Cikkek listázása

Ferenczy Rudolf: „Ha az énekem élet, úgy az életem ének”

Hitből fakadó zene

Szerző: Bodnár Zita

Fotó: Vida József

Hálaadó zsoltár, Magasztaljátok velem az Urat, Isten tenyerén… – hosszan sorolhatnánk még Ferenczy Rudolf, azaz Dax dalait. Sajátos hangzásvilág, kidolgozott szólamok, tiszta és mély üzenet. A keresztény gitáros zenei élet több mint harminc éve meghatározó egyénisége, Dax, nemrégiben ünnepelte hatvanadik születésnapját. A művésszel beszélgettünk.
– Miközben Esztergom utcáin sétáltunk, megmutatta a grundot, ahol gyermekkorában játszott. Hogyan gondol vissza erre a korszakra?

– Pár évvel a háború után születtem, nagy szegénység uralkodott az országban. A mai gyerekek között nagyon nagy anyagi, szellemi és lelki különbségek vannak, amelyek már kiskoruktól elválasztják őket egymástól. A mi időnkben nem létezett ilyenfajta különbség. Mindannyian egyszerű gyerekek voltunk, szegény családban nőttünk fel. Emlékszem, hogy általános iskolában az egyik osztálytársam mindig tiszta, de foltozott ruhát hordott. Akkor ebben nem volt semmi meglepő. Egyszer én is kiégettem a kabátom ujját a vaskályhánál, de nem kaptam újat, hanem megfoltozta édesanyám. Azért kicsit szégyelltem magam miatta, de nem jutott új kabátra. Ma a fiatalok vagyonokat költenek arra, hogy pusztán divatból kifeslett nadrágot, pólót hordjanak. A szüleim elváltak, édesapám hat éves koromban elhagyott minket, édesanyám egyedül nevelt fel az egy helyiségből álló lakásunkban. Édesanyám rengeteget dolgozott, és gyakran szorult kórházi kezelésre. Én sokat rosszalkodtam, ilyenkor mindig előkapta a szíjat, és megvert. Vallás, apa és talán nem túlzás azt állítani, hogy család nélkül nőttem fel. Ma már tudjuk, hogy mennyire meghatározó, mit hoz az ember otthonról. Megbocsáthat, felejthet, feldolgozhatja a történteket, de a gyerekkori élmények mégis végigkísérik egész életét. Nem nagyon dicsekedhetek.

– Említette, hogy vallás nélkül nőtt fel. Miért járt mégis hittanra?

– Édesanyám mindig jót akart nekem, még akkor is, amikor megvert. Keresztény családból származott, de nem tartotta a hitét. Úgy gondolta, jó nekem, ha megkeresztelnek, elsőáldozó leszek és bérmálkozom. Érdekes, hogy amikor felnőtt fejjel bekerültem egy közösségbe, nem nézte jó szemmel. Sok mindent tett ellene, hogy ne sikerüljön megtalálni a helyemet a közösségben. Gyakran előfordult, hogy nem tudott osztozni az örömeimben.

– Akkor mégis csak hitt Istenben?

– Nem tagadtam Isten létét, de nem foglalkoztam vele. Nem kerültem személyes kapcsolatba Istennel. Ami meghatározó volt életem első huszonöt évében, az nem a hit, hanem a muzsika. Voltam Illés koncerten, beszélgettem a „nagy öregekkel”, Tolcsvayval, Szörényivel, Bródyval. Nagyon rossz tanuló voltam, nem érdekelt az iskola, csak a zene. Autodidakta módon tanultam meg zenélni, figyeltem mások játékát, próbáltam ellesni, hogyan fogják le az akkordokat. Több együttesem is volt, gyakran felléptünk. Vendéglátóztam: bálok, lakodalmak… így telt minden hétvége.

– Későn vonult be katonának. A katonaságnál töltött évei alatt senki sem látogatta meg, megtapasztalta a magányt, de miután leszerelt, gyökeresen megváltozott az élete.

– Hiszem és tudom, mert megtapasztaltam, hogy nincsenek véletlenek. Isten belenyúl az életünkbe ott, ahol és amikor kell. Jelen esetben a gitárom nyakánál fogva. Miután leszereltem, leszólított egy lány, aki Dió atya „bandájába” járt. Egyszer csak ott találtam magam egy olyan helyen, ahol soha életemben nem jártam, olyan emberek között, akiket sosem láttam, pappal pedig hosszú évek óta nem találkoztam. A fiatal káplán nagyon jó kis közösséget alakított. Ekkor kezdődött a második gyerekkorom. Felnőtt fejjel tapasztaltam meg azt, amit más ember már gyerekkorában megkapott, hogy megbecsülik, elfogadják, szeretik, tisztelik, segítik. Egy családot ismertem meg, ahova szeretettel befogadtak. Elkezdtem hittanra és szentmisére járni. Mindent megkaptam, hogy be tudjam hozni a lemaradást. Dióval nem egyszer hajnali háromig beszélgettem.

– A Dax nevet a katonaság alatt kapta, miért őrizte meg?

– Amikor először mentem el Dióhoz, úgy fogadott, hogy magához ölelt. Az egész életemet meghatározta ez a találkozás. Megkérdezte, hogy hívnak. Mikor megmondtam, túl komolynak találta. Aztán Dax lett ott is a nevem. Eleinte igazi „fedőnév” volt, senki sem tudta, ki az a Dax. Aztán, amikor felbontva érkeztek meg a leveleim, sejtettem, hogy már tudják, én vagyok.

– Említette, hogy a Jóisten a gitárjánál fogva ragadta meg. Hogy érti ezt?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>