Magyar szentek és boldogok
Zengjen a himnusz dallama
Szerző: Kovács Gergely
Fotó: Vida József
A hazai liturgikus ünnepek sorát a 11. században a zoborhegyi remeték, András és Benedek júliusi emléknapjai nyitották meg. 1092-ben a Szabolcsi Zsinat parancsolt ünneppé tette Szent István király és vele Szent Gellért püspök és Szent Imre herceg ünnepét.
Salkaházi Sára boldoggá avatásának kihirdetése
A 12. században elődeink már évente öt alkalommal emlékeztek meg Magyarország apostoláról: augusztus 15-én égi születésnapját, augusztus 20-án a főünnepét, a megelőző napon ennek vigíliáját, október 11-én testének oltárra emelését, május 30-án pedig dicsőséges Szent Jobbjának a megtalálását ünnepelték.
A helyi szentek kultusza, védőszentek választása sok kutató szerint a nemzeti önazonosság kialakulásának egyik fontos előzménye. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg:
Magyar hazánk, te jó Anya,
Fiad dicsérd ma, őt dalold,
Zengjen a himnusz dallama
Hozzá, ki mindig pártfogolt.
Szentjeink közös jellemzője – akár magyarnak születtek, akár más országokból érkeztek a Kárpát-medencébe –, hogy fontosnak tartották a földi haza sorsát, felelősséget vállaltak és áldozatokat hoztak érte. Méltó tehát, hogy november 13-án együtt ünnepeljük őket: üdvözültjeink jól vagy kevésbé ismert és névtelen seregét, valamint azokat, akik reményteli jelöltjeink a boldoggá és szentté avatásra.
A közös ünnep előzménye egy régi, november 6-i megemlékezés, az egyházmegyék ereklyéinek ünnepe. A püspöki kar a magyar mindenszentek új ünnepének tartalmát 1970-ben így jelölte meg: „Eredetileg azokat a szenteket ünnepeltük, akiknek ereklyéit templomainkban tiszteljük. Az új ünnepnapon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Vannak köztük olyanok, akiket a népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt” (Szent Zsolozsma IV. köt.).
A ismeretlenek mellett ezen a napon emlékezünk többek között Szent Asztrikra és társaira, Szent Bonifácra és Boldog Sebestyénre, Szent Gellért vértanútársaira – köztük a 20. századig Esztergomban különös tisztelettel övezett Szent Beszterédre –, számos Árpád-házi boldogunkra, a török idők hitvallóira valamint sok új példaképünkre, köztük Boldog Batthyány Lászlóra és Boldog Apor Vilmos vértanú püspökre, akik számára még nem határoztak meg külön országos ünnepnapokat.
A népszerű Szentek élete című gyűjtemény úgynevezett tiszteletreméltókat is felsorol november 13. szentjei között. Az életszentség elismerésének fokozatait tükrözik ezek a jelzők: Isten szolgájának nevezzük azt, akinek hivatalosan elindult a szentté avatási eljárása; tiszteletreméltónak hívhatjuk azokat, akiknek az életszentségét vagy vértanúságát már elismerte a pápa. A boldogok helyi szentek, akiknek a tisztelete még nem terjedhet ki az egész földkerekségre, de bizonyos egyházmegyékben, országokban, szerzetesközösségekben úgy tisztelhetőek, mint a szentek. Végül minden kanonizációs eljárás célja és beteljesülése az a pillanat, amikor a pápa szentté avat egy boldogot, és tiszteletét elrendeli az egész világegyházban.
A 20. század folyamán több magyar vonatkozású boldoggá és szentté avatás történt. Szent X. Piusz pápa nyitotta meg a sort, amikor 1905-ben lehetővé tette a kassai vértanúk boldogként való tiszteletét. 1995-ben a szentté avatásuk is megtörtént. Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa 1943-ban egy különleges eljárás keretében – ünnepélyes avatás nélkül – iktatta a szentek sorába Árpád-házi Boldog Margitot. Isten Szolgája II. János Pál pápa kanonizációk terén tanúsított legfőbb pásztori buzgóságának köszönhetjük az Árpád-ház két idegen földre szakadt tagjának, Prágai Ágnesnek (1989) és Ószandeci Kingának (1999) a szentté avatását és Nagy Lajos királyunk lányának, Hedvignek a kanonizációját (1997). A lengyel pápa avatta boldoggá 1997-ben Apor Vilmos győri püspököt, 2001-ben Romzsa Tódor munkácsi püspököt, 2003-ban Batthyány Lászlót és 2004. október 3-án – az általa bemutatott legutolsó ilyen szertartás keretében – Magyarország utolsó apostoli királyát, IV. Károlyt az Ausztriai Házból.
Ez a Rómában megrendezett avatás – a szentség hírében azóta elhunyt pápa búcsúajándéka – azért olyan becses a magyarság számára, mert egyedüli nemzet vagyunk a világon, amelyiknek az első és az utolsó uralkodóját egyaránt szentként, illetve boldogként tiszteli az Anyaszentegyház. A XVI. Benedek pápa által megújított szokások alapján a helyi egyház példaképeinek boldoggá avatásáról rendelkező legfőbb pásztori döntést a helyi főpásztor hirdetheti ki. Ez történt 2006 szeptemberében a budapesti Szent István-bazilika előtti téren, amikor a vértanú Salkaházi Sára szociális testvér gyarapította a magyar boldogok népes seregét.
Magyar földön azóta is szinte minden egyházmegyéből, határokon innen és túl érkeznek hírek folyamatban lévő szentté avatási ügyekről. Hivatalosan tizennégy magyar vonatkozású eljárást vezettek már be Rómában. Az említett új boldogokén kívül: Bogner Mária Margitét (†1933), Kaszap Istvánét (†1935), Scheffler János (†1952), Bogdánffy Szilárd (†1953) és Meszlényi Zoltán Lajos (†1953) püspökökét, Brenner János (†1957) áldozópapét, Marton Boldizsár Marcell (†1966) karmelita szerzetesét, Mindszenty József (†1975) bíboros hercegprímásét, Bálint Sándor (†1980) néprajztudósét és Márton Áron (†1980) püspökét. Szentté avatási eljárásaik különböző stádiumban vannak. Legjobban Kaszap István ügye áll, akinek a Szentatya a közelmúltban elismerte a hősies erénygyakorlását, már csak egy igazolható csoda hiányzik a boldoggá avatás lehetőségéhez. A legnagyobb várakozás Isten szolgája Mindszenty József bíboros eljárását kíséri, az ő esetében már két csodásnak tűnő kivizsgált gyógyulás várja a római értékelést. Erre azonban addig nem kerülhet sor, ameddig el nem készül az életút teljes vizsgálati anyagának összegzése, az úgynevezett positio, és ezt meg nem vizsgálják a Szentté Avatási Kongregáció történészei, teológusai és főpapjai, hogy a pápa meghozhassa döntését a hercegprímás életszentségéről. A két legfiatalabb ügy Bálint Sándoré és Meszlényi Zoltáné, a legrégebben elindított eljárás pedig Bogner Mária Margité.
A boldoggá és szentté avatási eljárásoknak azonban nincs időhatára. Régen évszázadokig is elhúzódtak. Ma már lényegesen gyorsabb az ügymenet annak ellenére, hogy a magyar jelölteken kívül csaknem háromezer jelölt vértanúságát vagy életszentségét és a közbenjárásukra történt csodákat vizsgálja a vatikáni Szent Péter tér szomszédságában működő szentszéki hivatal. Sokat számít az ügyek folyamatos szorgalmazása, nem nélkülözhető az anyagi háttér, de a leghatékonyabb segítség mégis az imádság.
November 13., a magyar szentek és boldogok közös ünnepnapja kiváló imaalkalom a mindannyiunk számára fontos, de lassúnak tűnő eljárások meggyorsítására is, hogy új égi közbenjárókkal gazdagodjon Szent Pannónia, a Mindszenty bíboros által jelmondatnak választott Szent Magyarország. Ezen a napon magyar földről zengjen himnusz a Szentek Szentjének, a Királyok Királyának, az égi seregek Urának:
Krisztus, földről himnusz szárnyal
Hozzád, aki keresztfáddal
Magadhoz vonsz népeket,
Szentek útja te vagy égbe,
Hitvallóknak dicsősége,
Néked áldás, tisztelet.
Ámen.
