Cikkek listázása

Előkészületek a 2007. szeptemberi városmisszióhoz

Az örömhír ragályos

Szerző: Madocsai Bea

Fotó: Kassányi Jenő

„A nagyvárosokban a lelki éhség észrevehetően növekszik. 20–25 éve vannak imacsoportok, amelyek imádkoznak fővárosunk megtéréséért, azért, hogy a keresztény üzenet eljusson mindenkihez. Egészen a közelmúltig nem lettünk látványos ébredésnek tanúi az Egyházban. Ilyen körülmények között született meg a városmisszió gondolata, és 2004 óta a gyakorlatban is megvalósult már négy nagyvárosban, Bécsben, Párizsban, Lisszabonban és Brüsszelben” – mondja Marik József, a városmisszió világi felelőse.

A szervezők tapasztalata az, hogy amint elkezdődött az idén szeptemberben sorra kerülő budapesti városmisszió szervezése, a felszín alatt megbúvó vágy, szándék szinte robbanásszerűen cselekvéssé alakult. Amikor Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek rögtön érseki kinevezése után meghirdette a plébániai napokat, vagy húszan nagyon példamutatóan válaszoltak is rá. Most, a városmisszió előkészülete során ismét megszólították a plébániákat, és 150-ből 130 igent mondott a részvételre. Ez azt is tükrözi, hogy az emberekben már meglévő vágy az, hogy szeretnék megosztani másokkal is az evangélium örömhírét, és megtapasztalni, hogy a keresztények nemcsak furcsa kisebbség a társadalomban, hanem meghatározók tudnak lenni, mert van mit felmutatniuk annak a társadalomnak, amely alapvetően nem túl kíváncsi a keresztény üzenetre, mégis bizonyos fokú tisztelettel néz a keresztényekre.

Figyelemre méltó az is, hogy egyre-másra születnek olyan csoportok, amelyek tagjainak kicsit csillogóbb a szemük, a mai világban is tudnak mosolyogni, és úgy tűnik, van valamijük. A városmisszióban a szervezők elmondása szerint leginkább az ad okot a derűlátásra, hogy nagyon sokan vannak, akik már olyan szintre jutottak keresztény hitükben, hogy szükségesnek érzik annak megosztását másokkal. Tudják ugyanis azt, hogy ez válasz a világ különböző nyűgeire, bajaira, nyomorúságaira, hiszen ők már megtapasztalták, hogy valóban meg lehet szabadulni az alkoholizmusból, drogból, mindenféle nyomorúságból, ha az ember Isten kegyelméhez, Jézus Krisztushoz fordul.

„Nekünk, keresztényeknek hangosan ki kell mondanunk, hogy van megoldásunk a társadalom számára, amely még pénzbe sem kerül – folytatja Marik József. – A személy saját odafordulása az Isten kegyelméhez, döntése Jézus Krisztus mellett elég, hogy – még ha az anyagi nyomorúság vagy a betegség nem is szűnik meg – az élete jobb legyen, és a reménytelenség reménységgé válik.”

Hogy elhangozzon Jézus mai napra szóló üzenete

A budapesti városmisszió ugyanúgy épül föl, mint a korábbiak: része lesz egy nemzetközi konferencia, melyet a bazilikában tartanak 1500–2000 résztvevővel, akik előadásokat, buzdítást, tanúságtételt hallanak a misszióról, és különféle „műhelymunkák” során kicserélik tapasztalataikat az egyes területeken végzett evangelizáció módszereiről.

Ugyanezen a héten a plébániák saját missziós programokat szerveznek, amelybe bekapcsolódhatnak ugyan a kongresszus résztvevői, de nem nekik szól, hanem az a céljuk, hogy az egész város területén valamilyen formában megjelenjen az evangélium, s ne csak a templomokban, hanem világi helyeken is, ahol az emberek megfordulnak. A szervezők ettől remélik, hogy a várost átjárja az evangélium örömhíre. Lesznek központi szervezésű színpadok forgalmas tereken, és bevásárlóközpontokban szervezett alkalmak is, melyek szintén arra szolgálnak, hogy a világnak elmondják: a keresztényeknek van örömüzenetük. A kulturális élet különböző területein is igyekeznek majd megjelenni: mozikkal, színházakkal, múzeumokkal folynak már tárgyalások.

A városmisszió munkatársai fontosnak tartják, hogy ne pusztán emlékeket mutogassanak arról, milyen szép képeink vannak évszázadokkal ezelőttről, vagy milyen szép muzsikát írtak zeneszerzők egyházi témákra, hanem ezek mellett mindenhol elhangozzon a mai napra szóló üzenet, hogy Jézus Krisztus ma is él, most is velünk van, és ma is fölkínálja az embereknek a szabadulást abból, amit bűnös állapotnak nevezünk, és ami megakadályozza, hogy kiteljesedjen az életük.

Elôkészítô nap zarándoklattal

A plébániák az Esztergom-Budapesti Egyházmegyében a pünkösdkor hagyományos karizmák ünnepén bemutatják egymásnak terveiket, elképzeléseiket, ötleteiket, hogy milyen módon igyekeznek majd elérni azokat a plébániájuk területén élő embereket, akik Isten szeretetével még nem találkoztak.

A városmisszió hetét előkészítő nap vezeti majd be: szeptember 15-én reggel zarándoklat indul Máriaremetére, ahol délben Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrál szentmisét.

Aznap Budapest templomai az esti szentmise után a nyitott múzeumok éjszakájának mintájára nyitva tartják kapuikat, hogy lehetővé tegyék az érdeklődőknek a templomok megtekintését, és esetleg azt is, hogy vezetett templomlátogatáson vegyenek részt. Ez nem csak azoknak érdekes, akik nem szoktak a templomokban megfordulni, de jó lehetőség mindenkinek, aki rendszeresen ott van a szentmiséken, azonban még sosem nézett igazán körül, nem tudja, kiket is ábrázolnak a szobrok, ki festette az oltárképet, hány éves üvegablakban gyönyörködik minden vasárnap, még sosem járt az orgonánál, talán nem is tudta, hogy van altemplom is, és nem látta még a harangokat.

Fókuszban a hit, a szeretet, az öröm és a remény

Kialakult már a kongresszus programja is: hétfőn a hit, kedden a szeretet, csütörtökön az öröm, pénteken a remény áll majd a figyelem fókuszában. Szerda a vértanúság napja, ekkor a konferencia résztvevői Esztergomba látogatnak, tisztelegnek Mindszenty bíboros sírjánál, és az üldöztetés időszakának nagy tanúi is megszólalnak. Pénteken, a jövő napján egy kerekasztal-beszélgetés során találkoznak a város­misszió-sorozatban résztvevő fővárosok érsekei.

A városmisszió hetében – akárcsak a megelőző nagyvárosokba – Budapestre érkezik Kis Szent Teréz ereklyéje, hiszen ő a missziók védőszentje.

Elküldték már a fölkéréseket a leendő előadóknak, akik közül hazánkban a legismertebb Böjte Csaba erdélyi ferences atya. Felszólalója lesz a kongresszusnak Ralph Martin, az Egyesült Államokban élő teológiaprofesszor, író, hatgyermekes családapa. Munkája homlokterében a megújulási mozgalmaknak és az Egyház intézményrendszerének hatékony együttműködése áll. Hazájában megalapította a Renewal Ministries nemzetközi evangelizációs szolgálatot. E szervezet a világ valamennyi kontinensén konferenciák és missziós összejövetelek szervezésével segíti a helyi egyház missziós tevékenységét.

Egyik napon Nicky Gumbel beszél majd, aki a Holy Trinity Brompton anglikán egyházközség plébánosa, az Alpha kurzus kifejlesztője. Ez egy tíz hetes tanfolyam, mely bevezet a keresztény hit alapjaiba, s a világszerte legelterjedtebb evangelizációs formává vált. A módszer erőssége, hogy kifejezetten plébániai használatra fejlesztették ki, így módot ad az egész egyházközség missziós mobilizációjára, és a megtérőket természetesen vezeti be a keresztény közösség életébe.

Felkérést kapott Jean-Luc Moens is, a belga matematikus, író, újságíró, az Új Evangelizációs Kongresszus nemzetközi szervezőtestületének főtitkára. Nős, hét gyermek édesapja. 28 éve tagja az Emmánuel Közösségnek, amely kezdeményezője volt a nagyvárosok missziójának.

A kongresszusra április 20-tól lehet jelentkezni, s a jelentkezés addig tart, amíg meg nem töltik a bazilikát azon külföldi és hazai érdeklődők, akik befizetik a részvételi díjat, amely a regisztráción kívül BKV-bérletet és kétszeri étkezést is tartalmaz. Szállást a plébániák nagylelkű hívei adnak majd, ennek a szervezése is nagy erővel folyik.

A városmisszió világi felelőse az előkészületeket így összegzi: „Százával vannak már olyan önkéntesek, akik dolgozni akarnak, és plébániák, amelyek be akarnak kapcsolódni, s mindez nagyon komoly remény arra, hogy valami történni fog ebben a városban. És ha megtörténik, akkor az egész országban is el fog indulni valami, mert ez ragályos.”

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>