a Gábriel Polgári Társulás a fiatalokért és a gyermekekért
A munka sok, a munkás kevés
Szerző: Jakubecz Márta
Fotó: Lambert Attila
Zsidó János: – A kor követelményei olyan feladatok elé állították ugyanis az Egyházat, amit nem tudott olyan hirtelen maradéktalanul felvállalni. A helyi egyházak elásták magukat a hivatali feladatokban és plébániáink, templomaink felújítási, építési munkálataiban. Központilag pedig mindenki azzal volt elfoglalva, hogyan kell megoldani az iskolai hitoktatást, a hitoktatók képzését, az egyházi iskolák fenntartását, s hogy mi legyen a sorsa a visszakapott egyházi tulajdonoknak. Mindezt látva tudatosult bennünk, hogy mi vagyunk az Egyház, és éreztük, hogy valamit tennünk kell Krisztus élő Egyházának építéséért. A gyerekeket, fiatalokat éreztük a legveszélyeztetettebbeknek. Őket érte leginkább a szekták, a keleti vallások őrülete. Tudtuk, hogy ők azok a tévé és számítógép mellett felnövekvő generáció, amely bizony gyakran szembetalálkozik a kábítószerrel, a pornográfiával, az erőszakkal, a pénz csábításával. Láttuk, hogy rengeteg negatív hatás éri őket, érzelmi sivárságban élnek, lelki világuk eltorzul. A szülők idejét, erejét felemészti a megélhetés utáni hajsza. Nem jut idejük a nevelésre, a közös élményre, a családi légkör kialakítására. S ott van még a csonka család problémája is. Az iskola pedig továbbra is inkább csak oktat, mint nevel.
Az ifjúság szolgálata a jövő szolgálata. Ezért a szolgálatért hoztuk létre a Gábriel Polgári Társulást, amely lehetőségei szerint konferenciák, fesztiválok, versenyek, vetélkedők, ifjúsági találkozók, katolikus ifjúsági és gyermektáborok, szabadidőprogramok, kulturális és sportrendezvények vagy akár karitatív, jótékonysági akciók szervezését vállalta magára. Hiszünk abban, hogy a fiatalok abszolút értékek utáni éhsége el fogja őket vezetni Jézushoz. S ha ebben bárkinek is a segítségére tudunk lenni, teljesítettük küldetésünket!
Amikor elhatároztuk, hogy rendszeresítjük rendezvényeinket, és szembesültünk azzal, hogy pályázni csak szervezetek pályázhatnak, akkor került sor a társulás bejegyzésére. Az alapítók között voltak papok: Karaffa János, Kiss Róbert, Lormusz János, Józsa Attila, és laikusok is: Nagy Attila, a Katedra című folyóirat szerkesztője, Radványi Zoltán, a Gábriel csomagküldő szolgálat tulajdonosa, Kovács Jolán, Kovács Krisztina tanárnők és az általunk szervezett kisközösségi vezetőképző hallgatói: Mózes Endre és Szabó Csilla. Munkánkat elkötelezett papok, tanárok és a rendezvényeinken felnőtt fiatalok támogatják.
– Milyen rendezvényekkel kapcsolódtak be az egyházi életbe?
A. G.: – Évente szervezünk műveltségi vetélkedőt az alapiskolások számára. Ezek témája különböző. Volt Szentíráshoz kapcsolódó vetélkedőnk, de próbálkoztunk egyháztörténelmi, irodalmi, történelmi témákkal is. Ezek egy része szorosan kapcsolódik az egyetemes Egyház által meghirdetett programokhoz. Szent Erzsébet évében alkotó pályázatot hirdettünk. Nagy számban érkeztek hozzánk rajzok, rövid versek, mesék, novellák. Öröm volt látni és olvasni a kis tehetségek „nagy műveit”.
Mi vagyunk a szervezői a mára már közismert Pislákoló mécses vers- és prózamondó versenynek, ahol elsősorban papköltők, írók műveit, valamint az egyetemes magyarság istenes verseit adják elő a résztvevők. Ez a verseny növekvő népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy egyre gyakrabban szerveznek különböző iskolák, egyéb nonprofit szervezetek az ismert Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny mellett kisebb előadói versenyeket.
Novemberben ünnepélyesen befejeződik második kisközösségi vezetőképző tanfolyamunk. Ez a kétéves tanfolyam elsősorban fiataloknak szól. Célja a fiatalok felkészítése az egyházi közösségi szolgálatra.
Ezenkívül már tizedik éve szervezünk folyamatosan gyermek- és ifjúsági táborokat, találkozókat. Idén három táborunk volt összesen mintegy 120 résztvevővel.
Jelen vagyunk a helyi egyházak életében is, és amennyiben időnk és energiánk engedi, minden nagyobb egyházi rendezvényen ott vagyunk. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ne egy zártkörű társulássá váljunk, hanem Krisztus élő Egyházának szolgálóivá.
– Mely korosztályt szólítják meg leginkább?
Zs. J.: – Programjaink többsége elsősorban az alap- és középiskolás korosztályt célozza meg. Talán a vezetőképzés az egyedüli olyan rendezvényünk, ami „idősebb“ fiatalokat szólít meg.
– Melyik rendezvényüket érzik a legsikeresebbnek?
A. G.: – A kérdés az, hogy mit nevezünk sikernek, s úgy gondolom, hogy minden rendezvénynél más és mást. A vers- és prózamondó versenynél, ha azzal mérjük a sikert, hogy a kezdeti hatvan körüli résztvevő száma mára több mint kétszeresére nőtt, s hogy a benevező iskolák száma is csaknem megkétszereződött, akkor sikeres rendezvényről beszélhetünk. Én azonban ennek a rendezvénynek a célját, sikerét abban látom, hogy az irodalom egy olyan szeletével ismerkednek általa a pedagógusok, szülők és gyermekek, mellyel az iskolában egyébként nem nagyon találkoznak. A győzelemnél sokkal fontosabb az irodalom megszerettetése, az adottságaink közösségi szolgálatba állítása, az örök értékek keresése, a pozitív magatartás elsajátítása vagy akár a kudarc feldolgozása.
A műveltségi vetélkedő alkalmával örömmel töltött el, amikor meghallottam, hogy az egyik iskolában kimondottan a vetélkedő miatt alakult meg a hittankör. Az általunk kért feladatok megoldása mellett másra is jutott idő. A gyerekek megtanulták használni a Szentírást, és nagyokat beszélgettek. Más a helyzet a táboroknál és a vezetőképzőnél, mivel ott több órát töltünk együtt a gyerekekkel, fiatalokkal. Egy adott ideig intenzíven jelen vagyunk az életükben, és sokkal inkább hatunk rájuk életvitelünkkel, mint szavainkkal. Rajtunk kívül pedig hatnak rájuk társaik és a környezet is. És ott a Szentlélek is, aki áthatja ezeket az együttléteket. Itt sem a résztvevők létszámában, a programok színességében, a vezetők felkészültségében látom a sikert. A siker az, ha a gyerek jól érzi magát, ha évről évre visszatér, ha egyre jobban megnyílik, ha barátokra talál, ha fel meri vállalni önmagát, ha mer kérdezni, ha úgy érzi, megbízhat a vezetőben, és teljesen mindegy, hogy milyen úton-módon, de végül is közelebb kerül Istenhez.
– A Biblia Évéhez is kapcsolódtak idei programjaikkal?
Zs. J.: – Igen. Szerveztünk egy vetélkedőt a gyerekek bibliai ismereteivel kapcsolatban, melynek döntője november végén lesz. A nyári táboraink kerettörténetét is az Ó- és az Újszövetség adta.
– Kik segítik munkájukat?
Zs. J.: – A vezetőképzésben Halász Imre és Matus Jenő atyák mellett segítségünkre voltak az előző évfolyam végzősei: Kürthy Kálmán, Hozman Zsanett, Berec Katalin, Szabó Csilla, Mózes Endre. A szavalóverseny zsűrijében egyaránt vannak tanárok, papok, hitoktatók és előadóművészettel foglalkozó szakemberek. A táborok szervezéséből elsősorban a vezetőképző növendékei és végzősei veszik ki a részüket. Programjaink nagy részének pedig a komáromi Mariánum Egyházi Iskola ad otthont. Anyagi támogatást mi is elsősorban pályázatok útján nyerünk. Bizonyos fokig anyagi, természetbeni és erkölcsi támogatást kapunk a gyermekek szüleitől is, de nem elhanyagolható az adók 2 százalékából nyert összeg sem. A legnagyobb támogatást pedig azoktól kapjuk, akik szervezetünk által idejüket, munkájukat áldozzák a gyermekek és a fiatalok szolgálatára, s teszik ezt önzetlenül, minden anyagi juttatás nélkül.
– November van, amikor mindenszentek ünnepén azokra is gondolunk, akik már előttünk járnak. Hogyan kívánják a magyar szenteket az ifjúság elé példaképül állítani a mai világban, amikor inkább a „sztárok” negatív példái hatnak a médián keresztül a fiatalokra?
Zs. J.: – Voltak vetélkedők, pályázatok, táborok, melyeken a szentekkel, elsősorban a magyar szentekkel való ismerkedés adta a keretet. Egy-egy napot az adott korban próbáltunk megélni. Szentjeink életével nem csak ismerkedtünk, de próbáltuk egy-egy erényüket a tábor folyamán elsajátítani. Elhatározásokat tettünk és a napi lelkiismeret-vizsgálatunkat is elsősorban ennek jegyében végeztük. Tudatosítottuk, hogy a szentek valóban „sztárok”, csillagok, akiknek életpéldáját ma is lehet és érdemes követni, s talán akadnak olyanok is a programjainkon résztvevők közül, akik ezt életprogramul tűzték ki. S hogy valamennyiünkben egyre inkább tudatosuljon mindez, e témához időnként ismét visszatérünk. A betlehemi Szent Család mellett nekünk is van egy szent családunk Szent István, Gizella és Imre személyében, ami óriási ajándék. A Pislákoló mécses szavalóversenyt mindig novemberben szervezzük, a magyar szentek ünnepe táján. Minden egyes évben emlékezünk tehát történelmünk nagyjaira.
– Ejtenének néhány szót a további terveikről is?
A. G.: – Folytatni szeretnénk azt, amit elkezdtünk. Lesznek ismét versenyek, táborok, a témát a Szentatya által meghirdetett Szent Pál-emlékév adja. Jövőre új vezetőképző tanfolyam elindítását tervezzük. A közép- és főiskolás korosztályt is szeretnénk majd megszólítani. Aki hozzákezd valamihez, az egyre inkább tapasztalja, hogy kétezer év óta mi sem változott: a munka sok, de a munkás kevés.
