Angyal vezeti a kezét
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Csernák Bálint, Csernák Máté
Gera Katalin szobrászművész csaknem harminc éve él Kaposváron. Békés megyéből való, Újkígyósról, amelynek díszpolgára lett. Kulák családból származik; szülei dolgos parasztemberek voltak; jóllehet az ötvenes években elég nyomorúságos sors jutott az ügyes kezű, kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedő leánynak. Édesanyjának köszönhetően azonban bekerült a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. Addig azt sem tudták, hogy ilyen iskola létezik; egy újságban megjelent fotó nyomán, a népszerű rádiós műsor, a Miska bácsi leveles ládája segítségével derítették ki az intézmény címét. A 2000 jelentkező közül 120-at vettek fel. Köztük volt Gera Katalin is.
– Somogyi József is itt tanított – meséli. – Ő javasolta, hogy legyek szobrász. Csupa szív, nagy műveltségű ember volt. Mérhetetlen humanizmussal fordult felénk, nagyon tudott szeretni, s ez egy falusi kislánynak fontos volt, hiszen kezdetben sokat sírtam, mindenáron haza akartam menni.
– A képzőművészeti főiskolán kik várták?
– Szabó Iván volt a szobrásztanárunk, Barcsay mester művészeti anatómiát tanított. Később Somogyi is odakerült; a tanszéket Páczai Pál vezette, aki mellé mindig odatelepedhettünk az Epreskertben, hogy beszélgessünk. Olykor-olykor Bernáth Aurél is feltűnt, de számunkra ő „megközelíthetetlen” maradt. Ötödévesként férjhez mentem Csernák Árpádhoz, aki a debreceni, később a szegedi színházba került. Ekkor szinte fillérekből éltünk, ám fiaink, Máté, majd Bálint érkezése örömöt hoztak életünkbe. Az isteni gondviselést, az angyalok közbenjárását akkor is éreztük, amikor két és fél éves Máté fiunk vírusos agyhártyagyulladással három héten át eszméletlenül feküdt. A szegedi klinikán hívő orvosok küzdöttek érte, sikerrel. Mi is imádkoztunk; abban bízva, hogy a sok-sok ima összeadódik, és kérésünk meghallgatásra talál.
Kati egyébként kisgyermek korából, a szülői házból hozta magával a hitet. Első elemistaként falujukban szolgált Etele Ágoston káplán, aki gyönyörű meséskönyvekkel halmozta el hittanos tanítványait. A híres somogyi búcsújáróhely, Andocs legendájáról is – miszerint angyalok hozták a kegykápolnát Kalocsáról –, akkor olvasott először.
Gera Katalin főiskolai docens tanított gimnáziumban, vezetett nyugdíjas kört, volt művészeti főelőadó, színházi díszletszobrász és szabad „fuldokló”, ahogy ő fogalmazott. Kaposvárra kerülvén műtermet kapott a várostól – hiszen szobában szobrászkodni lehetetlen vállalkozás –, amelynek lakói megszerették míves Dorottya reliefjét a sétáló utcán, s a színházparkban felállított Tündérrózsáját – annak bájos leányalakjával. Mint mondta, mindig, mindenért meg kellett küzdenie. A sikerért is, hiszen éppen negyven köztéri munkája található az országban. Kaposvártól Újkígyósig, Barcstól Ópusztaszerig, Tabtól Nagyszakácsiig. Köztük több író, politikus szobra és domborműve és több szakrális munka, mint Szent László a történelmi emlékparkban vagy Szent István Barcson. Jó ideje fiatalok között van. Kezdetben a tanítóképző rajztanszékén dolgozott, most pedig az egyetem művészeti karának látványtervezős hallgatóit tanítja.
– A kaposvári Megyeházán is látható egy bronzírozott gipsz mellszobor Szent Lászlóról, amelynek eredetije Ópusztaszeren áll. A lovagkirály egy kicsit felszegett fejjel szemléli a földi eseményeket. Nekem úgy tűnik, mintha egy kicsit fittyet hányna az evilági dolgokra…
– Tudatos az emelt fej, hiszen nemcsak lovagkirály voltát, atléta termetét, robosztusságát, hanem Szent László Istennel való kapcsolatát is szerettem volna kifejezni. Talán ezért érzi úgy, hogy földön túli erő sugárzik belőle.
– Van-e még kedvenc szentje?
– Igen, Erzsébet, akinek karitatív tevékenysége babonázott meg, de Szent Kinga élete is lenyűgözött. Lengyelországban én is jártam ott, ahol Szent Kinga élt és imádkozott. Itt is csodás erőt éreztem. Olyant, mint amilyent Somogyváron, Szent László király első nyughelyénél. Mindenképpen szeretném mielőbb megmintázni Erzsébetet.
– És Máriát?
– A Szent Szűzről szerintem nagyon nehéz szobrot készíteni. Talán Michelangelo Piétája olyan, ami méltó hozzá…
A Balázs János utcai műhelyben rajzok, kisplasztikák, reliefek tucatjai vesznek körül bennünket. Most egy Fodor András-portrén dolgozik, és egy makettet készít egy meghívásos pályázatra, amelynek témája a „festők Szindbádjaként” emlegetett Rippl-Rónai alakja, miként csacsifogatával Róma-hegyi villájából megérkezik a városba…
Beszélgetésünk során sok szó esik a tehetségről, amelyet a művésznő Istentől eredeztet. Úgy véli, nem mindenki van tisztában ezzel, ezért aztán nem is tud mindenki élni vele. S hogy ő jól sáfárkodik-e ezzel az adománnyal?
– Az erőmhöz képest igyekszem tisztességesen helytállni – felelte. – De így vagyok az egész életemmel. Férjem mondja is gyakran: „könnyű neked, mert te szívós parasztlány vagy.” Nagyanyám is egyszerű asszony volt, s édesanyám is az. Fontosnak tartom a családot, az anya szerepét, ezért én is jó feleség, jó anya és jó háziasszony szeretnék lenni. Különben is csak akkor érzem jól magamat, ha rend van körülöttem. Tanítványaimnak próbálom átadni a tudásomat. Nagyon helyes, okos és tehetséges fiatalok között lehetek, akik komolyan veszik a hivatásukat. Legutóbb 180 jelentkezőből tízet vettünk fel a látványtervezői szakra.
– Férje színész, író, az ötéves Búvópatak című polgári lap főszerkesztője. Mennyire befolyásolja az alkotási folyamatot, hogy párja is örök jegyességet kötött a művészettel?
– Az alkotó munkában kölcsönösen jó hatással vagyunk egymásra. Árpád széles látókörű, művelt, érzékeny ember. Nemcsak az irodalom, hanem a vizuális kultúra területén is sokat tud segíteni. Első kritikusom mégsem ő, hanem jobbára Máté fiam, aki szakmailag talán hasznosabb észrevételeket tesz – több munkát is közösen készítettünk -, s ami nem utolsó: „szelídebben” fogalmaz…
– Csernák Árpád azontúl, hogy művész, a jobboldal emblematikus alakja. Kaposváron negyvenkét napig tartott a kormány elleni tüntetés, amelynek ő volt a főmotorja.
– Szükség volt erre, és ha Árpi ezt vállalta, akkor nekem az volt a dolgom, hogy a háttérből segítsem.
Beszélgetésünk vissza-visszatérő elemei voltak az angyalok, akik érzékelhetően vezetik a szobrásznő kezét. Számos reliefje, kisplasztikája hozza közelebb hozzánk eme égi lényeket, köztük egy szépséges „Prágai angyalt”. Aztán ráterelődik a szó legkedvesebb angyalára, A szabadság angyalára, és hálával említi Cs. Dakos Rózsa, a kaposvári Művészetek Kincsesháza néhai vezetőjének a nevét, akinek jelentős közvetítő szerep jutott a somogyi megyeszékhely és az amerikai megrendelők között. S hogy mit ábrázol A szabadság angyala?
– A széthasadt, szétlőtt falra emlékeztető carrarai márványtömbök, a belőlük kiálló fémrúd, melyre a megtépázott, lyukas zászló felszúródik letiport hazánkat, szétdúlt otthonainkat, a durván, kegyetlenül vérbefojtott forradalmunkat, szabadságharcunkat jelképezik. A kőtömbök előtt az égbe emelkedés pillanatában lévő angyalfigura látható, magasra emelt jobb kezében a Kossuth-címer, mint az 1848-as és 1956-os forradalmat összekötő jelkép.
Gera Katalin úgy véli: az angyalt mindenki magáénak érezheti, akiben van szeretet, aki békében, szabadságban akar élni, és így szeretné felnevelni gyermekeit, unokáit is. Aki tiszteli és betartja a jó szomszédság törvényét, az ősi magyar vallás és kultúra legfontosabb tételét: élj szabadon, úgy, hogy ne árts másoknak, hanem segíts; beleértve embert, állatot, növényt, vizet. A földet.
Az angyalok arra hivatottak, hogy segítsenek ebben nekünk. Fogadjuk el kinyújtott kezüket!
