Cikkek listázása

„Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40)

Kövek

Szerző: Katona Marianna

Fotó: Léphaft Pál

Mi történhetett, hogy nekem kell beszélnem? Évezredek óta hallgatom már némán, amit ezek a két lábon járó, magukat embereknek nevező lények beszélnek körülöttem! Mennyi titkot, elsuttogott szót, könnyet és sóhajt láttam már köveim repedései fölött. S most úgy érzem, nekem kell megszólalnom s belekiáltanom az éjszakába:

– Emberek, ébredjetek! Miért alusztok? Hát már elfelejtettétek a titkot, melynek ti is éppúgy szemtanúi voltatok, mint én?! Vagy már eltemettétek azt a csodás napot, mikor itt járt köztünk a Feltámadás és az Élet? Az én szemem kőből van, de mégis felismertem benne a Várva Vártat, ti még akkor is kételkedtetek benne, mikor csodáit láttátok! Hány és hány sírboltot ástatok már köveim közé, sziklám hasadékaiba! Tudom, mi az elmúlás! Az én szikláimat is évről évre koptatja, porlasztja az idő. S ti emberek még gyengébbek vagytok nálam!

Kövek 

Így gondoltam, míg meg nem ismertem őt azon a ragyogó délutánon.

Már négy nap telt el azóta, hogy Mária és Márta bátyját eltemettük. Testét hűségesen őriztem köveim között, s jól hallottam Márta kétségbeesett szavait: „Uram – mondta –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” S akkor megszólalt ő, akinek egyetlen szava elég hozzá, hogy megindítson minket, a kemény köveket. Így szólt: „Feltámad a testvéred.” S én tudtam, most már minden rendben lesz. De az asszony könnyeit törölgetve továbbra is értetlen maradt. „Tudom, hogy feltámad, majd feltámadáskor, az utolsó napon.”

Ó, ti asszonyi szívek, milyen lágyak tudtok lenni, ha szerettek, s hogy megkeményedtek, ha úgy érzitek, elhagytak benneteket! Pedig még az én kőszívem is érezte, ő sosem hagyna el senkit! Különösen nem a megtört szívűt, akit összenyom a fájdalom terhe! S akkor felemelte tekintetét, s meleg hangjától megremegett valamennyi szikladarabom: „Én vagyok a feltámadás és az élet – mondta. – Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” – válaszolta az asszony, majd elszaladt Bethánia felé.

Testvére, Mária társaságában tért vissza. „Mester! – kiáltotta Mária, és az ő lábai elé borult. – „Uram, ha itt lettél volna, nem hal meg a testvérem!” – zokogta, s vele sírtak kísérői is. Még az én kőszívem is elfacsarodott a szomorúságtól, mikor őket néztem. „Hová tettétek?” – kérdezte ő könnyektől csillogó szemmel. „Gyere, Uram, s nézd meg” – hívták, s ő elém lépett. Barlangom bejáratát egy nagy kő takarta. Mit csinálnak ezek? – gondoltam magamban, mikor megláttam, hogy izmos vállak feszülnek neki a kőnek, s elhengerítik. – De hiszen mindenki tudja, hogy már negyednapja odabent van, s teste már az enyészeté! Mit akarnak vele? – törölgettem volna kőportól csillogó homlokomat, ha lett volna mivel, de így csak füleltem, s vártam, mi fog történni. „De Jézus – szólt Márta –, hiszen már szaga van!” „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? – kérdezte a férfi, és égre emelte tekintetét: – Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.”

A csönd félelmetessé erősödött. „Lázár, jöjj ki!” – hasított bele a levegőbe a határozott hang, melynek hallatán még az én szikláim is megremegtek. S ekkor megtörtént, ami még soha: a sötétből előjött Lázár. Testét még a halál kötése borította, de a halotti gyolcs alatt már újra az élet lüktetett. S én tudtam, aki ilyesmire képes, hogy életre keltse a halottakat, annak az sem lehetetlen, hogy bennünket, köveket megszólaltasson. S hogy sajnos egyszer eljön majd az idő, mikor már mindenki más elnémul, s nekünk kell belekiáltani a süketté vált fülekbe:

– Miért alusztok! Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>