Teleki Júlia könyvének debreceni bemutatójáról
„Hol vannak a sírok?”
Szerző: Kovács Ágnes
Ahol nincs fejfa, ahol nem nyílik virág.
Valahol ott, nem messze innen nyugszik
az édesapám.”
Teleki Júlia: Keresem az apám sírját (részlet)
A gyűlölet 60 évvel a mészárlás után is tovább él, nemzedékről nemzedékre száll. Az 1945-ben véglegesen magyartalanított délvidéki Csúrog falu katolikus templomát lerombolták, helyére focipálya került, tégláiból szövetkezeti otthont építettek. A magyar temető helyén disznókat legeltetnek. A temető, ahová háromezer meggyilkoltat – csurogiakat, környékbelieket – hantoltak, ma dögtemető…
– „Hol vannak a sírok?” A nyolcvan évesnek már nincs ereje keresni, nekünk, akkori gyerekeknek pedig már nem sok időnk van ezt megtenni – mondja gondolataiba merülve Telei Júlia Hol vannak a sírok? című könyvének bemutatóján Debrecenben 2007 októberében.
Az olvasó megrendülten szembesül a délvidéki magyarságot irtó 1944-es őszi vérengzéssel. A könyvben hátborzongató, emberi ésszel fel nem fogható gyűlöletből kibuggyanó agresszivitásra emlékeznek a túlélők. „Sózzad-nyúzzad”– a kegyetlenségre buzdítást ritmusra skandálták az elkövetők, emlékeznek a túlélők. A szekérre dobált meggyilkolt rokonaik, szüleik emlékét a trágya alól kilógott végtagjaik látványa őrzi kitörölhetetlenül, örökre…
A Szerbiában élő magyar nemzetiségű Teleki Júlia túlélő szerző könyvének küldetése mégsem a gyűlöletre szítás, nem a bosszúért kiáltás. A visszaemlékezéssel utolsó lehetőségként állít emléket halottainak, hogy az embertelen mészárlás többé ne forduljon elő.
