Kártik Emerencia nővér köszöntése
A kereszt fényében
Szerző: Kovács Ágnes
Bosák Nándor a Pro Communitate Christiana-, azaz A keresztény közösségért-díjat a közelmúltban alapította azzal a céllal, hogy a közösségért végzett kimagasló munkáért, szolgálatért az egyházmegye nevében megbecsülését és tiszteletét fejezze ki. A díj első kitüntetettje Emerencia nővér, akinek az életműve a díj szimbólumának is tekinthető. Az elismerés ezúttal olyan ember életútjának szólt, aki a nehéz körülmények közötti hétköznapokban rendkívüli elkötelezettséggel és hűséggel szolgálta a keresztény közösséget.
Dr. Linczenbold Levente, Polgár plébánosa Kártik Emerencia nővér küzdelmes életútjának méltatása után a Polgári Római Katolikus Egyházközség által ebben az évben alapított Pro Ecclesia Polgariensis-díjjal fejezte ki köszönetét a nővérnek, aki évtizedeken keresztül szolgált a helyi plébánián, és gondozta a város kincseit: a katolikus templomot, a Kálvária-dombot és az útszéli kereszteket. Végül Lukács Tamás, a KDNP országgyűlési képviselője Barankovics-emléklappal, valamint a város szülöttjének életművét tartalmazó könyvvel köszönte meg a nővérnek a nehéz időkben is vállalt áldozatos munkáját.
Hárskeretbe foglalt életút
Az ünnepélyes szentmise után Bosák Nándor püspök atya felszentelte a plébánia kápolnáját, amelynek oltára az Amerikából hozott és a polgári Kálvária-domb hármas keresztjének árnyékában megerősödött fából készült. A mestermű Soós Ferenc kisgyőri népi fafaragó munkáját dicséri. A fa – Menci néni életútjának mintegy keretet adva – immár végérvényesen elfoglalta helyét, ezentúl a szentmise bemutatásának „asztalaként”, az Oltáriszentség otthonaként szolgál majd.
A Polgárról elszármazó Kártik Emerencia 1914-ben született a New-York Egyházmegyéhez tartozó Cleveland városában, és kilenc évesen tért haza Magyarországra családjával. Két testvére Amerikában, majd a harmadik Magyarországon született. Fiatal lány volt, amikor Polgárra kerültek a kalocsai iskolanővérek, és a velük való találkozás segített hivatásának felismerésében.
Növekvő életének első gyümölcse volt, hogy a Polgáron szolgáló Kalocsai Iskolanővérek hatására 15 évesen elhatározta: szerzetes lesz. Édesapja ellenezte elképzelését, anyai ráhatásra azonban mégis engedett. Emerencia 1936-ban örökfogadalmat tett Kalocsán.
A Boldogságos Szűz őrzött meg bennünket a golyózáporban
A növekedés örömét fájdalmas időszakok követték. A nővér végeláthatatlan történeteinek egyike: a II. világháborúban rendtársaival marhavagonokba került, majd a szőnyegbombázáskor a mozdonyt lekapcsolva otthagyták őket. Öt napot vesztegeltek a nyílt pályán étlen-szomjan. Amikor kiszabadultak, új életet kezdtek és fogadalmat tettek, hogy kápolnát építenek a Szűzanya tiszteletére.
„Egy Klára nevű apáca azt javasolta, hogy menjünk a Svábhegyre ásóval, csákánnyal, kapával, és kezdjük el egy fogadalmi kápolna alapjainak az ásását. Körülbelül 30 nővérrel felcipeltem a szerszámokat, és hozzáláttunk a munkához. A fejünk fölött váratlanul elkezdtek körözni a repülők, és miközben hevesen lövöldöztek, mi a helyünkön maradva imádkoztunk a Szűzanyához. A ruhánkat, nekem a fél fátylamat rongyossá szaggatták a golyók, de senki nem sérült meg. Valóban megtapasztaltam, hogy a Boldogságos Szűz megőrzött bennünket.”
Polgár legszebb kincseit ápolta
Aztán növekedésének fájdalma folytatódott a rendek feloszlatásával. Az elhurcoltatások, a szétszóratások után Emerencia nővérnek már nem volt hová mennie, 1950-ben hazajött a szüleihez Polgárra. Az ÁVH-sok, azzal a váddal, hogy a család nővért rejteget, elvitték az édesanyját. Emerencia hiába szaladt kiabálva a ponyvás autó után, hogy ő tehet az egészről, nem számított. Édesanyját, akit már korábban is elvittek hasonló vád miatt – akkor három nővért fogadott be –, másfél hétig fogva tartották, de ő egész életében hallgatott erről az időszakról. Emerencia nővér a polgári plébánián maradt, és mint háztartási alkalmazott, besegített az ottani munkába. 16 évet dolgozott dr. Tajti Lajos esperes úr ideje alatt. Tevékenyen részt vett a felrobbantott templomtorony romjainak eltakarításában és építésében. A kertben szőlőt kötözött, az esperes úrral pedig kápolnát alakítottak ki a közeli tanyákon. Közben évtizedeken keresztül Polgár legszebb kincseit ápolta: a templomot, a Kálvária-dombot, a 26 útszéli kereszt gondozását is vállalta, és ebben erősödött meg, gyakran emlékezetébe idézve: „Tekintsünk a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére, mert benne van a mi életünk, üdvösségünk és feltámadásunk”.
Mindent szeretetből tett
Később gerinctörést szenvedett, és nem tudta tovább vállalni a szolgálatát. Rengeteg szenvedés, megaláztatás, gyötrelem után, a rendszerváltás követően szeretett volna visszatérni a rendjébe, de betegségével nem akart társai terhére lenni. „Életem során úgy próbáltam élni, imádkozni, dolgozni, mintha rajtam lenne a nővérruhám. 93 éves vagyok, már csak az imáimmal szolgálhatok.”
Az alázatos Emerencia nővér nehezen fogadta a sok elismerést, díjakat, köszönetet, mondván, ő ezt nem érdemli meg, mindent szeretetből tett. Arra, hogy őt megajándékozzuk, hogy szolgáló, alázatos életéért hálát, köszönetet mondjunk, nekünk van szükségünk. Nekünk, akiknek példa küzdelmes élete, akiket megerősít, és akiknek bizonyosságot ad Isten végtelen jóságáról.
