Nemzetközi Biblikus Konferencia Szegeden
A Biblia szíve
Szerző: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Sajtószolgálat
dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Egyházmegye érseke és dr. Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora. A helyszín – mint eddig is – a Szegedi Hittudományi Főiskola Díszterme. (Jelentkezési lap és további információ: www.szeged-csanad.egyhazmegye.hu.)
A tudományos tanácskozással párhuzamosan szeptember 1-jén (19 órakor) a Móra Ferenc Múzeumban a Biblia művészeti hatástörténetéből nyílik kiállítás.
Az idei biblikus konferencia hátterét nemcsak az elmúlt két évtized sikeres tudományos tanácskozásai, illetve az egyre szélesedő nemzetközi ismertség és elismertség adja, nem is csupán az idén meghirdetett Biblia Éve. A 2008. évi kutatások azt mutatják, hogy Kelet-Közép Európában az emberek nyolcvan százaléka istenhívő, és hetvenkét százaléka tagja valamely nagy történelmi egyháznak. De nagy eltérések mutatkoznak a hívek értékválasztása, valamint a tekintetben, hogy az Egyház mekkora tekintélyt képvisel számukra; mennyiben fogadják el a hívek Egyházuk tanításait saját életvezetésükre nézve, a mindennapi életüket érintő kérdésekben.
Az imádság értéke és jelenléte azonban felekezettől függetlenül igen fontos kérdés. Annak ellenére, hogy ma a profán világ az imádságot és a meditációt – számos esetben – a keleti vallásokhoz köti, a történelmi egyházak kis és nagy közösségei is szívesen kapcsolódnak be az imádságos elmélkedések gyakorlatába. Statisztikai felmérések szerint Bécs, Prága, Budapest, Párizs nagyvárosainak templomaiban egyre nagyobb azon fiatalok száma, akik a nyitott templomokba alkalmanként szertartásokon kívül is betérnek, hogy ott elmélkedjenek és imádkozzanak.
A konferencia a Bibliában megtalálható, ma is élő és intenzíven ható zsoltárok, himnuszok és imák tárgykörét öleli fel. Célkitűzése, hogy az évezredes irodalmat ne csak úgy tanulmányozza, mint amely átörökíti ugyanazokat a szövegeket, de úgy is, mint amely új formában teremti újjá az imádság kultúráját az egyén lelki szükségleteinek megfelelően.
Kr. e. 1000-től tették meg a zsoltárokat (melyek korábban a magán áhítat célját szolgálták) a hivatalos jeruzsálemi templom énekeivé. Amikor a babiloni fogság következtében megszűnt a kultusz, az „ajkak áldozata” a zsoltárok éneklésével folytatódott a fogság zsinagógáiban. A szétszóratás idején, valamint a keresztény egyház megszületését követően a zsoltárokat beépítették a liturgiába, és új himnuszok is keletkeztek.
Később, amikor a Római Katolikus Egyház nyelve a latin lett, ezen a nyelven terjedtek el a zsoltárok az egész keresztény világban. A reformáció idején a zsoltárok nemzeti nyelvre történt átültetésével a magyar kálvinista egyházban – Szenczi Molnár Albert énekeiben – gyülekezeti énekké váltak a zsoltárok.
A magyar irodalom és zene számos kiemelkedő alkotóját megihlette ez a jellegzetes, meghatározó jelentőségű imaforma. Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltárra írt parafrázisát Kodály Zoltán zenésítette meg. Ez lett a jól ismert Psalmus Hungaricus. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy még az Istenben kételkedő Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós is megírta a maga Psalmus Humanusát.
