Cikkek listázása

„Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ezt a feladatot bízta rám”

Hagyomány és divat

Szerző: Bodnár Zita

Hampel Katalin kivételes hivatást tudhat magáénak. Különleges ruhákat tervez: a régi magyar viseleteket próbálja divatos formában újraéleszteni. Alkotásai nemcsak itthon, de a világ számos országában nagy elismerést és csodálatot váltanak ki. A nép- és nemzeti viseletről, örökségről, paszományról és színekről, múltról és jelenről beszélgettünk.
– Hogyan született az ötlet, hogy régi népi díszítőelemekkel ma hordható, divatos ruhákat tervezzenek és varrjanak?

– Mindig is megszállott szeretője voltam a régi népviseletnek, a ’80-as években pedig nagy divatja lett a népi ruháknak. 1986-ban Budapesten, a Párizsi utcában, egy aládúcolt házban nyitottunk egy kis üzletet a barátnőmmel, ahol eredeti régi népi ruhákat árultunk. Sokan bejöttek, felpróbálták ezeket a különleges darabokat, de szinte senkinek se találtunk megfelelő méretet, hiszen száz évvel ezelőtt sokkal kisebbek voltak az emberek. Ekkor született az ötlet, hogy alakítsuk át ezeket a régi ruhákat. Létrehoztunk egy varrodát, ahol elkezdtük szétfejteni, átalakítani, újravarrni, kipótolni és hordhatóvá tenni őket. Egy nap bekopogott hozzánk Erdélyből egy nagy bajuszú, csizmás bácsi, és megkérdezte, nem veszünk-e tőle paszományt. Így vettük meg az első öt paszományunkat, aminek hatására elkezdtünk könyvekben, múzeumokban kutatni a régi népi és nemzeti viselet után, s így fogalmazódott meg bennünk szép lassan hivatásunk: a régi viseleti hagyományok felelevenítése ma hordható, divatos formában.

– Otthonról hozta a nép- és nemzeti viselet iránti szenvedélyét?

– Sok mindent hoztam otthonról. Ükapám, Hampel József híres régész volt, a Nemzeti Múzeum egyik alapítója. Édesanyám ükanyját, Maderspachné Buchwald Franciskát megvesszőztetett Haynau, mert a szabadságharc idején vendégül látta otthonában Bem tábornokot és törzskarát. Készültek olyan családi fényképek az 1800-as évek végén, ahol mindenki bocskaiban feszít, pedig akkor a Hampelek még nem is tudtak magyarul. Több olyan régi felvételt őrzök, ahol családom tagjai zsinóros, paszományos ruhát, dédanyám pedig díszmagyart visel. Édesanyám az ’50-es években, hogy a családi kasszát megtoldja, otthon varrt. Cérnák, gombostűk, gombok, anyagok világában nőttem fel. Az iskolában szabás-varrás tagozatra jártam, de azt egy pillanatig se állítanám, hogy tudok varrni. Valószínű ezek mind hatottak rám, s így lettem belvárosi „ruhaszalon tulajdonos”, aki megpróbálja a régi értékeket megőrizni és feleleveníteni.

– Hogyan tudják ötvözni a régi motívumokat a mai divattal?

– II. Rákóczi Ferenc óta a felsőrészek pici változtatásokkal tulajdonképpen szinte mindig ugyanolyanok maradtak, a szoknya szabása viszont követte a divatot. Ez ma is így van. Nálunk mindig a szoknya formája illeszkedik a divathoz, illetve amikor rövid kabátkák vannak divatban, akkor rövideket készítünk, amikor hosszúak, akkor hosszabbakat. Természetesen az alkotói szabadság azért szigorú szabályokat követ, hiszen a paszományt nem lehet rátenni minden ruhadarabra, nagyon fontos a kabát vonala, hogy zsinórozható vagy paszományozható legyen.

– Hogyan születnek a ruhák?

– A ruhákat közösen tervezzük a csapatommal. Nem úgy születnek a ruhák, hogy leülünk, kitalálunk valamit, és azt lerajzoljuk, hanem minden új forma megtervezését hosszabb-rövidebb kutatómunka előzi meg, hogy a mai divatot és a tradicionális vonalakat a lehető legtökéletesebben ötvözzük. Hatalmas szakirodalmunk van. Könyvtárunk egyik büszkesége A magyar viseletek története című ritkaság, amely a 11. századtól mutatja be a magyar ruhákat. A kötet szerint az 1400-as évektől jelentek meg a rátétek, a következő századtól pedig feltűntek a paszományok is. A férfiak fölül hordták a díszmagyar kabátot, alatta viselték a mentét. E remek kötet mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított ruhák is sok ötletet adnak.

– Ruháikat különleges motívumokkal díszítik. Ezeket Önök találják ki?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>