Egy katartikus film II. János Pál életéről
Karol, egy ember, aki pápa lett
Karol Wojtyla szerepét Piotr Adaczyk alakítja. A fiatal lengyel színész így mesél II. János Pállal való kapcsolatáról, a forgatáson szerzett tapasztalatairól: „A Szentatya szerepét eljátszani nagy felelősség. Minden más volt a színészi munkában, mint máskor. Természetesen készültem a filmre. Sok könyvet elolvastam. Próbáltam megnézni a róla szóló filmeket. Színészként azonban az emberekkel való találkozás volt a legértékesebb. Krakkóban vagy a forgatások során sokszor megállítottak az utcán az emberek: »Ó, maga játssza a pápát!« Elmondtam, hogy most forgatunk. »A nénikém ismerte, megadjam a számát?« Elkértem tőlük a telefonszámokat. Találkoztunk és Karol Wojtyláról beszélgettünk. Az egykori barátaival, azokkal, akik nálam jobban ismerték. Ez rendkívül hasznosnak bizonyult a felkészülés során. Sok lengyel is részt vett az alkotói munkában, akik szintén nagy segítségünkre voltak. Még jól emlékeztek a régi időkre, a kommunista rendszerre, ami előnyt jelentett. Az, hogy én magam is lengyel vagyok, szintén megkönnyítette a munkát.
A Szentatya olyan személy, akiről mindenki azt hiszi, hogy ismeri. Olyan, mint egy családtag. Még ha több ezres tömegben is áll az ember, úgy érzi, személy szerint hozzá szól a pápa. Ez a személyes varázsa.
Szerencsém volt, mert gyerekként láthattam őt először első lengyelországi útján. A tömegben álltam, és emlékszem, anyám meg akarta mutatni a pápamobilt, amint elhalad az utcán. De túl nehéz voltam, hogy ölbe vegyen vagy felemeljen. És túl kicsi ahhoz, hogy lássam a Szentatyát, mivel rengetegen voltak. Így csak az emberek lábát láttam. Ezért megpróbáltam átvergődni a tömegen, átmenetem a rendőrkordonon is. Talán gyermeki képzelgés, de úgy emlékszem, a Szentatya megáldott. Mosolygott, amint meglátta a kisfiút az utcán. Utána úgy éreztem magam, mint akit kitüntettek.
Másodízben Rómában találkoztam a Szentatyával. Több lengyel színész és énekes előadást készített Karol Wojtyla költészetéből. Jómagam is verset szavaltam előtte a VI. Pál Aulában. Aztán lehetőséget kaptunk, hogy beszélgessünk vele. Nem jött ki hang a torkomon az izgatottságtól, és ez járt a fejemben akkor, amikor megkaptam a szerepet. Hogyan játsszam el azt a személyt, aki előtt az emberek elnémulnak?
A legutolsó és legfontosabb találkozásom az volt a Szentatyával, amikor megtudtam, hogy filmet forgatunk róla. Emlékszem, amikor a trónjához léptem, Dziwicz érsek megállított, és elmondta neki, hogy én vagyok a színész, aki Karol Wojtylát alakítja az új filmben.
Talán ez volt az a pillanat, amikor a pápa megtudta, hogy ezt a filmet el fogjuk készíteni. Rám mosolygott és a szemembe nézett. Mintha csak azt gondolta volna: Micsoda ötlet rólam filmet készíteni?! Megkopogtatta a fejét, én meg nevetni kezdtem, és azt mondogattam, milyen boldog vagyok. Valóban a fellegekben jártam. Szokatlan érzés a Szentatya közelébe kerülni. Erőt és energiát adott, meg hitet, hogy ha engem választottak, én vagyok a legmegfelelőbb.
A film címe: Karol, egy ember, aki pápa lett. De tényleg az emberről szól? Szerintem az a legfontosabb, hogy ő mindenekelőtt remek, tisztességes, szerény ember volt. És miután pápa lett belőle, azután is ember maradt. Kiváló kapcsolatteremtő képességgel rendelkezett. Figyelmesen meghallgatott mindenkit, nyitott volt az emberek felé, és természetes viselkedett. Közel állt mindenkihez. Egy olyan Lengyelországban született, amely a térképen nem létezett. Csak rövid ideig élhetett szabadságban gyerekkorában. Aztán kitört a háború. Harcolni akart, de tudta, képtelen fegyvert fogni, mivel mélyen vallásos ember. Korán elvesztette bátyját, édesanyját: csak az apja maradt neki. Aztán a háború idején… látta az emberi tragédiákat. A barátai többségét megölték, apja meghalt. Egyedül maradt. Próbált segíteni az embereken, és a legjobban úgy tudta ezt megtenni, hogy pappá lett.
Nehéz színészi kihívás egy ilyen ragyogó karaktert eljátszani, akinek nincs rossz oldala, akinek a lelke makulátlanul tiszta. Amikor megkaptam a lehetőséget, hatalmas kihívást jelentett egy csupa szív, csupa jóság, mindenben jó karaktert eljátszani, aki. Próbáltam a kétségeire gondolni. Persze igen nehéz egy harminckét éves színésznek elképzelni azt, hogy a zseni min gondolkozik, de a rendezőnek, Giacomo Battiatónak köszönhetően sikerült. Rábíztam magam mindenben, azt tettem, amit mondott. Így játszottam el Karol Wojtylát. Hittem abban, hogy képes vagyok rá, és bíztam a rendezőben. De meg kell mondanom, ebben a stáb minden tagja segítségemre volt. Még a sok ezer statiszta is, akikkel találkoztam.
Emlékszem például egy jelenetre: rettentő hideg volt, zuhogott az eső. Hatszáz alulöltözött gyerekkel próbáltunk, mivel a jelenet a krakkói kivándorlásról szólt. Tényleg jéghideg volt, ahogy Lengyelországban az oly gyakori. De senki nem panaszkodott. Azt kérdeztem magamban: hogy lehet ez? Először is a film témája miatt. Szerepelni akartak a filmben, mivel hittek és bíztak benne, hogy amit csinálunk, rendkívül fontos. Olyan filmet készítettünk, amely fontos a lengyel nép és Lengyelország számára, mivel a filmben a lengyel történelem elevenedik meg. A második ok, amiért nem panaszkodtak, az az lehetett, hogy a statiszták többségének szülei, nagyszülei ugyanezt a háborús helyzetet a valóságban is átélték. Ezért egy pillanatig, amikor a városból menekülő tömeget eljátszották, a szüleik helyébe képzelhették magukat. Ezért nem panaszkodtak. Örültek, hogy itt lehettek.
Sok jó emberrel találkoztam a forgatás során. Számomra nagy lehetőséget, de mindenekelőtt nagy felelősséget jelentett ez a szerep.
Örömmel tölt el, hogy hála a filmnek, beszélhetünk a lengyel történelemről és mindenekelőtt nemzeti hősünkről, Karol Wojtyláról, aki igen sok területen példaképünk. Ő a mérce, hogyan viselkedjünk, hogyan gondolkodjunk az életről. Sokak számára ő az abszolút tekintély.”
Részlet a Piotr Adaczyckkal készített interjúból, ©2005 Taodue film
