük

Készüljünk közösen!

150 éve, 1858. október 10-én született Prohászka Ottokár püspök. Erre a jeles évfordulóra készülve október 2. és 10. között Székesfehérváron szentségimádást végeznek, melynek elmélkedési részét a nagy püspök írásaiból veszik.

A sorozatot Spányi Antal megyés püspök nyitja meg Maroshegyen, a Szent Kristóf-templomban a város közös Eucharisztia Napján, a 18 órai szentmisét követően. A további alkalmak a székesfehérvári Prohászka Ottokár-emléktemplomban, illetve annak kápolnájában lesznek. Az elmélkedések a kitett Oltáriszentség előtt 17.30-tól a 18 órás szentmiséig tartanak.

A központi ünnepség október 11-én 14 órakor kezdődik – előadásokkal egybekötve – a Szent István Művelődési Házban. A megemlékezés püspöki szentmisével fejeződik be, melyet Spányi Antal megyés püspök fog bemutatni 18 órakor a Prohászka-emléktemplomban. Október 18-án a helyi karitászcsoport szervezésében jótékonysági esttel zárul az ünnepkör. A műsort követően agapéra és beszélgetésre hívják az est hallgatóit és szereplőit a szervezők.

Ottokár püspök sírja március végétől november 2-ig egész nap látogatható a szombati napokon. Október 5-től 19-ig pedig fényképkiállításon tekinthetik meg az érdeklődők a Prohászka Ottokár-emléktemplom látható és rejtett értékeit, emlékezve a templom újraszentelésének 50. évfordulójára.

A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit, hogy közösen készüljünk Székesfehérváron Prohászka Ottokár születésének 150. évfordulójára!

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>