Cikkek listázása

Zarándoktalálkozó Szent Filoménával

E család ereje az igazságban és egyszerűségben rejlik

Szerző: Fazekas Orsolya

Fotó: Fazekas Orsolya

Az idei évben Kisdorog adott otthont a Pécsi Egyházmegye immár hagyományos egyházmegyei zarándoklatának. Március 11-én sok száz hívő jött el, hogy hálát adjon a zarándoklatok öröméért, az ott kapott kegyelmekért.
A találkozó szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Mayer Mihály megyés püspök volt, de jelen voltak az egyházmegye több településének papjai is, valamint Giovanni Braschi atya, a Mugnano del Cardinale-i Szent Filoména Szentély igazgatója. A találkozó különlegességeként e napon áldotta meg Giovanni atya azt a Szent Filoménáról készült domborművet, melyet hálából ajánlottak fel.
A hálaadó szentmise után Mayer Mihály megyés püspök a következőket mondta a találkozón szerzett élményeiről:

– Nagy dolognak tartom, hogy Kisdorog került sorra az egyházmegyei zarándoktalálkozó otthont adójaként. A zarándoklatok nagyon fontos közösségformáló erővel bírnak. Idegenek, ismeretlenek utaznak egy buszon, több napon át együtt imádkoznak, beszélgetnek, közös élményekkel gazdagodnak. Fontos, hogy megéljék a zarándokegységet, az összefogást. A közösséggé válás megszilárdításához, a barátságok tartóssá tételéhez nagy mértékben hozzájárul egy ilyen találkozó, mely lehetőséget teremt a találkozásra, a kapott élmények felidézésére, valamint a hálaadásra.

Számomra különösen is kedves a mai nap, mert egy kedves, mai napig őrzött emlékem kötődik Szent Filoménához. Mivel szülőfalumból Győrbe kerültem szemináriumba, a nagy távolság miatt nem voltak látogatóim, nem találkozhattam az otthoniakkal, de egy nővér több ízben is meglátogatott, beszélgetett velem. Amikor ő meghalt, örököltem tőle egy Szent Filoména-képet, mely teológus korom óta elkísér, és minden szolgálati helyemen az ágyam felett lóg még ma is. Az iránta való tiszteletnek a jeleként és ajándékaként élem meg a mai napot. Hálás vagyok ezért a napért, hogy ilyen sokan eljöttek, akik mind fontosnak tartották a hálaadást, a találkozást. Utoljára ebben a templomban gyermekkoromban láttam ennyi embert a szentmisén. Nagy öröm tölt el ma, hogy ismét megtelt kisdorogi templomunk.

A Pécsi Egyházmegye megyés püspöke egy különleges ajándékot is kapott Giovanni atyától. Amikor az atya átadta neki, ő nagyon meglepődött, hiszen különös egybeesést tükröz az ajándék:

– Egy érmet kaptam, melynek egyik oldala Szent Filoménát, a másik pedig Szent Mihályt, az angyali seregek vezérét ábrázolja. Mindezt a Szent Lőrinc-templomban kaptam, melynek búcsúnapja egybeesik Filoména ünnepével. Ez is rávilágít arra és megerősít abban, hogy kell és fontos a szentek tisztelete, hiszen segítséget nyújtanak, hogy a sok küzdelemben ne elbukjon, hanem megerősödjön az ember.

Szentmise egy gyermekért

Arról, hogy miért is került a Szent Filoména-kép a kisdorogi templomba, Eckert Józsefné, a Pécsi Egyházmegye Rendezvényszervező és Programirodájának vezetője, a találkozó szervezője beszélt lapunk munkatársának:

– Négy évvel ezelőtt a Szent Filoména-kegyhelyen jártunk Olaszországban. Velünk utazott egy kislány, aki azzal a kéréssel állt elénk, hogy anyukájának vegyünk menyasszonyi ruhát. Nem értettük a kérését, és megkérdeztük, miért. A válasz az volt, hogy kistestvért szeretne. Úgy gondoltam, hogy ruha helyett veszek neki egy szép Szent Filoména-képet. Az oltárra tettem, és megkértem az ötven ott lévő hívőt, hogy ajánljuk fel a szentmisét a születendő gyermekért, aki egy év múlva ugyanazon a napon megszületett.

– A kislány hogyan élte meg ezt a csodát?

– Döbbenetesen: hitt benne és minden este elővette a képet, hogy imádkozzon Szent Filoménához. Még csak kislány, de mégis titokként tudta kezelni az ügyet, és türelmesen várt.

– Honnan származik a dombormű ötlete?

– Amikor elkezdtük az imádságot, azt is hozzávettük fogadalomként, hogy a család kápolnájába, mely a 14 segítő tiszteletére lett beszentelve, teszünk egy Szent Filoména-képet. Ez valósult meg a mai nappal, amikor Giovanni atya megáldotta Petrás Mária művésznő alkotását.

„Egyszerűségét, szépségét és szelídségét akartam kifejezni”

– Mindennap, amióta hallottam Szent Filoménáról, valami újdonság, meglepetés történik – mondja Petrás Mária moldvai művésznő. – Én még keresem Filoménát, mert nem hiszem, hogy ez az első és utolsó munkám, amit róla készítettem. Nagyon megfogott benne valami. Nehéz elmondani, hogy mi az, amit bennem felébresztett. Keresem, ami jobban kifejezi az ő világát, azt a szentséget, melyet hordozott.

– A dombormű képe hogyan fogalmazódott meg?

– Ahhoz a korhoz akartam visszatérni, amelyben ő élt. Azt gondolom, hogy erről nem szabad megfeledkezni. Az ő egyszerűségét, szépségét, szelídségét akartam kifejezni.

– Mit érzett, milyen gondolatai támadtak, amikor előrehozták a templomba a művet?

– Vannak dolgok, amiket nem tudunk kimondani, csak megélni. Nekem ez ma csodálatos, felemelő érzés volt. Eszembe juttatta ez a sok ember azt a hatalmas szeretetet, amit megtapasztaltam, és hogy „talán mégsem veszünk el”.

– Ön nemcsak képzőművész, hangjában is művészi erő rejlik. Ma megajándékozta a zarándoktalálkozó résztvevőit egy csodálatos énekkel is. Mit hallottunk?

– Egy reggeli imádságot énekeltem, amit évszázadokon keresztül nem énekelhettünk a moldvai templomban, de ma itt felcsendülhetett. Ez számomra rendkívüli öröm és felemelő érzés.

„Ez olyan erő, ami nálam hatalmasabb”

Giovanni Braschi atya, a Mugnano del Cardinale-i Szent Filoména Szentély igazgatója áldotta meg az új domborművet. Prédikációjában néhány mondatban ismertette Szent Filoména életét, egyéniségét:

Szent Filoména szűz és mártír volt, aki a Krisztus utáni 3. században élt. 1802. május 25-én találták meg csontjait Rómában, és 1805-ben szállították Mugnanóba. Szent Filoména az ifjúság védőszentje. 13 évesen halt vértanúhalált rendkívüli kínzások közepette. Legnagyobb és legszentebb tanúbizonyságát adta a Krisztus és az Egyháza mellett való hűséges helytállásnak.

– Milyen szerepet játszik életében Szent Filoména? – kérdeztük Giovanni Braschi atyától.

– Nem is tudom ezt elmagyarázni, mert ez olyan erő, ami nálam hatalmasabb. Egy kedves teremtés ő, aki állandóan mosolyt csal az emberek arcára, akiből sugárzik a szeretet.

– Működik a világban egy Szent Filoména család is. Kik lehetnek e nagycsalád tagjai?

– A Szent Filoména család központja Mugnano del Cardinaleban van. A családban Krisztus leghűségesebb katonái találhatók. Minden nemzetek van egy saját képviselője, aki összefogja a családot. Ezt a vezetőt mindig a Mugnano del Cardinale-i Szent Filoména Szentély igazgatója nevezi ki. A család ereje, összetartozása az egyszerűségben és az igazságban rejlik. Ez egy olyan csodálatos keresztény család, melynek Szent Fioloména vezetése alatt kell megélnie a krisztusi szeretetet és szeretetszolgálatot.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>