Bűnbánat és megbocsátás – beszélgetés Barotai Imre atyával
Mit tehet egy penitenciárius a lelkekért?
Szerző: Farkas P. József
– Ahhoz, hogy az Egyház – mint saját szabályai alapján szerveződő közösség – rendezetten működhessen, szüksége van olyan szervekre is, amelyek védelmezik rendjét és igazságot szolgáltatnak a felmerülő vitás ügyekben. Az Egyház ezért „saját és kizárólagos jogon ítélkezik a lelki vagy lelkiekkel kapcsolatos dolgokra vonatkozó ügyekben”, továbbá „az egyházi törvények megsértése ügyében és minden bűnös cselekedet ügyében, amennyiben a bűn megállapításáról és egyházi büntetések kiszabásáról van szó” Hosszan kellene idéznem még az egyházi törvénykönyvet, hogy pontosan feleljek a kérdésére. Annyi azonban bizonyos, hogy az Egyház is fönntarthat magának – az elöljáró sok-sok munkáját könnyítendő –, ha nem is bíróságot, de egy vagy több személyt, akire a püspök különleges bűnbocsátó jogait átruházhatja. Vagyis ősi státus ez, mert vannak olyan bűnök, amelyből egy káplán vagy egy esperes nem oldozhat fel. Így igazából én az érsek urat helyettesítem a nagyon problémás ügyek megbeszélésénél, feloldozásánál.
– Az egész művelt, „komfort-világ” lelki-beteg. Démonoktól, depressziótól, meghasonlottságtól szenved. Igazából nem is tudja, hogy létezhet szabadulás, megváltás.
– A bűn a lélek legnagyobb sebe. A paradicsomtól kezdve szenved tőle az emberiség, és nehéz ítéletet mondani, mérlegelni, elszámolni, jóvátenni bizonyos tetteket. Az egyik legnagyobb probléma az abortusz. Erre a súlyos kérdésre az Egyháznak általános, ősi, elfogadott álláspontja van. Az ilyen bűnből való feloldozás késleltetése és a büntetés sajátos formái arra is jók, hogy elejét vegyék a történéseknek, visszatartó erejük is legyen. Az abortusz lényege az, hogy gyilkosság. Visszaadni az életet az ember képtelen. Itt jelentkezik a jóvátétel komoly feladata, amit a bűnösnek vállalnia kell. A jelenlegi állapot hazánkban tragikus… Az a lelki trauma, amit a nemzetgyilkosság hordoz, szinte jóvátehetetlen. Az egész nemzetnek kell vállalnia a pusztítás következményét. A gyógyulásnak ez a legelső lépése. Az Élet Urának terveit keresztezte az ember, aki Istentől kapta a saját életét is. Ilyenkor tapasztalja a bűnös, hogy Isten a bűnöst végeredményben szereti, de elvárja, hogy az ember úgy gondolkodjon a bűnről, ahogyan a végtelen Szeretet gondolkodik, aki elégtételt nyújtott a keresztfán, és ezt jelenvalóvá teszi a szentmisében, Jézus Krisztus személyében.
– A több évtizedes papi szolgálat jó alap ahhoz, hogy meg tudja ítélni: egy-egy emberi sorsban milyen helyet foglal el egy-egy lelki probléma, súlyos törvénysértés.
– A súlyos vétek mar és öl. Nem csak a lelket, a pszichét fertőzi, de előbb vagy utóbb áthat a testre is. Fontos, hogy a bűnbánó halljon a végtelen szeretetről. A gyógyításhoz az is kell, hogy igazságos legyek, tudjam, jogos, hogy a bűnért büntetés jár. Én Isten irgalmát hangoztatom, aki ki is jelentette: „Nem akarom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen!” Sok esetben a személy nem is tudja, hogy hol vétkezett, hogy milyen mélyen sérti életvitele, cselekedete az Isten szentségét. Ahol bűn van, a kegyelem nem tud beáradni a lélekbe, és így a megzavarodott ember az Isten létét is kétségbe vonhatja. Gyakran azt a csodálatos gondolatot is hajlandók vagyunk elfelejteni, hogy „ahol megjelenik a bűn, ott túlárad a kegyelem!” Vagyis nem vagyunk egyedül a lelki küzdelem során.
– Ön hitoktatási felügyelőként járta az iskolákat éveken át. Tartja-e még a kapcsolatot Kecskeméttel vagy a megyeszékhely környéki településekkel?
– Most már csak az egyházmegye déli része tartozik hozzám mint hitoktatási felügyelőhöz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kecskemétiekkel nem találkozom, hiszen nagyon sok hívem, barátom van ott, és szívesen járok vissza abba a szép városba. Úgy látom, nagyon sokan igénylik a segítséget, és nagyon fontos az, hogy szakszerű irányítást tudjunk adni. Sok probléma van korunk iskolájában. Számos pedagógiai kérdésre kell választ találnunk, figyelve az Anyaszentegyház bevált, ősi tapasztalatára. Főleg azoknak a gyerekeknek a sorsa aggaszt, akiknek otthonában már nincs jelen az élő hit. Ilyen esetben a fiatalhoz Krisztusról csak a jó tanár, pap, lelkész, hittanár tud szólni. El kell juttatni az evangéliumot a családi otthonokba, ez a szülőkkel való eleven kapcsolat nélkül lehetetlen. Persze hangsúlyoznom kell, hogy a legnagyobb misszió az életpélda, ha vonzó életprogramot valósít meg a szülő, a hittanár, a gyermekekkel foglalkozó felnőtt…
– Több évtizedes, termékeny papi pálya áll Ön mögött. Remélem, hogy a jó Isten még sok évtizedig megadja, hogy ezt a szolgálatot Kalocsán és az egész egyházmegyében eredményesen hordozza. Isten éltesse, sok sikert és boldogságot kívánunk további munkájához.
– Köszönöm a megkeresést. Jól esett. Kérem, tolmácsolja a kecskemétieknek, a kalendárium olvasóinak üzenetemet, ami másról nem szólhat, csak a szeretetről. Állomáshelyeimen mindig azt tapasztaltam, hogy azt a fajta missziót kell megélnie a papnak, amit Jézus is megélt: az önmagáról megfeledkező szeretetét. Ilyenkor a környezetem mindig visszasugározta azt, amit Jézusból táplálkozva nyújtottam a rám bízottaknak. Minden ismerősnek és ismeretlennek azt tudom mondani, amit magam is megtapasztaltam: hűséges az Isten! Nekünk is hűségesnek kell maradnunk az Anyaszentegyházhoz. Szerencsére az Egyházunk egyre több intézményt, egyéb segítő szervezetet tud létrehozni, működtetni, vagyis a templomban és a templomon kívül is meg tudja szólítani az embereket, képes a leírt hideg betűket valós tartalommal megtölteni, úgy ahogy az Örömhír, az Evangélium 2000 éve teszi.
