Egységre törekedve Csengerben
„Ut omnes unum sint”
Szerző: Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes
Az Egri Egyházmegyéből a Szatmári Egyházmegyébe
1799-ig, gróf Eszterházy Károlynak, az Egri Egyházmegye püspökének haláláig a tizenkét vármegyében, több mint kétezer községben 356 plébániája volt az egyházmegyének. A terület ekkor rendezés alá került, és 1804-ben ebből a részből alakult ki a Kassai-, valamint a Szatmári Egyházmegye, ez utóbbi Szatmárnémeti székhellyel, 58 plébániával. Az új egyházmegye bizonyítani akart, ennek eredményeként a százéves jubileumon már 95 plébániáján 174 pap szolgált, a katolikus hívek száma pedig 39 091-ről 142 094-re emelkedett, de ugyanez a fejlődés volt tapasztalható a szeretetotthonok, kórházak, iskolák, szerzetesrendek létszámának növekedésénél is.
Hám János szatmári püspök nevét minden szatmári ember ismeri. 30 éves (1827–1857) működését nemcsak a Szatmárnémeti piacára épített székesegyház fémjelzi, hanem 40 falu temploma is. Az ő idejében a papok létszáma 23 főről 39-re emelkedett. Szegények intézetét, kórházat, fiúnevelő konviktust alapított, de fontos volt számára az irgalmas szeretet és a nőnevelés problémája is. A Szatmári Irgalmas Nővérek rendet ő álmodta és alapította meg. Napjainkban a világon közel 1500 irgalmas nővér működik.
Katolikus ébredés
Az 1800-as évek elején Csengerben is újraéledt a katolikus hit. Ez egyrészt Kelemen Didák nyírbátori minorita szerzetesnek volt köszönhető, aki vándorprédikátorként hirdette az ősi vallást. Az 1800-as évek elején a lakosságot tizedelő pestistől való félelem is fordulatot hozott. A reformátusok közül sokan azt mondták: „Most ver meg bennünket az Isten, amiért elhagytuk az ősi hitet!” Ekkor sokan áttértek. Azok, akik nem merték földesurukkal szemben nyíltan vállalni a katolikus hitre való áttérést, a temetések során segédkeztek, kivitték a temetőbe a koporsókat, elhantolták, dacolva a járványveszéllyel. A csengeri Historia Domus feljegyzései szerint ezek az emberek csodával határos módon nem betegedtek meg. Ennek hatására kezdett tért hódítani ismételten a katolikus hit, habár a reformációval nem tudta felvenni a versenyt. Hiszen az embereknek nem volt templomuk, a reformáció után épített fakápolna pedig leégett. Később, 1829-ben a fatemplom helyére épült a jelenlegi, klasszicista stílusú katolikus templom.
„A rab gólya szűk helyen is fel tud szállni a magasba”
A trianoni határok a Szatmári Egyházmegyét három részre szakították dr. Boromissza Tibor püspök akkori szolgálata alatt: 44 plébánia a püspöki székhellyel együtt Romániához, további 44 plébánia Csehszlovákiához került, és mindössze 14 plébánia maradt az anyaországban. A szatmári magyar területek egyházkormányzati központja Mérk lett, élén Székely Gyula mérki plébánossal. Csenger a Szatmári Egyházmegye magyar részének legnagyobb plébániája volt. A „csonka Szatmár” területén nem voltak iskolák, intézmények, csak a hívek, akiknek papjai mindent elkövettek, hogy a legkisebb falvakba, tanyákra is megszervezzék az evangélium hirdetését, bízva abban, hogy a megcsonkítás gyógyszere az egészséges lelkület, és felkészülve arra, hogy majd a magyar, román, cseh rész összeforradásakor boldogan köszönthetik a hazatérőket. A léleknek biztonságot, menedéket jelentve plébániák jöttek létre, ehhez segítséget nyújtottak a jómódú emberek, akik uradalmi kápolnákat, gazdatiszti épületeket, telkeket adományoztak az Egyháznak. Székely Gyula a trianoni húsz év alatt 14-ről 22-re növelte a plébániák számát.
Közelebb a főpásztorhoz
1982-től a Szentszék Egerhez csatolta a Szatmári Püspökség magyarországi részeit. A szatmári plébániák ismételten messze kerültek a főpásztoruktól. Alig tíz év múlva, 1993-ban az egyházmegyék közötti területi aránytalanságok megszűnése érdekében II. János Pál pápa megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Ezzel a változással hatékonyabb evangelizálás érhető el az 5400 lakosú, főként református vallású városban is. A 300-400 fős katolikus közösségből vasárnaponként mintegy 60-70 fő részt vesz a szentmisén. Hasonló jelenség figyelhető meg Pátyodon, Csenger filiájában, ahol 50 százalékos a templomba járási arány.
„Ut omnes unum sint”
Egy dolgot azért nem felejtenek el a csengeriek sem: a határon túli testvéreiket. A vértanú szatmárnémeti püspök, Scheffer János (1942–1952) – akinek boldoggá avatásáért imádkoznak – jelmondata így szólt: „Ut omnes unum sint” – „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,11).
Lengyel József csengeri plébános álma az egységre törekvés következő lépése: a régi nagy Szatmári Egyházmegye szakrális és művészeti értékeinek összegyűjtése egy egyházművészeti múzeumban, mintegy üzenetet küldve a jelen és jövő nemzedéknek a szétszakíthatatlanságról, az egység megbonthatatlanságáról.
A múltból üzenő történelmi dokumentumok nagy részét elégették, megsemmisítették. De a mai napig kerülnek elő unokáktól nagyapáik által megmentett, padláson féltve őrzött dokumentumok, csengeri Historia Domusok, adatokkal szolgálva Csenger évszázados katolikus történelméről.
Templomok utcája
Csenger nagyon szép város. Különösen a Makovecz-tervek alapján épített közintézmények varázsolják el az odalátogatókat, de ritkaságnak számít az is, hogy három egyház ugyanabban az utcában építi fel templomát. Csengerben a három különböző felekezet tagjai békésen élnek egymás mellett a Templomok utcájának elnevezett városrészben. Érdemes megtekinteni a klasszicista stílusban épült római katolikus templom mellett az Alföld egyetlen monumentális, kora-gótikus stílusú, nyolcszögű tornyú református templomát 1322-ből és nem utolsó sorban a Makovecz Imre tervei alapján készült, új modern, görög katolikus templomot is.
