„Erre a láncok lehullottak kezéről…” (ApCsel 12,7b)
A szabadulás
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Nem is baj! – mondogatta magában ősz haját hátrasimítva Rodé, a szolgáló. – Így legalább nem olyan feltűnő az őrségnek, hogy minden este legalább tízen jönnek hozzánk. Én úgyis hiába figyelmeztetem nap mint nap asszonyomat, hogy legyen óvatosabb! Hiszen a gonoszságában elvakult Heródes már Jakabot is kivégeztette. Pedig milyen jó ember volt, a légynek sem ártott! Senki sincsen biztonságban a Názáreti követői közül – miközben így morfondírozott, kipakolta kosarából a kenyeret, kezével óvatosan végigsimogatta, majd az asztalra tette.
Alig végzett a terítéssel, mikor Mária lépett be kisírt szemmel:
– Nem értem! Miért engedi meg mindezt a mi Urunk? – törülgette könnyeit az asszony. – Először Istvánt, majd Jakabot kellett elvesztenünk! Most meg Pétert is elfogták. Mi lesz velünk nélküle? Hiszen őt választotta az Úr! Ő a mi sziklánk! – kezét tördelve leült az egyik székre.
– Talán csak nem most történt mindez? A kovásztalan kenyér ünnepén ilyen szörnyűséget! – csattant fel Rodé, dühösen ingatva fejét. – Mondtam én mindig, hogy jobban kellene vigyáznunk, asszonyom! Még a végén mi is bajba kerülünk! Márpedig a nagy hatalmú Heródes kezeiből nincs menekvés – dacosan leszegett fejjel indult ajtót nyitni, s még akkor sem szólt semmit, mikor a ház már tele volt imádkozó testvérekkel. Félrehúzódott a sarokba, mint akinek semmi köze a többiekhez, s csak akkor riadt fel, mikor valaki hangosan megzörgette a bejárati kaput.