Cikkek listázása

A felnőttek katekézise

Szerző: Plichta Adrien

Fogassy Judit, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia Hitoktatási Bizottságának felelőse a hit továbbadásáról szóló konferencián a radikális szemlélet- és szerkezetváltás sürgető kényszerét hangsúlyozta a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az alábbiakban az ő gondolataiból idézünk.

Szükséges a felnőttek katekézise – a Katekézis Általános Direktóriuma 59., 171., 176. pontjainak megfelelően –, és ehhez minden más kateketikai formának igazodnia kell, ellentétben a mostani gyerekcentrikus gyakorlattal, amely a gyereken keresztül próbálja a felnőtteket elérni. Ez mindenképp hiányos, mert csak a szülőket szólítja meg, s ráadásul őket sem személyesen, hanem csak szülői szerepükön keresztül.

Jézus kezdettől a felnőtteknek adta át az örömhírt, ők voltak az első címzettek, s mai napig ők a fő címzettek.

A hitre nevelés folyamata a személyiségfejlődésre épül; olyan hitről van szó, amely a vallás szintjére hozza mindazt az emberi képességet, amit a hit követel: a bizalmat, a rizikóvállalást, a tanúságtevő életet. A mai felnőtt nagy bajban van, hiszen ebben sokáig nem kapott igazán támogatást; Magyarországon már nagyszülői korosztály az ateista réteg…

Az Egyház tagjának joga és kötelessége, hogy hite érettebbé váljon – döntenie kell: talentumait elássa-e vagy hasznosítja? A különböző társadalmi helyzeteket vállalja fel, saját küldetését kutassa fel és élje, az értékeket tudatosan, méltón adja át! Közben vértezze fel magát, mert mélyreható változásoknak és kríziseknek van és lesz kitéve – sebezhetővé, sebzetté válik, gyakran úgy, hogy nem is tud róla. A szeretet főparancsa viszont gyógyító és szabadító – hogy igazi szabadsággal gyógyuljon az ember múltjából, kárából pedig tanuljon.

Az andragógia alapelve, hogy a felnőtt tanuló önkéntesen, szabadon, tudatosan vegyen részt saját formálásában; hozzászólhat, kérdezhet, javasolhat – hiszen ő tudja, „hol szorít a cipő”. A felnőttek esetében elsődleges az egzisztenciális probléma: minden életszakasz életfeladatát teljesíteniük kell; az idő sürget, csak az tudja őket lekötni, ami számukra hasznos életfeladatuk megoldásában. A kamaszgyerekével küszködő szülő például nem fogékony elméleti fejtegetésekre. A tapasztalat értéke viszont nagy, segíteni kell, hogy ebből bölcsességet merítsünk.

Tudomásul kell vennünk, hogy a felnőttkatekézis központi szerepétől nagyon messze vagyunk. Struktúráink, gyakorlatunk a gyerekekre van kidolgozva – nehéz erről átállni. Viszont szükséges egy egészségesebb, tudatosan hívő keresztény társadalmat alakítani. És bár minden születés sírással, vérrel, fájdalommal jár, de új élet születik…

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>