Tartsd meg a rendet, és a rend is megtart téged. (Szent Benedek)
Rend a lelke – a lélek rendje
Szerző: Kovács Ágnes
Az életnek rendje van
Amikor az ember élete túljut a delén, más értékek kezdenek fontossá válni. Elveszítik értéküket a sallangok. Amikor elindulunk az életben, mások nevelnek bennünket, irányítják életünket. Majd jönnek a munkatársak, a párkapcsolatok, a házasság, a gyerekek… Az élet halad előre, az életnek rendje van. A paraszti kultúrának is rendje volt. Mindenki belenevelődöt a munkába, az életbe, mindennek megvolt a helye a paraszti társadalomban, ahol több generáció csak rendben élhetett együtt, egy házban.
Egy kedves történet szerint az esküvő után a fiatalok beköltöztek a szülői ház tiszta szobájába. Az idős apa gyakran beleszólt a fiatalok életébe, semmi nem volt jó úgy, ahogy azt a fiatalok tették. Így ment ez napról napra. Egyszer a fia megelégelte a zsörtölődést, felkapta az öreget, és kivitte a házból. Kiérve a pitvarba, megszólal az öreg:
– Fiam, tegyél le, én is eddig vittem a nagyapádat!
Minden ismétli önmagát. Minden szerepet újra kell játszani…
A szó rendje
Az év, az ünnepek, a munka, a szórakozás ritmusa rendet tart. Az egyházi életnek is megvan a rendje, de megvan a barátságnak is, ami akkor van rendben, ha igaz barátja vagyok valakinek. A szónak is rendje van. Az ünnep idejére fegyverszünetet tartunk. Másnap kezdődik minden elölről. Rendjén van ez? Nem kellene leülni, megbeszélni? Mennyire éhezik az emberek a vigasztaló, jó szót, amiből bátorságot meríthetnének!
Egy fiatalember apja börtönbe került, anyja korán meghalt. Hogy fenn tudja magát tartani, egy palackozó üzemben címkéket ragasztott. Az est fényénél írogatott is, majd írását bevitte egy szerkesztőségbe abban a reményben, hogy talán kap érte pár schillinget. Legnagyobb bánatára azonban visszakapta a kéziratot azzal a megjegyzéssel, hogy „magából még lesz valaki”. Nagyon rosszul esett ez a fiatalembernek, zokogott. Charles Dickensnek, az angol irodalom egyik legnagyobb alakjának vallomása szerint ez az egy mondat adott erőt neki: „magából még lesz valaki”.
A rend része a ritmus
A rendben a legnagyobb problémát a ritmusváltás okozza. Ha elveszítünk valakit, valamit, megváltozik mindennapjaink ritmusa, és törés következik be az életünkben. Tulajdonképpen talán nem is az elvesztés a legfájdalmasabb, hanem az az új életritmus, ami azt követi. Valakinek a hiányát vagy jelenlétét nehéz beépíteni az életünkbe. Ezért vannak az átmeneti válságos időszakok.
A felelősség
A rendrakás együtt jár a felelőséggel. Ha kezünkbe veszünk egy tárgyat, azonnal döntenünk kell. Mindenről, amit évekig őriztünk, ítéletet kell mondanunk. El kell döntenünk: szükséges vagy sem. Azonnal ítéletet kell mondani, ami nagyon jó tréninget is jelent, ha az élet dolgai fölött ítélkezünk. Ha lefektetünk egy gerendát a szoba közepére, bátran végigmegyünk rajta, hiszen jobbra vagy balra is kiléphetünk, nem történik semmi. De ha ezzel a gerendával két felhőkarcolót kötünk össze, akkor nincs más lehetőségünk, mint egyenesen végighaladni rajta. Az élet meghatározó dolgaiban döntenünk kell, hogy vállaljuk-e a kockázatot vagy nem. Mindennap gondoljuk végig, hogy mi a tét! Állítsunk fel fontossági sorrendet! Mi a fontos, mi az, amit már most meg kell tennem, mi az, ami ráér? A mindennapok erről szólnak. A felnőttek felelősek ezért, jó példával kell elöljárniuk. Ha rendet teremtünk a lelkünkben, csak akkor válhatunk követendő példává.
