Tíz éve emelték oltárra Apor Vilmost
Jelképpé magasodott a vértanú főpap
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Báró altorjai Apor Vilmos győri püspök (1892–1945) a 20. század szent életű magyarjai közül elsőként került 1997. november 9-én a boldoggá avatottak sorába. 1945 nagypéntekén nem politikai gyilkosság áldozata lett – hiszen nem előre kitervelt módon lőtt rá a szovjet tiszt a Püspökvárba menekült asszonyokat és lányokat védelmező főpapra –, vértanúhalála mégis történelmi jelképpé vált.
De jelképpé csak az válhat, akit ismernek. Ezért nem volt szabad Apor Vilmosról beszélni, írni évekig. Működésének színhelyein, Gyulán és Győrben a tiltások ellenére tovább élt emlékezete. Az 1948-ban Győrött elkészült, de üresen álló székesegyházi szarkofágján mindig volt virág. Akkor nem engedték újratemetését a karmeliták altemplomából, de 1986-ban, az éj leple alatt titokban átvitték, a nyilvánosság kizárásával. A hatalom félelme és tiltásai ellenére jelképpé magasodott és oltárra emelkedett a vértanú főpap.
Apor Vilmos az innsbrucki egyetemen szociológiai előadásokat is hallgatott, amely számára nem elvont stúdiumokat jelentett, hanem lelkipásztori munkáját is befolyásolta. Amikor 1915-ben gyulai káplán lett, hamarosan Nővédő Irodát alapított, melyből egy év múlva a Szociális Missziótársulat helyi közössége lett Slachta Margit közreműködésével. Már káplán korában figyelt szavára a sok nemzetiségű és sok vallású gyulai lakosság.
1918 augusztusában lett a város plébánosa, közvetlenül a forradalmi idők küszöbén. A Tanácsköztársaság nem elégedett meg azzal, hogy államosította az egyházi iskolákat: 1919. április 4-én egy tollvonással betiltotta az iskolai hitoktatást is. A hívek az utcára vonultak, az új hatalom meghátrált ugyan, de a plébánost felelősségre vonták hívei megmozdulásáért. Huszonöt évig volt lelkipásztor a keleti határszél kisvárosában. Amikor 1941-ben győri püspök lett, szinte töretlenül folytathatta – immár magasabb szinten – programját az emberi jogok védelmében. Apor Vilmos plébánosi működése az I. világháborút követő forradalmi idők küszöbén, püspöki szolgálata pedig a II. világháború embert próbáló éveiben indult.
A német megszállás vészterhes hónapjaiban sem csak a „nagy politikával” foglalkozott. A hajléktalanok közül sokat fogadott be a püspöki székházba. A bombatámadások után szinte mindjárt a helyszínen termett hívei körében.
Az üldözött zsidók védelmében nemcsak szavát emelte fel, hanem bátran segítette is őket. 1944 pünkösdvasárnapján székesegyháza szószékéről tiltakozott a győri gettó felállítása ellen. 1944. június 13-ára tűzték ki a németek a győri gettóban összegyűjtött zsidók elszállítását. Ezért Apor püspök bebocsátást kért a gettóba, de elutasították. Ezt követően Sztójay miniszterelnöknek táviratozott. A Gestapo győri főhadiszállásán is személyesen lépett fel, de közölték vele, hogy Hitler parancsa szerint pap nem mehet be a gettóba. Erre a következő személyes üzenetet küldte Hitlernek: „Az isteni törvények a Führert is kötelezik. Eljön az idő, amikor majd a világ és az Isten ítélőszéke előtt felelnie kell tetteiért!” Az üzenet továbbítására a Gestapót kérte fel.
1945. március 30-án, nagypénteken délelőtt hat szovjet katona kutatta át a Püspökvár pincéjét, német katonát keresve. Látták az odamenekült lányokat, asszonyokat, majd elvittek néhány hordó misebort. Este 6-7 óra tájban immár ittasan tértek vissza. Ötven nőt követeltek „krumplipucolásra”. A püspök férfiakból és idősebb asszonyokból akart csapatot szervezni. Szóváltás alakult ki. A vita élesedett, a püspök ellenállt, kiutasította a katonát. Ekkor a pincelejáratnál eldördültek a lövések. A három találat közül egy haslövés volt. A kórházban petróleumlámpa fényénél operálták a püspököt. Amikor megtudta, hogy védencei megmenekültek, mert tettüktől megriadva távoztak a katonák, ezt mondta: „Hála Istennek! Tehát a jó Isten elfogadta áldozatomat!” Ezzel a tudatossággal készült, imádkozott a magyar haza sorsáért és ellenségeiért is. Húsvéthétfőn, április 2-án éjjel egy óra öt perckor teljesedett be vértanúsága.
Apor Vilmos boldoggá avatási eljárása 1946-ban megindult, de 1949-ben fel kellett függeszteni, és csak 1989-ben lehetett folytatni. Az előkészítő munkálatok 1996-ra fejeződtek be. A boldoggá avatáshoz szükséges összes dokumentumot tartalmazó iratot díszkötésben nyújtották át II. János Pál pápának győri látogatása alkalmával, amikor a vértanú püspök sírjánál imádkozott. A boldoggá avatásra 1997. november 9-én került sor a római Szent Péter téren, ahol több ezer magyar zarándok is részt vett a szertartáson.
Emléknapja május 23-án, vagyis a végső nyughelyére helyezés évfordulóján van. Pápai Lajos megyéspüspök kinevezte a szentté avatási eljárás posztulátorát, és ezzel kezdetét vette a szentté avatási eljárás.
