Kétszeres ajándék
Szerző: Papp Tamás
Mert valóban, kettős értelemben is baj van korunkban a vízzel. Miközben valljuk, hogy Isten ajándéka a víz, az élethez elengedhetetlen természeti adottság, napjainkban arra is rádöbbenünk, hogy vízkészleteink mennyire végesek. Jelenleg a föld egymilliárd lakója nem jut egészséges ivóvízhez. Becslések szerint hamarosan az emberiség kétharmadát fenyegeti majd ugyanez a veszély. A fejlődő országokban valamennyi betegség nyolcvan százaléka a szennyezett víz következménye. Nem véletlen tehát, hogy az ENSZ a 2005-2015 időszakot a Víz az életért évtizedének nyilvánította, minden esztendő március 22-ét pedig a víz napjává avatta. Ausztráliában például, ahol idén nyáron rendezik meg az Ifjúsági Világtalálkozót, rendelet szabályozza, hogy naponta ki mennyi vizet használhat.
A másik súlyos probléma a víz körül a tisztaság kérdése. Egykor őröket állítottak a kutak mentén, hogy az esetleges mérgezéstől megóvják a lakosokat. Korunkban mintha elhagyták volna posztjukat az őrök. Nemcsak a folyók és a tengerek, de a lélek forrásai is egyre szennyezettebbek. Sokszor az az érzésünk, hogy titokzatos erők mérgezik az egyéni lélek és a közösségek kútjait, mint amikor az evangéliumi jelenetben láthatatlan kezek konkolyt vetnek a szorgos ember búzaföldjébe. A minap többen felhívást tettek közzé, miszerint lelkipásztorok, pedagógusok, ifjúsági vezetők, szülők közös összefogásra hívnak az ifjúságért, mert nagy gondok vannak a tiszta szerelem, a hűséges házasság, a keresztény élethivatás terén.
Szent János evangéliumában is bőségesen találunk példát a víz mindkét nagyszerű tulajdonságára, tisztító és életadó szerepére. A nagyheti olvasmányokban is előkerülnek ezek a szakaszok. Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem – mondja Jézus az utolsó vacsorán a lábmosás alkalmával a tiltakozó Péternek. Nikodémust pedig így tanítja: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Jézus átszúrt oldalából vér és víz tört elő, mely előképe az új élet szentségeinek: a keresztségnek és az Eucharisztiának. Erre a megújult életre figyelmezteti a világot az idén százötven éves Lourdes-i kegyhely, ahol Szűz Mária forrást adott Bernadettnek és az emberiségnek. Mindnyájunkat megdöbbenthet ennek a barlangnak a húsvéti jellege. Lélekben álljunk be a zarándokok menetébe, ahol lassan haladunk előre. Mindez a nagyböjti várakozást, a katekumenátus idejét juttatja eszünkbe. Azután megérkezünk a forráshoz, melynek átlátszó tisztasága és elapadni nem akaró ereje a keresztséget idézi. Néhány lépésre innen az oltár keresztény életünk másik kimeríthetetlen pillérét, az utolsó vacsora termét és az Oltáriszentséget idézi. Tovább haladva pedig – már a barlang túlsó oldalán – egy égő csipkebokor fogad, a zarándokok gyertyáinak szinte egybeforró fénye a Krisztust szimbolizáló húsvéti gyertya körül. A barlang fölött, kissé oldalt, a mélyedésben Szűz Mária szobra figyelmeztet az imára, hogy tisztán őrizzük a lélek belső forrásának vizét és ajándékozzuk a szomjazó világnak.
