Beszélgetés Csóra Miklós vállalkozóval
Az igazi szegénység szemérmes, nem kér…
Szerző: Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes
Csóra Miklós neve jól ismert a vállalkozása révén, különösen a keleti országrész városaiban. 17 cipőboltjának működtetését mára már elsősorban nem profitorientált céllal működteti, hanem 72 család megélhetését biztosító munkalehetőségként. Megkeresésünkre, hogy bemutassuk, szabadkozott, mondván ő csak teszi a dolgát, minden, amije van, a munkaereje, a kitartása, a lehetősége az üzleti életben, nem az ő érdeme. Meggyőződése szerint az ember az adottságát, a tehetségét folyamként kapja az Úristentől: nem hagyhatja magánál megrekedni, tovább kell azt engednie.
– Honnan ered a hite, a nagymértékű adakozási kedve?
– Apai nagymamám mélyen vallásos volt, a hajnali rorátékra 6 km-ről járt be minden reggel Berettyószentmártonból a faluba. Ha egy koldus vagy egy hajléktalan érkezett a faluba, azonnal Csóra nénihez irányították, mondván, ő biztos befogadja vagy segít rajta. Ez a szemlélet kitörölhetetlenül bennem maradt.
– Tehetős asszony volt?
– Egyszerű, hat gyermeket felnevelő parasztasszony volt, biztosan ő imádkozta ki a hitünket is. Azt gondolom, hogy azt a segítőkészséget, ami most bennem van, neki köszönhetem, az ő példaértékű életének, imáinak. Hatan nőttünk fel vallásos család gyermekeiként Berettyóújfaluban. Rendszeresen ministráltunk, mint ahogy az jó katolikus családban szokás. Igaz, édesanyám református vallású volt, de halála előtt 78 évesen – mérhetetlen nagy kegyelemben részesült – áttért a katolikus hitre.
Sajnos a világi élet szele engem is megcsapott, eltávolodtam Istentől, de volt hová visszatérni, voltak emlékeim, élményeim, máskülönben talán elkallódtam volna. Nehéz lehet azoknak, akik nem érezték meg az Isten szeretetét szüleik, nagyszüleik tekintetében. Sokat tanultam kilenc éve elhunyt István öcsém személyes példájából, életviteléből, adakozásából, akinek közel sem voltak olyan lehetőségei, mint most nekem. Tíz éve gyalog zarándokolt el Debrecenből Csíksomlyóra betegen. Ez nagyon megrendített, és akkor elhatároztam, hogy minden napomat szentmisével kezdem, így lettem napi áldozó. Az elmúlt év pünkösdje óta a debreceni Megtestesülés-templom akolitusaként is szolgálok.
– És jött a nagy lehetőség: néhány cipőből „birodalom” lett, ami szerencsés módon jótékonykodással is párosult.
