Karácsonyi énekeink történetéből
Égi és a földi muzsika – karácsony éjjel
Szerző: Szalontai Anikó
Fotó: Lambert Attila
Legelső énekgyűjteményeink még több, a Biblia szavaiból született, hitigazságokat sűrítő őskeresztény himnuszt őriztek, melyeket azonban már csak a kutatók ismernek. Viszont számos, ma kedvelt karácsonyi énekünkben is a Szentírás szavai tükröződnek vissza, őrizve a legrégebbi hagyományokat. Általunk is használt szövegük nagyrészt az egyházi zene 19-20. század fordulóján bekövetkezett felvirágzása idején születtek ismert és kevésbé ismert költők tollából. Tárkányi Béla egri kanonok vagy Sík Sándor piarista tanár neve mindenkinek ismerős, de azt már kevesebben tudják, ki is volt az angyalok szavaiból született karácsonyi énekünk szövegének szerzője.
Simon Jukundián, a Hargitából származó ferences szerzetes, tanár, 1865-től a csíksomlyói római katolikus tanító- és kántorképző első igazgatója a „nép ajkáról” lejegyzett dallamokra több mint kétszáz éneket írt. Az ő szerzeménye például a Hozzád fohászkodunk, áldott Védasszonyunk kezdetű Mária-énekünk is, amely ezrek ajkán szólal meg pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsúra zarándokolva. A minden éjféli misén felcsendülő Dicsőség pedig nemcsak a katolikus, de például az evangélikus énekeskönyv része is, így ott szerepel Luther Márton karácsonyi énekei mellett.
Az egyházi zenéhez való viszonyát örökre megváltoztató reformációnak egyébként a Katolikus Egyház is több karácsonyi éneket köszönhet. Illetve azt is, hogy számos középkori dallamot éppen a protestáns, immár anyanyelven megszólaló énekek őriztek meg. Így történt Luther talán legszebb karácsonyi szerzeményével, a Mennyből jövök most hozzátok énekkel is, amelynek egy variánsát a katolikusok is éneklik.
Ünnepeink közül kétségtelenül a karácsonynak van a leggazdagabb zenei repertoárja, amelyhez a népdalok is szorosan hozzátartoznak, és amelynek gyökerei még a kereszténység felvétele előtti időkbe nyúlnak vissza. December 25-e az antik időkben is nevezetes napnak számított: a leghosszabb éjszakák elmúltával, ekkor köszöntötték a Nap, az élet megújhodását. Mikor a 4. században e pogány ünnepet megtöltötték keresztény tartalommal, az ősi, mágikus szokások is karácsonyi néphagyománnyá alakultak. A kántálás, regölés, pásztorjárás rigmusai pedig az évszázadok során önálló énekekké váltak, amelyek ma is őrzik az ősi szimbólumokat – gondoljunk csak az A kis Jézus, aranyalma vagy az Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj kezdetű dalokra.
A vallásos tartalmat is közvetítő karácsonyi énekek sajnos egyre inkább kiveszőben vannak, helyüket a populáris zene darabjai veszik át. Egy felmérés szerint azonban még ma is egy katolikus káplán és egy kántortanító szerzeménye a legnépszerűbb és legszebbnek tartott karácsonyi dal: a Csendes éj, amelyet éppen százkilencven évvel ezelőtt adtak elő először. 1818 karácsonya előtt az ausztriai Oberndorf falu Szent Miklósnak szentelt templomában elromlott az orgona – a hagyomány szerint egerek rágták szét a fújtatókat. A hótól elzárt településen hiába is reménykedtek volna, hogy szakembert hívhatnak, így a kántor, Franz Xaver Gruber barátjához, Josef Mohr káplánhoz fordult segítségért. A történet egy népszerű változata szerint a kocsmában tanakodva jutott Gruber eszébe, hogy az akkor még csak a szórakozóhelyeken használt hangszerrel, a gitárral helyettesítsék az orgonát. Mohr már két éve megírta a karácsonyi dal szövegét, így már csak a dallamot kellet megkomponálni, amelyre nagy hatással volt a kántor szülőföldjének, Felső-Ausztriának népzenei hagyománya. A szerzők aggódva szólaltatták meg az éjféli misén szerzeményüket, hiszen nem tudhatták, hogyan reagálnak az újításra a hívek és főleg a plébános. Azon a százkilencven évvel ezelőtti szentestén újra összekapcsolódott az égi és a földi muzsika, s az emberek azonnal megkedvelték a dalt, amelyet ma már több mint háromszáz nyelvre lefordítottak, és a világ minden táján énekelnek – hirdetve Krisztus születését.
