Cikkek listázása

Látogatóban a Falusi-Terjék népi iparművész házaspárnál

Csibeitatótól a habán kerámiáig

Szerző: Lőrincz Sándor

Fotó: Kovács Tibor, Gégény István

Kaposszerdahelyen, az igézően szép, Kaposvár melletti kistelepülésen él Falusi Béla és felesége, Terjék Éva. Mindketten az agyag szerelmesei. Olyannyira, hogy belehabarodtak a habánba, s immár harminc éve amolyan szent tűz hajtja őket, hogy míves táljaikba, kancsóikba, étkészleteikbe, patikaedényeikbe, bokályaikba beleégessék minden örömüket és szomorúságukat. Merthogy ez utóbbiból jutott több az elmúlt esztendőkben. Mindketten népi iparművészek, a férj a Népművészet Mestere. Jó tehát a szemük és az ízlésük. Ezért tartják felháborítónak, hogy a Budai Vár is olyan sorozatban gyártott, magyar motívumokkal díszített termékekkel van tele, amelyek Kínában készülnek, de mégis azt olvashatjuk az ajándéktárgyak alján: Made in Hungary.
A családi ház ablakaiból havas domboldalra vetődik a tekintet. A Tókaji parkerdő és Dózsatelep látképe némi nyugalmat ad a somogyi fazekasoknak, akik szakmai tapasztalataikkal a fiatalabbakat is segítik, s akik nem restek mindig valami új motívum nyomába eredni, hogy azok szépséges használati és dísztárgyaikon jelenjenek meg. Olykor még a zsűritagokat is elkápráztatják az évszázadokkal ezelőtti levél-, szár- és virágrészletekkel.

Falusiéknál élő valóság a hit. S ahogy szóba elegyedünk, rögtön előkerül egy vaskos, öreg Biblia. Van vagy négy kiló. Élvezet belelapozni a sok száz éves oldalakba, belefeledkezni a régi, archaikus szövegbe. Gyakran kézbe veszik, hiszen tucatnyi jelzés, apró cédula tarkítja vaskos gerincét. Mintha azt sugallná: Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben… (Jer 18,6)

– Miért éppen fazekasság? – kérdem a feleségtől. – Hiszen az agyaggal való bánásmód nem különösebben női foglalatosság.

– Bárdudvarnokon születtem – meséli Terjék Éva. – Ott, ahol Goszthony Mária keramikus élt és alkotott, s akinek kúriájában ma nemzetközi üvegművészeti alkotótelep működik. Már bakfislányként elhatároztam: lesz majd nekem kellő erőm a koronghoz és az agyaghoz. Aztán jelentkeztem az ipari szakmunkásképző kerámiakészítő osztályába, onnan mentünk gyakorlatozni a Fazekas Háziipari Szövetkezetbe. Egy darabig ott dolgoztam, és készítettem téglát, tetőcserepet, csibeitatót, majd dísz- és tálaló edényeket, fehér mázas, festett kerámiákat. Huszonnyolc éve azonban már önállóak vagyunk.

A házaspár a háziipari szövetkezetben ismerkedett meg, amelynek Tamás László, a neves somogyi fazekasmester, Falusi Béla nagybátyja volt az elnöke. Jó hangulat jellemezte az akkori munkahelyi légkört. Vendégelőadókat hívott az Iparművészeti és a Néprajzi Múzeumból, de Együd Árpád somogyi etnográfus is tartott ott órákat. A fiatalok részt vettek a Népművészeti Akadémia munkájában is, hogy még többet tudjanak.

– Villanyszerelőnek tanultam, de első dolgom volt, hogy vizsgáim után a szövetkezetbe menjek dolgozni, mert tudtam, pályakorrekcióra kényszerülök; engem nem lehet eltéríteni a kerámiától. Mintázni a Munkácsy-díjas kaposvári szobrászművésztől, Bors Istvántól tanultam, akinek számos köztéri szobra áll az országban. A szövetkezet festőműhelyében fedeztem fel Évát. Szerelem volt az első látásra.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>