„Aznap mintegy háromezer lélek megtért” (ApCsel 3,41)
Pünkösdi „galambtarisznya”
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Jól van, ne félj kicsikém! – súgta, és szinte simogatott a hangja.
– Ne haragudj, Mária, hogy megint magammal hoztam. Tudod, aznap találtam, mikor a Mestert elfogták. Kieshetett a fészekből. Ő is olyan védtelen és kétségbeesett volt, mint én, hát gondoltam, magamhoz veszem, legalább majd vigasztaljuk egymást. Azóta meg nem tágít tőlem, mintha csak az anyja lennék – szabadkozott gazdám, míg én az ízletes morzsát lakmároztam.
– Jól tetted! – mosolygott rá az asszony, és anyai szeretettel megsimogatta meg a férfi lehajtott fejét.
– Hohó! Hiszen nem is az ő anyukája! – háborodtam fel a magam galambeszével. – Néhány napja, amikor a Kidron völgyében jártunk, az Olajfák hegyén, ott, ahol három felé válik a betániai út, saját szememmel láttam, hogy az igazi fia: Jézus, felemelkedett a levegőbe. Csak úgy, szárnyak nélkül! Egészen addig, míg el nem tűnt a szemünk elől. Ilyen különös dolgot még sosem tapasztaltam. Én is megpróbáltam utána menni, de hiába verdestem a szárnyammal, nem tudtam felemelkedni. Láttam ám, hogy a gazdám és a többiek is röpültek volna utána szárnyak nélkül is, ha tehették volna, de hiába. Hazatérve Mária megvigasztalta őket:
– Ne csüggedjetek, gyermekeim! Tegyünk úgy, ahogyan Jézus mondta!