Így épül Isten szent temploma: élő kövekből és imából
Karácsonyi ajándék az újpalotai híveknek
Szerző: Mácsai Kornélia
„A templomépítés úgy kezdődött, hogy az önkormányzat fölajánlott egy telket, és dr. Erdő Péter bíboros, valamint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vállalta az építkezést. Két éve volt az alapkőletétel, attól kezdve nagy intenzitással folynak a munkálatok.” Béla atya azonban nem a köveket tartja a legfontosabbnak, hanem az élő kövekből való templomot, amely a hívek lelkében épült. „Először élő kövekből, emberekből épül egy templom. A hetvenes években épült ez a nagyon hatalmas lakótelep, ami a XV. kerület egy része. Az egyházmegyék rendezése után került a pestújhelyi plébániához. Rengeteg ember él a lakótelepen templom nélkül. A kilencvenes években elődöm, a váratlanul elhunyt Márton Mihály plébános nagyon nagy munkát végzett, hiszen ő kezdte el az élő kövekből való templomépítést. Azóta is rendszeresen szentmise van a közösségi házban, minden iskolában és óvodában hittan, karitász csoport is működik és a betegellátás is folyamatos. Egy nagyon lelkes hívő közösség van tehát itt jelen – vagyis minden, ami a plébániai élethez kell.”
Természetesen a hívek lelkileg is nagyon készültek már templomuk fogadására. Az egy évvel ezelőtti Városmisszióba is bekapcsolódtak. A pestújhelyi hívek is átjöttek a szabadtéri szentmisére, az egész lakótelepet körbejáró keresztútra. Mindennap voltak rendezvények, filmvetítések a közösségi házban, és az utcán is megszólították az embereket. Idén, a városmisszió évfordulóján már a félig elkészült templom falai között tartották a Nyitott Templomok Éjszakája helyi rendezvényét.
„Azokon a részeken, ahol már ott lehettünk, szentmise volt és szentségimádás – meséli Molnár Béla, majd tovább folytatja a lelki programok felsorolását. – Mivel Boldog Salkaházi Sára lesz a templom védőszentje, ezért a Szociális Testvéreket is bevontuk az előkészítő munkába. Például a nagyböjti triidumot ők tartották, részben itt, részben az új templomban. Idén a Nyitott Templomok Éjszakája alkalmával ugyanazt a szentségimádást tartották, amit a boldoggá avatás előtti éjszakán a bazilikában. Nagyon fontos, hogy végre megvalósul ez az álom, de az is nagyon fontos, hogy kialakultak az élő templom építőkövei, és hogy Isten dicsőségére összefogott minden korosztály.”
Nem túl gyakori, hogy egy pár éve boldoggá avatott tiszteletére emeljenek templomot. Béla atya azonban kiemelte Boldog Salkaházi Sára életének egy olyan oldalát is, amely a vértanúság ténye mellett nem kapott akkora hangsúlyt. „Kevésbé közismert – mondta –, hogy a Szociális Testvérek közösségében fejtette ki hivatását, és az akkori, Trianon utáni években nagyon fontos volt a rászorulók, a szenvedők, a testi és lelki nyomorultak támogatása, fölemelése. Könyvnyomtatás, kultúrmisszió, valamint sajtómisszió: ezt mind ő végezte, a vértanúhalál pedig élete betetőzése volt. Egy ilyen elesett állapotban lévő országban, ahol a lakótelep még inkább tükre az elesett életnek, aki tudott, elmenekült már innen. Rászorulók, szegények, kisebbségek laknak ott. Az ő számukra nagyon felemelő lesz egy ilyen pártfogó.”
Molnár Béla mellett Repcsik Gyula káplán is tevékenyen részt vesz az új templom körüli munkákban, hiszen állandóan úton van, hogy a hívekkel találkozzon, kiszolgáltassa a szentségeket vagy éppen hittanórákat tartson. Ő azért is tartja fontosnak az új templom elkészültét, mert mint mondta, sok hívőnek „a lelki ráhangolódáshoz szüksége van a templomra, hogy ne egy közösségi házban vegyen részt a szentmisén, ahol esetleg előtte és utána is valamilyen program van. Nagyon sokan jártak át a Bosnyák térre vagy a Ferenciek terére, mert közlekedés szempontjából nekik ez útba esett, és a nap szinte minden órájában vannak ott szentmisék.” A jövőre nézve a hívek lelki megerősítését, valamint az emberek megszólítását tartja a legfontosabbaknak: „Meg kell szólítani a lakótelepi embereket. Azt látom, azt tapasztalom, hogy az embereket kettősség jellemzi. Egyrészt vágyódnak arra, hogy törődjenek velük, másrészről pedig nagy félelem, nagy zárkózottság van bennük, és talán néha úgy érzékelik, hogy az Egyház erőszakos. A Városmisszió során sokan azt mondták, hogy végre az Egyház is kilép a templom falai közül, és közénk jön, misszionál bennünket, beszélget, törődik velünk. Utcai evangelizációt eddig csak a szektáktól kaptak az emberek.”
Minden emberhez személyesen eljutni nem lehetséges. Elérhetőek viszont a kommunikációs eszközök, amelyeket Gyula atya ki is használ: „Felajánlottam a tévé vezetőinek, hogy közvetítsenek nyugodtan szentmisét, sőt, ha nagyobb ünnep van, például pünkösd, húsvét vagy karácsony, akkor akár be is megyek a tévébe egy beszélgetésre. Szórólapokon is hirdettük az ünnepséget minden jóakaratú embernek.”
A nyitottságot, a fiatalokkal és a nem-hívőkkel való párbeszédet szintén szívügyének tekinti, hiszen a fiatalok sokszor nem látnak más példát, csak azt, hogy droggal és részegen érezhetik jól magukat. „Kulturált körülmények között is érezheti jól magát az ember, a barátai között, akár egy pohár bor vagy gyümölcslé mellett.” A fiatalok véleményét is kikérte, hogy hogyan lehetne még inkább kihasználni az újonnan nyert, hatalmas tereket. „Beszéltünk arról, hogy váci példára mi is szeretnénk esetleg egy testépítő termet nyitni vagy pingpongasztalokat felállítani. Ez persze teljesen ingyen lenne, a lényeg, hogy akik bejönnek, kulturáltan viselkedjenek, ne legyen cigi, ital, és az sem mindegy, hogy hogyan beszélnek. Az pedig még talán nekik is példaadó lehet, ha látják, hogy a pap is emelgeti a súlyzókat, beáll pingpongozni, csocsózni vagy focizni.”
Mekkora áldás egy város életében, amikor a sok negatív hír mellett templomépítésről lehet hallani! Arról, hogy egy élő kövekből már erősen álló lelki templom gyümölcse beérett, és kőtemplommá alakult! Molnár Béla szavaival: „Isten áldása és Boldog Sára testvér imája segítse az új templom közösségét és minden jóakaratú embert Újpalotán!
