Cikkek listázása

Tarjányi Béla biblikus professzor

Életkedvet adnék azoknak, akiket szomorkodni látok

Szerző: Körössy László

Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Kérdéseinkre ezúttal Tarjányi Béla biblikus professzor válaszol.
– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Sok minden. Például ha sikerül valami olyat tennem, alkotnom, ami kedvemre való, és úgy gondolom (vagy azt látom), hogy az mások számára is hasznos és értékes. Ez lehet bármi, egy előadás, egy mások számára is érthetően írásba foglalt új gondolat, egy szívesség, szeretetszolgálat.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Szeretni azt is, aki nem „szolgált rá” a szeretetünkre.

– Melyik az az erény, amelynek a jelenlé­tét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– Az egyetértést, a szeretetben való együtt cselekvést.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– Az áldozatos szeretetet.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Azt, hogy eredeti meglátásaim (is) vannak.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– A gyakori elkedvetlenedést. Talán alföldi örökség. Sosem volt rám jellemző a vidám természet. Ez sokszor terhes a környezetem számára is.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– Hogy néha talán sikerült eredetit alkotnom, és másokat szeretnem.

– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?

– Igyekeznék jobban figyelni arra, hogy mások számára mit jelent az, amit teszek, vagy az, ami velük történik.

– Mit jelent az Ön számára a katolikussága?

– Egy nagy család, ahová tartozom, és ahol a legjobban érzem magam.

– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?

– A bibliafordító Szent Jeromos, mert egész életét a Biblia ügyének szentelte, és lelki gazdagságát megosztotta baráti körével. A női szentek közül Teréz anyát tisztelem és csodálom a legjobban (bár ő hivatalosan még csak „Boldog”).

– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?

– Számomra a legkedvesebb evangéliumi rész ez: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). A legkedvesebb imám a Salve Regina (Mária-antifóna latinul).

– Ki a kedvenc történelmi alakja és miért?

– Szent Pál apostol. Szerintem ő volt az, aki (Jézus után) a legnagyobb mértékben – és a helyes irányban – alakította Európa és az emberiség történelmét.

– Melyik az a könyv, amelyet a Szentírás mellett magával vinne, ha hosszú időre egy lakatlan szigetre kellene mennie?

– Ugyanazt, eredeti nyelven (héberül és görögül).

– Ki a kedvenc regényalakja, és miért szereti?

– Baradlay Jenő (Kőszívű ember fiai). Sokat hibázott, de a végén a testvéréért és annak családjáért feláldozta az életét.

– Ki az az öt személy, akit szívesen meghívna egy vacsorára?

– Mádl Ferencet és Dalma asszonyt. De Orbán Viktort és a családját is.

– Melyik a kedvenc magyar bora, étele?

– Bort – sajnos – nem szívesen iszom, legfeljebb tállyai aszút (Rózsa Ferenc pincéjéből). Kedvenc ételem a disznótoros (hurka, kolbász stb.), ahogy a Kiskunságban a házaknál készül. Ez még gyerekkori örökség.

– Melyik virágot szereti a legjobban?

– A fehér és sárga rózsát, zölddel és rezgővel.

– Mivel tölti szabadidejét?

– Bütykölök a számítógépen (honlapszerkesztés, Bibliával kapcsolatos anyagok keresése, összeállítása az interneten).

– Ki a kedvenc festője, muzsikusa?

– Munkácsy festményeit szeretem a legjobban, és Mozart zenéjét.

– Van-e kedvenc sportja, sportolója?

– Papp Lászlót tisztelem a legjobban. Sajnos, én nem sportolok, eltekintve a gyerekkori fára mászástól, biciklizéstől, a jelenlegi – ritka – természetjárástól.

– Melyik szín fejezi ki leginkább az Ön egyéniségét?

– A zöld áll hozzám a legközelebb (a zöldellő természet), de én inkább bordó vagyok (piros-arany-szürke-kék).

– Ha csodatévő hatalmat kapna, mire használná?

– Életkedvet adnék mindazoknak, akiket szomorkodni látok.

– Hol érzi igazán otthon magát?

– Sok helyen: saját lakásomban, barátaim otthonában, az általam vezetett Bibliatársulat központjában, az egyetemen a tanári szobámban, a kis templomban, ahol misézni szoktam.

– Melyik várost vagy országot tartja a legszebbnek?

– Róma, Olaszország számomra a legszebb, legérdekesebb. Két szép évet tölthettem ott, és néhányszor visszalátogattam. Nagyon a szívemhez nőtt.

– Ha csak egy órája maradna az életéből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?

– Megpróbálnék még valami jót, értékeset tenni, ami ebbe az egy órába belefér.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>